Imádom a gótikus horrort. Fiatalkorom nagy része azzal telt, hogy ezeket vadásztam a tékában és a moziban, másolt kazikat kértem kölcsön, hogy magamnak is átmásoljam, majd később a tévéből vettem fel őket. Ráadásul a 80-as és 90-es években egymást érték a gyönyörűen megkomponált filmek és nem csak a mainstraim vonalban készültek jó mozik, ha az ember kíváncsi volt, a kevésébé jól sikerült horrorok között is talált egy-két figyelemreméltó darabot, ami szuperül passzolt a gyűjteménybe.
Nos, ezen a héten, folytatva a horror hónapot itt a blogon, az egyik legeslegkedvesebb történetemet hozom színetek elé, hogy fogainkkal belemélyesztve kiszívjuk belőle életető nedüjét. (Na jó, ezt a mondatot még átgondolom, hogy bennmaradjon-e, hihihi). Bram Stoker halhatatlan története sosem volt még ennél gyönyörűbben elmesélve a vásznon, mint Francis Ford Coppola feldolgozásában; ez itt a Drakula.
De előtte a szokásos közérdekűek:
Horrorfilmről van szó és még ha ez nem is olyan gyomorforgató, mint a múlt héten tárgyalt A légy, akkor is tele van vérrel és erőszakkal, szóval biztos, ami biztos, ezt a bejegyzést csak 18 éven felülieknek ajánlom.
Emellett a szokásos SOPILER veszéllyel is szembe kell néznünk, szóval csak csínján az olvasással, ha még nem láttad a filmet és akarod. :)
Köszi a múlt heti figyelmet, több, mint 2000 lapletöltéssel zártunk. Örülök, ha jól szórakozol nálam. :)
És akkor kezdjük is a cincálást.
Drakula gróf; Gary Oldman zseniális alakításában
Francis Ford Coppola 1992-ben bemutatott Drakula (Bram Stoker's Dracula) című filmje egy műfaji és esztétikai bravúr, amely új megvilágításba helyezi Bram Stoker klasszikus rémtörténetét. A rendező nemcsak tiszteletben tartja az eredeti mű hangulatát, hanem saját vizuális stílusával, érzéki és félelmetes atmoszférateremtésével gazdagítja a történetet, ami az egyik legszebb és legkomplexebb vámpírfilmmé teszi ezt az alkotást. A film a gótikus horror elemeit keveri össze egy tragikus, szerelmi történettel, a vágy, a halál és az örökkévalóság témáival, miközben hű marad Stoker regényének szelleméhez. Tarts velem, és tárjuk együtt fel Coppola művészetét, a karakterek közötti összetett kapcsolatrendszert, valamint a film vizuális és narratív eszközeit, amelyek révén a Drakula egyszerre lesz egy hátborzongató és lenyűgöző alkotás.
De mielőtt elmerülünk ebben a moziben, foglaljuk röviden össze, miről is szól ez a sztori, ha valaki még nem hallott volna róla:
A történet középpontjában Dracula gróf (Gary Oldman) áll, aki miután elveszti szerelmét, megtagadja az Istent, vámpírrá válik, és évszázadokon keresztül emberek véréből táplálkozik.
400 évvel később Jonathan Harker (Keanu Reeves), egy londoni ügyvéd, elutazik Drakula kastélyába, hogy a grófot képviselje néhány londoni ingatlan megvásárlásában. Ott-tartózkodása alatt a gróf lát egy fotót Jonathan menyasszonyáról, Mináról (Winona Ryder), akiben évszázadok óta halott feleségét, Elisabetát véli felfedezni. Dracula csapdába ejti Jonathant és Angliába utazik, hogy visszaszerezze egykori szerelmét, még akkor is, ha ez Minának és az őt körülvevőknek az életébe is kerülhet.
Angliában megtámadja és vámpírrá teszi Mina legjobb barátnőjét, Lucyt (Sadie Frost) és Minát is egyre inkább a bűvkörébe vonja. Hamarosan azonban felbukkan Van Helsing professzor (Anthony Hopkins), aki segít Harkernek és barátainak felvenni a harcot Draculával, hogy megmentsék Minát és végleg elpusztítsák a grófot.
Muszáj megjegyeznem, hogy a film lenyűgöző vizuális megoldásokkal és erőteljes érzelmi drámával operál. Coppola a gótikus horror és a romantikus tragédia elemeit keveri, hangsúlyozva Dracula érzelmi és emberi oldalát. A szenvedély, a vágy, a halál és a halhatatlanság központi témái drámai súlyt adnak a cselekménynek, miközben a látványvilág egyedülálló, szürreális és sötéten gyönyörű.
A gróf árnyéka külön életet él.
A szenvedés és a vágy kettős motívuma
Coppola Drakulája jócskán különbözik a regénytől; már az első jelenettől egy világos, érzelmi alaphanggal ágyaz meg a későbbieknek: a szenvedés és a vágy összefonódását mutatja be. A film nyitóképeiben megismerjük Draculát, a hírhedt hadvezért, aki a keresztény hitért harcol, de felesége tragikus öngyilkossága után megtagadja és elátkozza Istent és az egyházat. Azonnal szembesülünk azzal, hogy mi is Dracula valójában; nem egy vérszomjas szörnyeteg, hanem egy összetört szívű férfi, akinek lelke az idők során romlott meg. A karakter szenvedése mélyen emberi, vágyai pedig túlmutatnak a megszokott, fizikai vámpírságon – ő átkelve az időn a szerelmét keresi. A társat, akivel megoszthatná végtelen magányát.
Ez a kettősség végig jelen van a filmben. Dracula vágyakozik Mina iránt, akiben szerelmét, Elisabetát véli újjászületni, ám ez a vágy nem pusztán a testi vonzalomra korlátozódik. Dracula számára Mina a reményt képviseli, egy esélyt a megváltásra, miközben a vérszívás/vérivás maga a bűn és a kárhozat. A film képi világa ennek megfelelően tele van szenvedéssel és gyönyörrel, a vérszívás aktusa egyfajta groteszk szerelmi rítusként jelenik meg, amely egyszerre élvezetes és fájdalmas mindkét fél számára.
A gótikus horror esztétikája
Coppola filmjének egyik legnagyobb erőssége a vizualitás. A rendező a klasszikus gótikus horror esztétikájához nyúl vissza, de nem hagyja ki a modern technikai lehetőségeket sem, így termetve meg a film hátborzongató, ugyanakkor erotikával átitatott világát. A film díszletei és jelmezei pazarok, a fények és árnyékok játéka egyedi atmoszférát teremt, amely egyszerre hívogat és taszít. A kastély, amelyben Dracula él, a romlás és a pusztulás szimbóluma, de egyben a határtalan erőé és a titokzatosságé is. A hatalmas, hideg termek, a sötét folyosók és a túlvilági fények mind azt a benyomást keltik, mintha egy álomban járnánk – egy rémálomban, amelyből nincs menekvés.
A film különlegessége, hogy Coppola minimálisan használt csak számítógépes trükköket, bár azt hiszem, ez a 90-es évek elején ez a tény nem túl meglepő és inkább hagyományos filmes technikákat alkalmazott. A kettős expozíció, a stop-motion, a kameramozgások és a fények játéka révén olyan képi világot hoz létre, amely egyszerre emlékeztet az 20-as és 30-as évek horrorfilmjeire, de közben mégis modern és lenyűgöző is. Ezzel az eszköztárral a film egyfajta tisztelgés is a korábbi vámpírfilmek előtt, különösen F. W. Murnau 1922-ben bemutatott Nosferatu (Nosferatu: Eine Symphonie des Graues) című alkotása előtt.
Bár idetartozna, mégsem beszélünk most a történet vadhajtásaként megjelenő Nosferatu című film(ek)ről. Annyit azonban elmodnhatunk, hogy egy szerzői jogi hercehurca során keletkezett a történet, ami bár a Draculán alapszik, de sok helyen eltér tőle. Mindenesetre érdemes a filmeket megnézni, kezdve a már fent említett eredeti némafilmmel, folytatva az 1979-ben készített remake-kel a Nosferatu: Az éjszaka fantomja (Nosferatu: Phantom der Nacht) cíművel. És ha ügyes vagy, akkor éppen végzel ezév karácsonyára, ugyanis ekkor mutatják majd be a Robert Eggers féle, legújabb változatot ebből a sztoriból, ami az előzetesek alapján szntén egy ígéretes feldolgozásnak tűnik.
Coppola mindent megad, ami a néző szemének ingere.
A szerelem és halál kettőssége
A film központi motívuma a szerelem és a halál szoros összefonódása, amely a történet minden szereplőjét érinti. Dracula számára a halál és a szerelem egy és ugyanaz: az öröklét, amit a vámpírlét biztosít számára, nem más, mint egy végtelen, kiüresedett létezés, amelyből csak a szerelem kínálhat menekülést. Amikor újra találkozik Mina-val, úgy érzi, hogy ez az ő esélye arra, hogy végre megszabaduljon a létezés (önmaga által választott) örökkévaló kínjaitól, és újra megtapasztalja azt az érzelmi teljességet, amit egykor Elizabetával élt át.
A vámpír-lét azonban átok is, és ezt nemcsak Dracula, hanem az összes vámpír megéli a filmben. Lucy, aki a Draculával való találkozása után vámpírrá változik, egyfajta szörnyetegként tűnik fel, de sorsa tragikus, hiszen nem szabad akaratából lett azzá, ami. Az ő története tükrözi Mina eljövendő sorsát is, akit Dracula a halál és a szerelem választására kényszerít.
Viszont a halál itt nem egyszerűen az élet vége, hanem egyfajta átalakulás, egy új létforma kezdete. Dracula számára ez nem egy elkerülhetetlen vég, hanem egy lehetőség az újraéledésre – akár átok, akár ajándék. Mina számára a halálhoz való viszony ugyancsak kettős: egy része elutasítja, hiszen az élet és a szerelem földi valósága vonzóbb, mint, amit a vámpír kínál, de vonzódik Dracula világához is, amiben ott kísért az örök élet és az örök szerelem lehetősége és ami egy ismerős visszhangként kong a lelkében.
Az identitás és a hatalom kérdése
Coppola Drakulája a vámpírmítoszokon keresztül nemcsak az emberi lélek mélységeit vizsgálja, hanem az identitás kérdését is górcső alá veszi. Dracula kettős léte – egyszerre ember és szörnyeteg, hős és gonosz – az emberi természet összetettségét igyekszik megmutatni. Ahogy a grófból vámpír lesz, úgy válik az identitás kérdése központivá: ki is ő valójában? Egy szerelmes férfi, aki örökké vágyakozik az elvesztett nő után, vagy egy kegyetlen szörnyeteg, aki a saját fájdalmából táplálkozva mások szenvedéséből merít erőt?
Ez az identitásprobléma nemcsak Draculára jellemző, hanem a többi szereplőre is. Mina, aki a történet során egyre közelebb kerül Draculához, saját identitásának átalakulását éli meg: egyszerre hűséges menyasszony, kásőbbfeleség, de épp úgy vonzódik Dracula sötét, titokzatos világához is. A film azt sugallja, hogy az ember hovatartozása nem állandó, hanem változó, amely a körülmények, az érzelmek és a külső hatások révén folyamatosan alakul.
A hatalom kérdése szintén központi szerepet kap a történetben. Dracula hatalma nemcsak abban rejlik, hogy uralja a halált, hanem abban is, hogy képes befolyásolni mások életét és érzelmeit. Ez a hatalom azonban nem feltétlenül jelent boldogságot számára; az örök élet, amelyet megszerzett, inkább egyfajta börtön. A vámpírlét maga is a hatalom és a tehetetlenség paradoxonja: bár Dracula uralja a halált és mások életét, saját sorsa felett képtelen uralkodni.
Lucy nem örül, hogy lakoma közben zavarták meg.
Vizuális szimbólumok és metaforák
A film tele van vizuális szimbólumokkal és metaforákkal, amelyek a történet mélyebb jelentésrétegeit erősítik. A vér, mint központi motívum, egyszerre jelenti az életet és a halált, a szenvedélyt és a pusztulást. A vérszívás aktusa egyfajta groteszk erotikát hordoz, amely az emberi vágyak legmélyebb szintjeire utal. A vér azonban nemcsak az élet forrása, hanem a halál eszköze is: minden csepp vér, amelyet Dracula kiszív, közelebb hozza az áldozatot a halálhoz, de egyben a szörnyhöz is láncolja őket.
A sötétség és a fény játéka a filmben szintén metaforikus jelentőséggel bír. Dracula kastélya, amely állandóan sötétbe burkolózik, a halál birodalmát jelképezi, míg a napsütötte helyek, ahol a történet többi része játszódik, az életet és a reményt sugallják. Coppola azonban nem egyszerűen a fény és sötétség ellentétét mutatja be, hanem azt, hogy a sötétségben is lehet valami vonzó, és a fény sem jelent mindig menedéket.
A vágyak természetrajza és a sors elkerülhetetlensége
A Drakula mélyén a vágyak természetének kérdése húzódik meg. Minden szereplő vágyakozik valami után – legyen az szerelem, hatalom, halhatatlanság vagy megváltás. Ez a vágy hajtja előre a cselekményt, de közben tragédiát is szül. Draculának soha nem lehet valódi boldogsága, mert vágyai magukban hordozzák a pusztulást; Mina és Jonathan kapcsolata is megrendül, mert a vágy, amely Draculához vonzza Minát, szétzilálja az ő világukat. Coppola a filmen keresztül azt sugallja, hogy a vágyak beteljesülése soha nem lehet teljesen kielégítő, mert mindig magukban hordozzák a veszteség és a fájdalom árnyékát.
A sors kérdése is végigkíséri a filmet. Dracula és Mina szerelmi története egyfajta elkerülhetetlen kört ír le, amelyből nincs menekvés. A végső katarzis csupán egyetlen dologban nyilvánulhat meg; amikor Dracula végül halálát leli Mina karjai között, a film a sors és a végzet erejét hangsúlyozza – egy olyan erőt, amelyet senki sem képes örökké elkerülni.
Francis Ford Coppola Drakula című filmje egy lenyűgöző és mélyen érzelmes alkotás, amely egyszerre hű Stoker eredeti művéhez, de saját hangját is megtalálja a vizuális megoldásokban és a történetmesélésben. A film sikeresen vegyíti a gótikus horror, a tragikus szerelem és a vágyakozás motívumait, és egy olyan világot teremt, amely egyszerre borzongató és gyönyörű.Coppola Draculája nemcsak egy vámpírtörténet, hanem egy univerzális mese a szerelemről, a szenvedésről és a halálról – és arról, hogy ezek a fogalmak hogyan fonódnak össze az emberi létezés legmélyebb rétegeiben.
Jonathan épp Drakula kastélyába tart. Csodaszép a díszlet!
Ez a film művészeti és kulturális mérföldkő is, amely a vámpírfilm műfaját új alapokra helyezte, és elmélyítette annak tematikai és vizuális lehetőségeit. Inspirációja számtalan más alkotásban felismerhető, akár a romantikus horrorokban, akár a gótikus fantasyban. A film azáltal, hogy az emberi érzelmeket, a szenvedést és a vágyakozást a vámpírmitológiával fonja össze, lehetővé tette, hogy a vámpírfigurák ne csupán rémisztő szörnyekként éljenek tovább a kultúrában, hanem olyan komplex karakterekként, akikben egyszerre tükröződik a félelem és a vonzalom, a halál és az örökkévalóság utáni vágy.
Most pedig engedd meg, hogy egy újabb sétára invitáljalak a holdfényben. Ezúttal azt nézzük meg, mit hagyott örökül ez a mozi és milyen más alkotásokat inspirált a későbbiekben.
1. A vizuális esztétika és a praktikus effektek
Coppola ragaszkodása a hagyományos filmes technikákhoz, mint például a praktikus effektek használata a számítógépes trükkökkel szemben, befolyásolta a későbbi rendezőket, akik hasonló módon törekedtek arra, hogy a filmkészítés kézműves megközelítését hangsúlyozzák a hasonló témájú filmjeikben. A Drakula látványvilága és különleges kameramozgásai, amelyek az álomszerű, néha bizarr képeket idézik elő, számos rendező számára irányadóvá váltak. Guillermo del Toro például, aki maga is nagy tisztelője a gótikus horroroknak, hasonló eszközökkel dolgozik filmjeiben. Remek példa erre a Bíborhegy (Crimson Peak, 2015), amelyben a gótikus díszlet és az érzéki horror is megjelenik.
2. Romantikus horrorok és a vámpírmitológia újrafelfedezése
Coppola filmje nem csupán vámpírfilmként vált meghatározóvá, hanem a romantikus horror egy új hullámát is elindította. Az a döntés, hogy Draculát nem pusztán szörnyként, hanem tragikus, szerelmes hősként ábrázolja, hozzájárult ahhoz, hogy a vámpírkarakterek egyre inkább összetettek és emberiek legyenek. Ezt a fajta megközelítést más későbbi alkotások is átvették, mint például Neil Jordan Interjú a vámpírral (Interview with the Vampire,1994) című filmje, amely az örök élet és az emberi érzések közötti feszültségre koncentrál és iygekszik hasonlóan szép stílusban elmesélni Lestatt és Louis történetét. Ebben a filmben a vámpírokat hasonlóan érzelmes lényeknek ábrázolják, akik tragikus hősként küzdenek saját természetükkel.
Stephenie Meyer Twilight sorozatának filmes adaptációi szintén ebben a vonulatban helyezhetők el. A Twilight-ban a vámpírok nemcsak vérszívó szörnyek, hanem romantikus hősök, akik érzelmi dilemmáik és szerelmi vágyaik révén közelebb kerülnek az emberekhez. Coppola Drakula filmje megágyazott annak, hogy a vámpírfigurák a populáris kultúrában egyre inkább a romantika és az identitáskeresés szimbólumaivá váljanak.
Drakula, itt még emberként siet felesége segítségére. Még nem tudja; elkésett.
3. Karakterdrámák és összetett antagonista figurák
Coppola Draculával egy olyan összetett, mélyen tragikus antagonistát teremtett, aki nem pusztán gonosz, hanem egykori emberi mivolta és megromlott lelke révén átélhetővé válik. Ez az árnyalt megközelítés más karakterdrámákban is visszaköszön. A modern horrorfilmekben egyre gyakrabban találkozunk olyan főgonoszokkal, akik nem egyértelműen szörnyetegek, hanem komplex érzelmi hátterük van. A Drakula karakterábrázolása közvetett módon inspirálhatott olyan alkotásokat, mint a Penny Dreadful (2014–2016) sorozat, amely szintén újraértelmezi a klasszikus szörnyeket, és tragikus figurákként mutatja be őket.
4. Az operatikus stílusú narráció
Coppola Drakulája hatásos operai hangulata, amelyet a film szenvedélyes zenéje, látványos díszletei és erőteljes érzelmei táplálnak, szintén inspirációként szolgált más filmek és sorozatok számára. A nagyszabású, melodramatikus történetmesélésre és vizuális megvalósításra sok modern fantasy és horrorfilm is hajaz, különösen azok, amelyek egyaránt törekszenek a monumentális látványra és az érzelmek intenzív ábrázolására. Az olyan sorozatok, mint a True Blood - Inni és élni hagyni (2008–2014), ahol a vámpírok romantikus, tragikus alakjai keverednek a gótikus horrorral, szintén merítettek Coppola stílusából.
5. Gótikus reneszánsz a 21. században
A Coppola-féle Drakula egyfajta gótikus reneszánszot indított el a popkultúrában, ahol az antik, díszes és morbid esztétika visszatért a divatba. A film hatása érezhető a gótikus és szürreális világokat ábrázoló alkotásokban, mint például Tim Burton Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow, 1999) című filmje, amely szintén a régi horrorfilmek atmoszféráját és látványvilágát idézi meg. Ezek a filmek sokban hasonlítanak Coppola Draculájához, mert a látványtervezésre és a misztikus, félelmetes hangulat megteremtésére helyezik a hangsúlyt. (Igaz, ebben az esetben a hatás nem túl egyértelmű, hiszen Burton maga is sötét víziókat álmodik a vászonra.)
6. A kulturális újraértelmezés
Coppola filmje szinte művészi érzékenységgel kezeli a vámpírmítoszt, és a modern vámpírfilmek jelentős része is ezt az újraértelmező megközelítést követte. A vámpírkarakterek szimbolikus értelmezése, amely az emberi lélek mélységeit, a vágyakat, a hatalmat és a halálhoz való viszonyt kutatja, olyan sorozatokban is megjelenik, mint A Vámpírnapló (The Vampire Diaries, 2009–2017) vagy a Sötétség kora (The Originals, 2013–2018). Ezek az alkotások tovább vitték azt a tendenciát, hogy a vámpírok ne csak félelmetes lényekként, hanem érzelmi és morális konfliktusokkal teli figurákként jelenjenek meg.
Drakula a falon. A gótikus horror mintapéldája.
Nos, szemügyre vettük a film mélységeit, megvizsgáltuk a hatását, ideje szót ejteni arról, hogy mely főbb csapások mentén válik el regény és film.
Mert bár a Drakula nagyrészt hű Bram Stoker klasszikusához, de számos jelentős különbség van a két alkotás között. Ezek a különbségek főként a történet romantikus és karakterábrázolásbeli aspektusaiban, valamint a cselekmény bizonyos részeinek hangsúlyozásában érhetők tetten.
1. Romantikus háttértörténet
A legnagyobb különbség a regény és a film között Drakula karakterének motivációjában rejlik. A regényben Drakula egy szívtelen, kegyetlen lény, aki csak a saját vérszomját és hatalmát keresi. A filmben azonban, mint azt már említettem Coppola egy romantikus hátteret ad a karakternek: Drakula azért válik vámpírrá, mert elveszíti szerelmét, Elisabetát, és Minában látja meg annak reinkarnációját. A filmben Drakula motivációja nem csupán a vérszívás, hanem a szerelem és a megváltás keresése, amely nem jelenik meg a regényben.
2. Mina és Drakula kapcsolata
A regényben Mina és Drakula kapcsolata szigorúan ellenséges. Mina áldozatává válik a grófnak, de nem ápol semmilyen érzelmi vagy romantikus kapcsolatot vele. Ezzel szemben a filmben Mina vonzódik Drakulához, és kettejük között egy romantikus, bonyolult érzelmi viszony bontakozik ki. Ez a romantikus szál a film központi eleme, ami a regényből teljesen hiányzik.
Drakula denevér alakjában lóg a plafonról, mielőtt köddé válna.
3. Drakula emberi oldala
A regényben Drakula egyértelműen gonosz szörnyetegként van ábrázolva, aki alig mutat emberi vonásokat. A film azonban sokkal inkább az emberi oldalára koncentrál, bemutatva a fájdalmát, szerelmét és tragédiáját. Coppola Drakulája nem csak szörnyeteg, hanem egy szenvedő lélek, aki megpróbálja visszaszerezni elvesztett szerelmét és emberiségét. Ezzel szemben a regényben nem kapunk ilyen mélyebb, empatikus betekintést Drakula lelki világába.
4. Van Helsing karaktere
A regényben Van Helsing professzor rendkívül komoly, tudós figura, aki eltökélt abban, hogy legyőzze Drakulát. A filmben Anthony Hopkins alakításában Van Helsing kissé excentrikus, néha komikusabb karakter, aki nemcsak tudós, hanem egyfajta misztikus harcos is, sokkal több karizmatikus vonással. A regénybeli Van Helsing inkább a logika és a tudomány embere, míg a filmben drámaibb, személyesebb jellegű harca van Drakulával.
Drakula könnyen rabul ejti Minát.
5. Jonathan Harker szerepe
A regényben Jonathan Harker kiemelkedő szereplő, aki fontos szerepet játszik Drakula legyőzésében, és rendkívül fontos karakter a cselekmény során. A filmben viszont Keanu Reeves Jonathan Harker-je inkább passzív figura, és szerepe jelentősen háttérbe szorul, különösen Drakula és Mina kapcsolatának hangsúlyozása érdekében. A film kevésbé épít úgy Harker karakterfejlődésére, mint ahogy azt a regény teszi.
6. A naplóformátum hiánya
Stoker a regény történetét a karakterek naplói és levelei mentén meséli el, vagyis naplóbejegyzésekből, levelekből és újságcikkekből áll össze a történet. Ez a forma lehetővé teszi, hogy több szereplő nézőpontjából ismerjük meg az eseményeket, és nagy hangsúlyt kap a különböző karakterek belső világának bemutatása. Coppola filmje ezzel szemben egy hagyományosabb, lineáris narratív struktúrát követ, így a különböző perspektívák és a naplóformátum hiánya leegyszerűsíti a történetet, de egyben kevesebb teret ad a karakterek belső gondolatainak.
7. Lucy átalakulása és halála
A regényben Lucy Westenra halála és átváltozása vámpírrá hosszan elnyújtott folyamat, amely több szereplő részvételével és fokozatos küzdelemmel jár. A filmben Lucy vámpírrá válása és kivégzése is gyorsabban történik meg, és inkább a vizuális hatásra helyezi a hangsúlyt, míg a regény részletesebben bemutatja a vámpírrá válás természetét és az áldozatok lelkiállapotát.
8. A misztikus elemek hangsúlyozása
Coppola filmje több misztikus elemet épít be, például a vámpírok természetfeletti képességeinek bemutatását. A filmben Drakula alakváltásai (például farkas, denevér, köd) látványosabbak és hangsúlyosabbak, míg a regényben ezek csak mellékes utalások. A film látványosan kiemeli ezeket a természetfeletti mozzanatokat, erősítve a gótikus, szürreális hatást.
Tehát Bram Stoker regénye sokkal inkább egy viktoriánus korban játszódó, sötét horror, amely az erkölcsi és társadalmi kérdéseket állítja előtérbe, míg Coppola filmje egy romantikusabb, érzelmileg összetettebb történetet mesél el. A regény fókusza a vámpírok borzalmán és a társadalmi normák megsértésén van, a film hangsúlyosan romantizálja Drakulát, és a szerelmi szálat állítja középpontba.
A kápolna festménye állít örök emléket a szerelmespárnak.
Nos, véget ért a mai mese. Remélem, jól szórakoztál. Ma, miután lefeküdtél aludni és nem jön szemedre az álom, eszedbe ne jusson kinyitni az ablakot, ha valaki kopogna rajta, vagy a neveden szólongatna. :D Inkább válogass a remek bejegyzések között itt, a blogon. Egyre több film és MovieGeek poszt közül válogathatsz, szóval vesd bele magad az olvasásba. :)
Csütörökön még jövök, ezúttal, stílusosan a gótikus horrort vesszük górcső alá és igyekszünk nyomon követni a megjelenését és az alakulásást a kedvenc három, mozis évtizedünkben.
Addig is, ha még olvasnál Coppola Drakulájáról, összeraktam neked egy 6 pontból álló listát arról, hogy milyen hibái és hiányosságai vannak a filmnek. A posztot a Nagyvászon és Hangszóró blog Facebook oldalán találod. Ha pedig már ott vagy, be is követheted az oldalt. Köszi előre is. :)
A fotók továbbra is a Film-grab.com-ról érkeztek a posztba.
Csütörtökön tali, addig is
Csumedli
Faszi
