Azt hiszem, ez volt az első regény, amit Thomas Harristől olvastam. Mondjuk, jól is tettem, hiszen ezzel a könyvvel indul a trilógia, amit aztán a nagy nyomás hatására sajnos tetralógiára bővített Harris. Akkoriban épp az a korszakon volt, hogy ha egy filmet egy regényből adaptáltak, akkor először a könyvet olvassam el. Ugyanis szerettem a magam módján elképzelni a történetet. Persze, bizonyos aspektusok már adottak voltak, hiszen ekkorra már bőven megnéztem párszor A bárányok hallgatnakot és a Hannibált is. De szerencsére azért még maradt újdonság bőven. Viszont ez a mozi már magán hordozza Jonathan Demme hatását, mondjuk ez nem is volt nehéz, hiszen a Vörös sárkány forgatókönyvét is az a Ted Tully írta, akinek A bárányok hallagtnakot köszönhetjük. És csak úgy, mint először, most sem vallot kudarcot. Sőt, sikerült ezt az adaptációt is egységként elkészíteni, szóval nem csak a másik két filmmel van érteleme, hanem egyedül is megáll a lábán. (Amit a Hannibál ébredése nem mondhat el magáról, ezért is lett volna jobb, ha trilógia marad a sorozat.) Lássuk hát, milyen erősségi vannak Brett Ratner filmjének, ez itt a Vörös sárkány.
De először a szokásos közlemények:
Tudod, SPOILERezek, ezúttal nem is keveset, szóval csak felelősséggel.
Szerintem jó, ha ezt a posztot is csak 18 éven felülieknek ajánlom, már csak a téma miatt is.
És akkor vágjunk is bele.
A film angol nyelvű plakátja.
A Vörös sárkány (Red Dragon) című film Thomas Harris azonos című regényének adaptációja, amely a Hannibal Lecter-saga egy kiemelkedő darabja. A történet középpontjában, mint azt Harristől már megszokhattuk, a sötét, erőszakos emberi természet áll. A film stílusát mélyről fakadó borzongás és feszültség hatja át, mely hűen tükrözi az eredeti könyv atmoszféráját.
A történet és cselekmény
A Vörös sárkány története Will Graham (Edward Norton) nyomozó visszatérésével kezdődik az FBI kötelékébe. Graham korábban Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) segítségével igyekezett megoldani a Kannibál saját sorozatgyilkossági ügyét, amely végül Lecter leleplezéséhez vezetett. A történet idején Lecter már börtönben van, de Graham nyomozói szakértelme ismét szükségessé válik, amikor egy újabb sorozatgyilkos, Francis Dolarhyde (Ralph Fiennes), vagy akit a sajtó gúnyosan csak Fogtündérnek nevez, elborzasztja a nyilvánosságot. Az ügy különösen nehéz, mert a gyilkos családokat mészárol le, méghozzá brutális kegyetlenséggel. (Külön borzongató a tükrök felhasználása.) A nyomozás során Graham kénytelen ismét kapcsolatba lépni Lecterrel, hogy segítségét kérje Dolarhyde felkutatásában.
A film cselekménye több szálon fut, párhuzamosan követve Graham erőfeszítéseit, hogy elkapja a gyilkost, miközben Dolarhyde belső világába is bepillantást nyerünk. A karakterek lelki folyamatait és személyiségének sötét bugyrait rendkívül részletgazdagon mutatja be a film. A cselekmény mindvégig feszült marad, ahogy Graham egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elkapja Dolarhyde-ot, aki közben lassan mélyül el a saját őrület fantáziavilágában.
A karakterek pszichológiája
A film három központi alakja – Will Graham, Hannibal Lecter és Francis Dolarhyde – mind különböző módon jeleníti meg az emberi elme mélységeit és komplexitását. Will Graham figurája az empatikus nyomozó archetípusát testesíti meg, aki saját személyes küzdelmeivel szembesül, amikor megpróbálja megérteni a gyilkos elméjét. Graham különleges képessége, miszerint bele tudja élni magát a bűnözők gondolkodásába, komoly áldozatokkal jár számára. Minél mélyebbre ás a gyilkos elméjében, annál inkább elidegenedik saját magától és a körülötte lévő világtól.
Hannibal Lecter karaktere, mint mindegyik Lecter filmben, a mozi egyik legérdekesebb eleme. Lecter alakja, bár már börtönben van, mégis dominálja a történetet. Anthony Hopkins zseniális alakítása révén Lecter igazi intellektuális szörnyetegként jelenik meg, akit ugyan bezártak, de továbbra is képes manipulatív erejével hatni a körülötte lévőkre. Lecter és Graham közötti kapcsolat különösen érdekes, hiszen egyfajta mester-tanítvány dinamikára épül, ahol Graham kénytelen a gonosszal szövetséget kötni, hogy megértse a Fogtündér gyilkos logikáját. Szintén egy hasonló kapcsolati szál megy majd végbe Stralinggal a folytatásban. Csupán annyi a különbség, hogy Graham sikeresebben ellenáll a Kannibál rabul ejtő személyiségének.
"Eszem a szívét!" Hannibal nem szórakozik, ha a saját bőrét kell mentenie.
Francis Dolarhyde karaktere talán a legösszetettebb. Dolarhyde egy pszichopata sorozatgyilkos, aki saját téveszméi rabja. Gyermekkori traumái és eltorzult önképe vezetnek el oda, hogy gyilkos szörnyetegként azonosítja magát. A vörös sárkány szimbóluma, melyet William Blake híres festménye inspirál, egy olyan sötét erőt testesít meg, amely Dolarhyde belső világát uralja. Ralph Fiennes alakítása megrázóan élethűen mutatja be a karakter kettősségét: egyszerre rettegünk tőle és érezzük megsebzett, megbomlott elméjének tragédiáját.
A rendezés és vizuális stílus
Brett Ratner rendezése nagyban hozzájárul a film atmoszférájának megteremtéséhez. A film vizuális stílusa egyszerre sötét és elegáns, a terek és a fények játékával hangsúlyozza a karakterek lelkiállapotát. A rendezés egyensúlyt tart a thriller és a dráma elemei között, így a film nem csak a gyilkosságok borzalmára koncentrál, hanem a szereplők belső vívódásait is középpontba helyezi. A rendező ügyesen használja a feszültség fokozásának eszközeit, mindvégig fenntartva a nézők érdeklődését.
Külön említést érdemel a film zenéje, mely Danny Elfman munkája. A zeneszerző komor és nyugtalanító dallamokat komponált, amelyek tökéletesen kiegészítik a film hátborzongató atmoszféráját. A zenei aláfestés nem csak a feszültséget növeli, hanem hozzájárul a karakterek belső világának megjelenítéséhez is.
A Vörös sárkány témái
A film egyik központi témája az emberi lélek sötét oldala, a gonoszság és az elme torzulásainak bemutatása. Francis Dolarhyde alakja egy olyan személyt képvisel, aki elzárkózott a társadalom elől, és saját torz belső világában éli meg téveszméit. Dolarhyde gyermekkori traumái és bántalmazása nagy szerepet játszanak abban, hogy végül egy szörnyeteg válik belőle. A film ezzel egy mélyebb kérdést is felvet: vajon a gonosz velünk született, vagy a környezet és a társadalom alakítja ki bennünk?
Itt álljunk meg egy kicsit, hogy jobban kibonthassuk ezt az utolsó kérdést. Mit gondol a film erről?
Will Graham beveti különleges képsségét is annak érdekében, hogy elkapja a Fogtündért.
Velünk született gonosz: A biológiai és genetikai alap
Bár a film központi, negatív szereplője Dolarhyde, a Vörös sárkány világában az a kérdés, hogy a gonosz velünk született-e, különösen Hannibal Lecter karakterében nyer relevanciát. Lecter (itt még) nem traumatikus múltból vagy gyermekkori sérülésekből eredően válik gyilkossá, hanem egy olyan személy, akinek a pszichopátiás hajlamai úgy tűnik, hogy veleszületettek. (Szörnyen gyenge és sértő volt a karakter szempontjából a Hannibál ébredésének dadogásszerű magyarázata Lecter kannibalizmusára. Hiszen...) Lecter intellektuálisan felsőbbrendű, emellett hiányzik belőle az empátia, és inkább szórakoztató szándékkal követi el a brutális tetteket, mintsem valamilyen múltbéli sérelem által vezérelve. Az ő karaktere egyfajta „tiszta gonoszt” képvisel, amely úgy jelenik meg, mint a veleszületett emberi természet egy szélsőséges formája.
A film Lecter alakján keresztül azt sugallja, hogy a gonoszság bizonyos emberekben belülről fakad, és a genetikán vagy a személyiség alapvető struktúráján keresztül nyilvánul meg. Lecter pszichológiai profilja rámutat arra, hogy vannak emberek, akik a normális morális és szociális korlátok nélkül születnek, és akiknél az erőszak és a manipuláció alapvető részei a létezésüknek. Ő egy olyan figura, aki képes a gonoszságot intellektuálisan megérteni és élvezni, anélkül, hogy bármilyen bűntudatot érezne.
A trauma hatására kialakult gonosz: Francis Dolarhyde
Francis Dolarhyde esete viszont sokkal inkább a traumák hatására kialakult gonoszságra világít rá. Dolarhyde gyermekkora szörnyű bántalmazások és elhanyagolás sorozata volt, különösen a nagymamájától, aki folyamatosan megalázta és testi-lelki bántalmazásoknak tette ki. A traumák hatására Dolarhyde önértékelése és önképe teljesen torzzá vált, amit egy erős belső démonizálás és önutálat kísér. Ezek a múltbéli sebek kulcsszerepet játszanak abban, hogy Dolarhyde sorozatgyilkossá válik; épp úgy uralkodni akar másokon, mint ahogy rajta utalkodott a nagyanyja. A Vörös sárkány allegóriája — a festménnyel való megszállottsága — egy belső átalakulásra, egy felsőbbrendű, hatalmas lényre való törekvését szimbolizálja, amely véget vethet a múltbéli sérüléseinek.
Dolarhyde története azt az elméletet támasztja alá, hogy a gonoszság, amely benne manifesztálódik, nem vele született, hanem a környezeti hatások és a gyermekkorban átélt traumák eredménye. Az ő esetében az erőszakos és megalázó élmények súlyos pszichológiai torzulásokat eredményeztek, amelyeket képtelen volt feldolgozni, így az erőszak egyfajta válasz lett az életében tapasztalt fájdalomra és elnyomásra. A vörös sárkány szimbolikája Dolarhyde önpusztító természetére és arra a belső harcra utal, amelyet önmaga ellen vív.
A Fogtündér a.k.a. a Vörös Sárkány. Ralph Fiennes hátborzongató a szerepben!
A gonoszság, mint választás
A film harmadik megközelítése a gonosz kérdéséhez az, hogy a gonoszság lehet tudatos választás is. Will Graham és Hannibal Lecter párbeszédeiben gyakran elhangzik, hogy Lecter tudatosan döntött úgy, hogy a gyilkosságot választja, mint életformát. Lecter megtestesíti azt a fajta gonoszságot, amelyet valaki a saját intellektusa, önző vágyai és szórakozása érdekében választ. Ez a tudatos döntés abban az értelemben eltér Dolarhyde esetétől, hogy míg Dolarhyde szenvedett és keresett egy kiutat a saját fájdalmas életéből, Lecter szándékosan játszik az emberek életével, élvezve a káoszt, amit teremt.
Ez a felfogás arra utal, hogy még ha valaki nem is születik gonosznak, és traumák hatására sem válik azzá, a gonosz lehet tudatos választás. Ezzel Lecter karaktere egyfajta középpontot képez a veleszületett gonoszság és a traumák által kiváltott gonosz között, mivel nála egyik tényező sem játszik domináns szerepet; ő egyszerűen azért gonosz, mert ezt az utat választotta.
A film válasza a kérdésre
Tehát mint látod, a Vörös sárkány, nagyon helyesen nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a gonosz velünk születik-e, vagy a traumák hatására alakul ki. (Egy filmnek nem is a válaszadás a dolga, főképp fikciós alapokon nyugvó történet esetén, inkább a gondolatok, kérdések felvetése.) Inkább azt sugallja, hogy mindkét tényező hatással lehet arra, hogy valaki hogyan válik erőszakossá vagy gonosszá. Hannibal Lecter és Francis Dolarhyde karakterei két különböző típusú gonoszságot testesítenek meg, de mindkettőjüket ugyanaz a kérdés vezeti: mitől válik egy ember kegyetlenné?
A film azt is jelzi, hogy az emberek reakciói a traumákra eltérőek lehetnek. Míg Dolarhyde nem volt képes feldolgozni a gyermekkori bántalmazást, Will Graham szintén szenved a munkája okozta pszichológiai terhektől, mégsem válik gyilkossá. Graham karaktere arra utal, hogy a választásnak és a belső erőnek is kulcsszerepe van abban, hogy valaki milyen útra lép. A trauma önmagában nem determinálja az ember sorsát, ahogy a veleszületett hajlamok sem szükségszerűen vezetnek gonoszsághoz.Tehát inkább azt sugallja, hogy a gonoszság kialakulása összetett, és a biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők egyaránt hatással vannak rá.
A másik fontos téma az áldozatok és a bűnözők közötti kapcsolat, amelyet Will Graham karakterén keresztül vizsgálhatunk. Graham képes empátiát érezni a gyilkosok iránt, mivel megérti őket, de ugyanakkor retteg attól, hogy ez az empátia az ő saját emberiességét ássa alá. Az a kérdés, hogy hol húzódik a határ a bűnöző és a nyomozó között, végigkíséri a történetet. Graham elkerülhetetlenül megkérdőjelezi saját morális álláspontját és identitását.
És mint már említettem, Hannibal Lecter karaktere pedig egyfajta intellektuális gonoszt testesít meg, aki nem csupán erőszakos cselekmények révén nyer hatalmat mások felett, hanem pusztán szellemi erejével is képes manipulálni és befolyásolni az embereket. Lecter figurája a manipuláció mestere, aki bármilyen körülmények között képes irányítani a körülötte lévőket.
Lecter segít, persze nem ingyen. És hát ő is szórakozni akar.
A Vörös sárkány helye a Hannibal Lecter-univerzumban
A Vörös sárkány A bárányok hallgatnak és a Hannibal című filmek előtt játszódik, tehát az első a történetek között. Míg a későbbi filmekben Hannibal Lecter a főszereplő, itt egyfajta háttérfiguraként jelenik meg, ám jelenléte mégis meghatározó. Ez a film hivatott bemutatni, hogyan alakult Lecter és Graham az évek során, társból, együttműködő partnerből halálos ellenséggekké. A filmnek nagyon fontos ez a fajta bevezető szerepe, mert segít megérteni Lecter motivációit és Graham belső vívódásait, amelyeket a későbbi történetek tovább bontanak ki.
A Vörös sárkány tehát nem csupán egy sorozatgyilkosos thriller, hanem egy komplex pszichológiai dráma is, amely az emberi természet legsötétebb oldalait kutatja. A film bemutatja, hogy a gonosz nem mindig külső erők által jön létre, hanem belülről fakad, és néha a legártatlanabbnak tűnő emberek rejtik magukban a legveszélyesebb szörnyetegeket. Ez a gondolat teszi a Vörös sárkányt olyan hatásossá és emlékezetessé.
Az az igazság, hogy mindig izgalmas olyan filmet elemzni, amelyik egy regény adaptációján alapszik. Ilyenkor mindig felmerül a jogos kérdés; mennyit kell megtartani az eredeti történetből és mi az, ami módosításra szorul.
Egy regény adaptálása filmre ugyanis komoly kihívás, mivel a két médium között jelentős különbségek vannak. Míg a regény sokkal több teret ad a részleteknek, a belső gondolatoknak, és hosszabb idő áll rendelkezésre a cselekmény kibontakoztatására, a film korlátozott játékidővel és vizuális eszközökkel operál. Emiatt az adaptáció során több döntést kell hozni, hogy mi az, ami a könyvből átvihető a filmvászonra, és mi az, amit módosítani, egyszerűsíteni, vagy teljesen kihagyni érdemes.
Hannibal és Will; a kannibál élvezi a játszmákat.
Kulcsfontosságú tényezők, amiket figyelembe kell venni:
-
Narratív szerkezet:
Egy regényben sokkal részletesebb lehet a történetvezetés, több szálat lehet párhuzamosan futtatni, és a narrátor segíthet a karakterek belső világának feltárásában. Ezzel szemben a filmnek egy sokkal feszesebb, vizuálisabb és cselekményorientáltabb struktúrára van szüksége. Az adaptálás során gyakran kihagynak mellékszálakat, és egyszerűsítik a történet bonyolultságát, hogy beleférjen a játékidőbe. -
Karakterfejlődés:
A regények gyakran részletesen ábrázolják a karakterek belső fejlődését, gondolatait és érzéseit. A filmben azonban ezt vizuális eszközökkel, dialógusokkal és a színészi játékkal kell közvetíteni, ami gyakran nehezebb. A forgatókönyvírónak mérlegelnie kell, hogyan lehet hatékonyan átadni ezt a fejlődést a képernyőn anélkül, hogy az túlmagyarázott vagy mesterséges lenne. -
Belső monológok és gondolatok:
A regények nagy előnye, hogy részletes belső monológokat közvetíthetnek. A filmekben viszont nehéz közvetlenül bemutatni a karakterek gondolatait. Ennek megoldása lehet a narráció használata, de sok esetben inkább azt választják, hogy a vizuális megoldásokkal, szimbolikával vagy dialógusokkal fejezik ki az érzelmeket és gondolatokat. -
Időkezelés:
Egy regény sokkal szabadabban kezelheti az időt: visszaemlékezések, idősíkok váltakozása vagy hosszabb időbeli ugrások is természetesen működhetnek. A filmben viszont az időtömböket gyakran egyértelműbben kell kezelni, hogy a néző ne veszítse el a fonalat. Az adaptáció során ezért gyakori, hogy az időkezelést leegyszerűsítik, vagy egy-egy hosszabb időszakot összevonnak. -
Dialógusok:
A regények dialógusai néha hosszúak és elmélyültek lehetnek, hiszen a szövegben van hely arra, hogy a szereplők hosszan beszélgessenek. A filmben azonban a dialógusoknak tömörnek és hatásosnak kell lenniük. Gyakran átírják a beszélgetéseket, hogy gyorsabb üteműek és természetesebbek legyenek a vásznon. -
Vizuális eszközök szerepe:
Míg a regényben a szerző szavakkal teremt világot, a filmben a látvány és a hang a fő eszköz. Ami egy könyvben jól működik (például egy gondosan leírt táj vagy érzés), azt a filmben képekkel, zenével, vágással kell kifejezni. A forgatókönyvíró feladata az, hogy megtalálja, hogyan lehet egy elvont, szöveges élményt vizuális formába önteni.
Will segít Mollynak újra formába jönni, ha szükség lenne rá.
Mi az, ami jól működik a regényben, de a filmen nem?
-
Hosszabb belső monológok: Ahogy említettem, ezek nehezen működnek filmen. Ha egy karakter sokat elmélkedik, az unalmassá válhat, mert a film a cselekmény és az akció médiuma.
-
Részletes világépítés: A könyvek gyakran nagyon részletesen mutatnak be helyszíneket, történelmi háttérvilágot vagy szabályokat (főleg a fantasy és a sci-fi esetében), míg a film nem tud minden apró részletet megmutatni. Ezért gyakran lerövidítik vagy vizuálisan stilizálják a háttérvilágot.
-
Komplex karakterkapcsolatok: A regényben a szereplők közötti bonyolult viszonyokat, belső küzdelmeket részletesen lehet kibontani. A filmben azonban az időkeret korlátai miatt gyakran redukálni kell a szereplők számát, és egyszerűsíteni a viszonyrendszereket.
Mi működik jobban a filmben?
-
Akció és látvány: A film médiuma kiválóan alkalmas az akciódús, vizuálisan lenyűgöző jelenetek bemutatására. Amit a regényben hosszasan kell leírni, azt a film néhány pillanat alatt átadhatja egy jól megrendezett jelenettel.
-
Atmoszféra teremtése: A film vizuális és zenei eszközökkel könnyen képes egy adott hangulatot közvetíteni. Például egy baljós zene vagy egy sötét, elhagyatott helyszín azonnal megadja a feszültséget, amit a könyv hosszú leírásokkal teremt meg.
Ezen ösvények mentén, most nézzük meg a mi a különbség a Vörös sárkány papírra vetett és vászonra forgatott változatai között.
1. Karakterábrázolás és motivációk
Will Graham:
A könyvben Will Graham karaktere sokkal többrétegű és belső küzdelmeire helyeződik nagyobb hangsúly. Harris a regényében részletesen ábrázolja Graham lelkiállapotát, amelyet a Lecter elleni korábbi összecsapás okozott. A könyv alaposan bemutatja, hogy Graham fél attól, hogy Lecter hatása még mindig uralkodik rajta, és hogy nyomozóként beleérző képessége visszaüthet, ha túl mélyre ás a sorozatgyilkosok elméjébe. A filmben Edward Norton alakítása ugyan érzékelteti Graham belső feszültségeit, de a karakter nem kap annyi pszichológiai mélységet, mint a könyvben. A belső monológok és Graham személyes küzdelmei sokkal hangsúlyosabbak a regényben.
Francis Dolarhyde:
A regényben Dolarhyde karaktere komplexebb, és Harris mélyebben belemegy a gyermekkorában elszenvedett bántalmazások és traumák részleteibe. A könyvben Harris hosszasan tárgyalja Dolarhyde belső világát, különösen az elméjében megjelenő vörös sárkány szimbólumot, ami egyfajta megszállottságává válik. A regény részletesen kitér arra is, hogy Dolarhyde látomásokkal és belső démonokkal küzd, amelyek torz önképét formálják. A filmben Ralph Fiennes alakítása kiváló, de a karakter pszichológiai mélységei kevésbé kidolgozottak, és Dolarhyde múltjáról csak felületesen kapunk információkat.
Reba McClane:
A könyvben Reba McClane, Dolarhyde szerelmi érdeklődése, szintén részletesebb ábrázolást kap. A regény nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy Reba vak, és ez mennyire meghatározza a kapcsolatát Dolarhyde-dal. A vak nő iránti vonzalma és az a tény, hogy Reba nem olyannak látja őt, mint ő saját magát, fontos eleme Dolarhyde belső konfliktusainak. A filmben Reba karaktere (Emily Watson alakításában) némileg kevesebb szerepet kap, és kapcsolatuk kevésbé kidolgozott.
Reba nem is sejti, hogy a férfi, aki elbűvölte, valójában a Vörös Sárkány.
2. A cselekmény részletei
Hannibal Lecter elfogása:
A film egy emlékezetes jelenettel nyit, amely bemutatja Hannibal Lecter elfogását Will Graham által, azonban a regényben ez csak visszaemlékezések formájában jelenik meg. A könyv nem ad ilyen látványos jelenetet az olvasónak; inkább Graham belső gondolatait követhetjük nyomon, ahogy a Lecterrel folytatott nyomozás részleteit felidézi. A film ezzel a nyitójelenettel rögtön feszültséget generál, de a könyv inkább a felfedés késleltetésére és a múlt fokozatos bemutatására épít.
A „Vörös sárkány” festmény:
A könyv egyik kulcsfontosságú jelenete, amikor Francis Dolarhyde ellátogat egy múzeumba, hogy szemtől szemben állhasson megszállottságának tárgyával, William Blake híres „Vörös sárkány és a Napba öltözött asszony” című festményével. A regényben Dolarhyde később ellopja a festményt, hogy fizikailag is megsemmisítse, azt remélve, hogy ezzel megszabadulhat a sárkány befolyásától. Ezt a jelenetet másképp oldották meg a filmben, hiszen Dolarhyde ot helyben elfogyasztja a képet.
Dolarhyde múltja és családi háttere:
A regény sokkal részletesebben tárgyalja Francis Dolarhyde múltját, különösen a gyerekkorát és a bántalmazásokat, amelyeket nagymamájától és anyjától szenvedett el. A könyv részletezi, hogyan vált Dolarhyde szörnyeteggé a szeretetlenség és a folyamatos fizikai és érzelmi bántalmazás hatására. A film érinti ezeket a témákat, de nem megy bele olyan mélyen, mint a regény.
3. A befejezés
A végső összecsapás:
A film és a könyv befejezése jelentősen eltér egymástól. A film végén Francis Dolarhyde nem hal meg az FBI rajtaütése során, hanem megrendezi saját halálát, és később megpróbálja meggyilkolni Will Grahamet és családját. Graham súlyosan megsebesül a harc során, de végül Dolarhyde-t megölik. A film befejezése így egy sokkal drámaibb, személyesebb konfliktust hoz létre a főszereplő és a gyilkos között, amely Graham családját is közvetlenül érinti.
A könyv ezzel szemben egyszerűbb lezárást kínál: Dolarhyde meghal a házban történt tűzharc során, és nincs további támadás Grahamék otthonában. Ez a változtatás valószínűleg a könyv narratívájának feszesebbé tételét és az olvasó számára egyértelműbb lezárás biztosítását szolgálja.
4. Hannibal Lecter szerepe
A film sokkal nagyobb hangsúlyt fektet Hannibal Lecter karakterére, mint a könyv. Anthony Hopkins korábbi alakítása miatt Lecter a franchise ikonikus figurájává vált, és ezt a népszerűséget kihasználva a filmalkotók több képernyőidőt biztosítottak neki, mint a regényben. A könyvben Lecter inkább egy mellékszereplő, aki csak néhány rövidebb jelenetben tűnik fel, és főként levelezéssel tartja a kapcsolatot Graham és Dolarhyde között. A film azonban nagyobb teret ad Hopkinsnak, hogy kihasználja Lecter karakterének szellemes, manipulatív oldalát.
5. Stílus és hangulat
A regény atmoszférája mélyebb pszichológiai feszültséggel telített, míg a film inkább a vizuális hatásokra és a közvetlen feszültségkeltésre épít. Harris írása részletesen tárgyalja a szereplők belső világát, gondolataikat, félelmeiket és motivációikat, ami sokkal komorabb és lassabb tempójú történetmesélést eredményez. A film ugyanakkor dinamikusabb tempójú, és több akciójelenettel dolgozik, hogy fenntartsa a nézők figyelmét.
Tehát mint látod, a Vörös sárkány film adaptációja számos ponton eltér Thomas Harris eredeti regényétől, hogy egy feszesebb, látványosabb thrillert hozzon létre, amely megfelel a mozivászon követelményeinek. A karakterek pszichológiai mélysége, különösen Will Graham és Francis Dolarhyde esetében, a könyvben sokkal árnyaltabb, míg a film inkább a cselekmény gyorsabb haladására koncentrál. Hannibal Lecter szerepe a filmben nagyobb, hogy kihasználják Anthony Hopkins népszerűségét, míg a regény inkább Grahamre és Dolarhyde-ra fókuszál.
Brett Ratner sem hagyta ki, hogy ráadja kedvenc kannibálunkra az ikonikus maszkot.
És ha már így belemerültünk a könyv és a film kapcsolatába, menjünk még egy kicsit tovább ezen a vonalon. Persze nem tudok, nem is akarok teljes képet mutatni a regény és a film keletkezésének körülményeiről, de szerintem a teljes képhez hozzátartozik némi keletkezéstörténet is. Íme:
A Vörös sárkány könyv keletkezése
Thomas Harris 1981-ben írta meg a Vörös sárkány című regényt, amely az első könyv a Hannibal Lecter-univerzumban. Harris a regény megírása előtt újságíróként és krimiíróként dolgozott, valamint bűnügyi tudósításokat készített, ami nagyban hozzájárult a könyv valósághűsége és részletessége kialakításához. A Vörös sárkány egyik központi témája az FBI bűnügyi profilozóinak munkája, különösen a sorozatgyilkosok elleni nyomozás módszerei. Az ilyen típusú profilalkotás, amely ma már széles körben ismert, a 70-es és 80-as években még viszonylag újnak számított. Harris inspirációt merített a valódi sorozatgyilkosokkal és a bűnügyi nyomozásokkal kapcsolatos kutatásokból, különösen az FBI viselkedéselemző részlegének tevékenységéből, amely kulcsszerepet játszik a könyv nyomozóinak munkájában.
A Vörös sárkány sikere megalapozta Harris karrierjét, és elindította a Hannibal Lecter-sagát, amelyet később folytatott a világszerte híres A bárányok hallgatnak című regényével és annak megfilmesítésével. Bár a Vörös sárkány volt Harris első ilyen típusú műve, már ebben a könyvben fellelhető az az intenzív pszichológiai elemzés és feszült atmoszféra, amely később védjegyévé vált.
A megfilmesítés nehézségei
A Vörös sárkány megfilmesítése számos kihívással járt, részben azért, mert a regény pszichológiai mélységei és komplex karakterábrázolásai nehezen ültethetők át a filmvászonra. A legfőbb kérdés az volt, hogy hogyan lehet egy olyan karaktert, mint Francis Dolarhyde, a nézők számára érthetővé és bizonyos szempontból még együttérzést kiváltóvá tenni, ugyanakkor fenntartani a karakter fenyegető jelenlétét a vásznon.
Hannibal Lecter karakterének ábrázolása is komoly kihívást jelentett, mivel a regényben inkább Graham és Dolarhyde áll a középpontban, míg a filmek világában Hannibal Lecter lett az igazi közönségkedvenc. A rendezőknek dönteniük kellett, mennyi képernyőidőt szentelnek Lecternek, hogy ne vonja el a figyelmet a történet fő száláról.
A másik nagy nehézség a sorozatgyilkos témájának megközelítése volt. Harris regénye alapvetően nem csupán egy szokványos thriller, hanem mélyen pszichológiai vizsgálat is az erőszak és a gonoszság természetéről. A rendezők számára kihívást jelentett az, hogy megtartsák a regény intellektuális és érzelmi súlyát, miközben a filmes formátum igényeit is kielégítik.
A Vörös Sárkány felfedi valóját a rémült újságíró, Freddy Lounds előtt.
Az első filmes próbálkozás: „Manhunter” (1986)
Az első próbálkozás a Vörös sárkány megfilmesítésére Az embervadász (Manhunter) című film volt, amelyet Michael Mann rendezett 1986-ban. Mann a 80-as évek egyik leginnovatívabb rendezőjének számított, és erőteljes vizuális stílussal rendelkezett, amit Az embervadászban is alkalmazott. A film azért nem a Vörös sárkány címet viselte, mert a stúdió úgy gondolta, hogy a „vörös” szó a hidegháborús kontextusában politikai jelentéssel bírhat, és ezért kevésbé lesz vonzó a közönség számára. Ennek következtében a filmet egy kevésbé feltűnő címen szerették volna forgamolba hozni.
Az embervadász vizuális stílusa rendkívül egyedi volt, minimalista és szürreális elemekkel, amelyek Michael Mann rendezői kézjegyei voltak. Mann azzal a szándékkal közelítette meg a filmet, hogy ne egy hagyományos thrillert hozzon létre, hanem inkább egy pszichológiai drámát, amely mélyen belemerül a karakterek elméjébe. A film erőteljes színvilága, a neonfények és az éles árnyékok használata vizuálisan lenyűgözővé tette a produkciót, ugyanakkor nem feltétlenül volt hű Thomas Harris komorabb, realizmusra építő stílusához.
William Petersen alakította Will Grahamet, aki visszavonult FBI nyomozóként próbálta elkapni Francis Dolarhyde-ot. Petersen minimalista és visszafogott játékával Graham karakterének törékenységét hangsúlyozta. Tom Noonan játszotta Dolarhyde szerepét, és alakítása rendkívül fenyegető és titokzatos volt, még ha nem is kapott akkora hangsúlyt, mint a későbbi adaptációkban.
Brian Cox alakította Hannibal Lectert (aki ebben a filmben Hannibal Lecktor néven szerepel), és míg Cox remekül hozta a hideg, manipuláló gyilkost, alakítása kevésbé lett emlékezetes, mint később Anthony Hopkins verziója. Cox Lectere sokkal visszafogottabb, kevésbé teátrális, de talán éppen ezért ijesztőbb a természetessége miatt.
Melyik Fogtündér sikerült jobban?
Kritikai és közönségvisszhang
Az embervadász bemutatása idején nem volt kasszasiker, sőt, viszonylag kevés figyelmet kapott, bár a kritikusok általában elismerően nyilatkoztak Michael Mann rendezéséről. A film vizuális stílusa és lassabb tempója azonban eltérő fogadtatásban részesült: egyesek innovatívnak és frissnek találták, míg mások túl hidegnek és távolságtartónak érezték.
Az embervadász az idők során kultuszfilmmé vált, és sok kritikus újraértékelte Michael Mann rendezését. Azonban a film kereskedelmi bukása megakadályozta, hogy azonnal folytatások készüljenek, és Hannibal Lecter karaktere csak később, A bárányok hallgatnak megjelenésével vált világszerte ismertté.
A Vörös sárkány újraalkotása
Ahogy azt már említettem Az embervadász után több mint egy évtizeddel, 2002-ben Brett Ratner rendezésében készült el a Vörös sárkány új adaptációja, amely már sokkal hűségesebb volt Harris eredeti regényéhez. A filmet az Anthony Hopkins által híressé tett Hannibal Lecter-sorozat részeként mutatták be, így az új változat Lecter karakterére nagyobb hangsúlyt fektetett. Hopkins visszatérése Hannibal Lecter szerepébe és Edward Norton alakítása Will Grahamként nagymértékben hozzájárult a film sikeréhez, amely a közönség körében is jól szerepelt, és nagyobb bevételeket hozott, mint Az embervadász.
És hát ez a film kakukktojás most itt a blogon, már, ami a horrorhónapot illeti, ugyanis ez a film ez pszichothriller pszichohorror elemekkel. Gyere, így a végén merüljönk el ebben egy kicsit. Ígérem, már nem tart sokáig. :)
Pszichológiai thriller
Ez a műfaj alapvetően a szereplők mentális állapotára, pszichológiai konfliktusaira és manipulációira helyezi a hangsúlyt. A Vörös sárkány főként ezt az irányt képviseli, hiszen a cselekmény középpontjában a sorozatgyilkos, Francis Dolarhyde mentális zavara és a zsaru, Will Graham pszichológiai küzdelmei állnak. Graham képessége, hogy bele tudja élni magát a gyilkos elméjébe, és a Dolarhyde-ben rejlő démonok pszichológiai vizsgálata teszik a történetet feszülté, miközben az ábrázolásban a belső konfliktusok a dominánsak. A film feszültsége nem annyira az akciójelenetekből vagy a fizikai erőszakból ered, hanem a mentális játszmákból, a karakterek belső világának feltárásából.
Bűnügyi thriller
A film nyomozói elemeket is tartalmaz, mivel Will Graham és az FBI nyomozása a Fogtündér néven ismert gyilkos után központi szerepet játszik a történetben. Ez a műfaj az FBI profilozási módszereit és a gyilkosok utáni hajszát helyezi előtérbe, hasonlóan a klasszikus bűnügyi thrillerekhez, ahol a rendőrök és a bűnözők közötti küzdelem dominál.
Pszichohorror elemek
Noha a Vörös sárkány alapvetően pszichológiai thriller, tartalmaz olyan pszichohorror elemeket is, amelyek a történetet még félelmetesebbé és nyomasztóbbá teszik. A pszichohorror olyan műfaj, amely a szereplők mentális zavaraiból és belső démonjaiból fakadó félelmet és borzalmat vizsgálja. Francis Dolarhyde megszállottsága a vörös sárkánnyal és a benne lévő fenevad, valamint a gyilkosságok kegyetlensége és a látomásai horrorisztikus elemeket adnak a filmhez. A gyilkosságok brutalitása és a gyilkos torz világlátása sok horrorfilmben megjelenő borzalmat idéz, de a hangsúly itt is inkább a pszichológiai mélységeken van.
A Vörös Sárkány és a Napba öltözött asszony; Willian Blake festménye
Misztikus és szimbolikus réteg
A Vörös sárkány szimbolikája, különösen Francis Dolarhyde megszállottsága William Blake festményével, valamint a saját belső világában megélt metamorfózisai, hozzáadnak egy misztikus, szimbolikus réteget, ami több klasszikus pszichohorror filmhez is hasonlít. A gyilkos belső átalakulása és a szörnyeteg, amivel küzd, horrorisztikus hatást kelt, ami a pszichológiai thrillerből pszichohorrorba húzza a történetet.
Nos, ezzel a végére is értünk ennek a remek filmnek a szétcincálásához. Köszi, hoyg ezőttal is velem tartottál.
A héten még érkezik egy jó kis MovieGeek poszt, amiben a legjobb sorozatgyilkosos horrorok nyomán megnézzük hogyan használta fel Hollywood ezeket a szörnyetegeket arra, hogy még jobban a székekbe szegezzenek minket. Megdumáljuk, honnan inspirálódtak ezek a mozik és mi is az, ami annyira lenyűgöz minket, nézőket ezekben a filmekben. Szóval ne feledd, csürötökön MovieGeek poszt.
Addig is, olvasgass a régi posztok közül. Oldalt, a címkefelhőben jópárat találsz már. :)
Tali csütörtökön, addig is
Csumi
Faszi
