A zenék fontosak egy magyar filmvígjátéknál. Van, hogy ezt nagyon gusztustalan módon tolják az alkotók a néző orra elé, lásd a hihetetlenül gagyi és ócskán másoló Pappa Piát. (Te jó Isten, már a cím is olyan sekunderszégyent kelt bennem, hogy el sem tudom mondani.)

De a Csinibaba szépen belül marad az ízléses tálaláson. A korabeli slágerek erős érzelmi húrokat pendítenek meg, ami a történetben is visszaköszön; minden szálban ott rejlik a vágyakozás, a szabadság utáni sóvárgás, ami a mai közönség számára is releváns marad. A karakterek szerethetők, hihetők, és emberi hibáik révén könnyű azonosulni velük. És mindezt olyan jól képes a zene követni és megerősíteni!

A humor pedig? Modern és gyors tempóban érkezik. Ha valóban bírod a komikus jeleneteket, akkor ez a film egy igazi kincsesbánya. 

Tanács: Ha többször is megnézel egy filmet, egy idő után (sajnos) unalmassá válik, de csak akkor, ha mindig ugyanazt a történetszálat nézed. Én például szoktam azt csinálni, hogy egy szereplőt követek csak figyelemmel és akármikor megjelenik a vásznon, mindig azt nézem, hogy ő mit csinál, hogyan játszik. Sok kedvenc filmes pillanatom fakad ebből. (Nem mellékesen, így tudsz egy filmet akár 50-szer is megnézni.)

És hát ez a Csinibabánál szinte kötelező jellegű a háttérben játszódó pillanatokat is megnézni. Rengeteg tréfás történetnek lehetsz így szemtanúja és az is előfordul, hogy egy-egy színész játéka sokkal viccesebb lesz annál, mint amit a rendező a jelenet előterébe komponált meg. 

A humor mellett a film még arra is képes, hogy szívmelengető és nosztalgikus hangulatban ábrázolja ezt a korszakot. És ebben rejlik a Csinibaba időtlensége; mert egyszerre könnyed és mély. Nevettet és elgondolkodtat. Olyan érzelmi tartalmat hordoz, amely újra és újra magával ragad. Nem mellesleg kényelmes távolságból nézhetünk rá erre az időszakra és az akkori magyar társadalomra. És persze, a karakterek és a helyzetek sokszor karikatúraszerűek, de Tímár ezzel is a korabeli hatalom ellentmondásait és a társadalmi nyomást figurázza ki. 

Simon bának meggyűlik a baja az ötöslottó számokkal.

       A színészek zseniálisak

Mint azt már említettem, a Csinibaba karakterei élettel teliek, hitelesek és sokszínűek és épp ez a sokszínűség teszi lehetővé, hogy a nézők könnyen azonosuljanak velük. Mindegyik szereplő egy-egy jellegzetes figura, akik jól reprezentálják a korabeli magyar társadalom különböző rétegeit. Legyen szó a kissé naiv, de jószívű fiatalokról, az ambiciózus karrieristákról, vagy a rendszer által kisemmizett átlagemberekről, a karakterek komplexitása és emberi vonásai mindenképpen hozzájárulnak a film sikeréhez.

A színészi alakítások kiemelkedőek. (Persze van kivétel, mint már említettem Németh Kristóf nem volt a kedvemcem, ahogy Lázár Balázs sem, viszont Tímár Péter jól kormányozta a hajót, mert ebben a groteszk világban a kettejük által előadott ripacskodás sem szúrja annyira az ember szemét.) Mert a (jó) színészek nemcsak eljátsszák a szerepeiket, hanem életet is visznek beléjük. Azt hiszem, ezt nem kell ecsetelnem. És itt muszáj a castingot is megemlíteni, mert remek munkát végeztek. Még a két ripaccsal is. Az alakítások dinamikája és a színészek közötti kémia erősíti a film humorát és drámáját egyaránt.

A fiúk a disszidálást tervezik és nem csak a kötelező katonaság miatt.

A film jól használja fel a korszakra jellemző sztereotípiákat. Igaz, hogy mindezt humoros formában teszi, de így is hangsúlyos marad a kor társadalmi és politikai sajátosságainak kifigurázása. Ezek a sztereotípiák teremtik meg az abszurd és ironikus helyzeteket.  Nem nehéz nevetni ezen a filmen. Viszont ezek a sztereotípiák nemcsak szórakoztatnak, hanem kritikusan is reflektálnak a korszak problémáira és ellentmondásaira. Ez a kettős funkció erősíti a film szatirikus hangvételét, miközben könnyed, mégis gondolatébresztő élményt nyújt.

       A forgatókönyv is zseniális

Hadd dícsérjem egy kicsit a forgatókönyvet, mert egyszerűen nem tudok elmenni egy-két, számomra zseniális húzása mellett. Az egyik kedvenc szálam a filmben Margité, akit Igó Éva játszik, megjegyzem lenyűgőző alakítással. Az egyetlen karakter, aki nem akar kimenni külföldre (természetesen azok közül, akik nem élvezik ennek a rendszernek az előnyeit). Ki is mondja, abban a jelentben, amikor Cézár az első kocsmai találkozásukkor elmeséli Margitnak, hogy valami eltört benne, majd megkérdezi a nőt, hogy ő mit gondol erről és Margit akkor azt mondja lemondóan:

"Én? Én maradok. Én má' nem megyek sehova."

Na és ki az, aki a film végén, akaratlanul is csatlakozva az asszonykórushoz kijut Helsinkibe? Pontosan, Margit. Gyönyörű húzás a forgatókönyvíróktól. 

Margit szívszorítóan lemondó; ő már nem megy sehová.

Aztán van még egy kedvenc jelenetem, ami kifacsarja az embert, annyira szépséges és mind a mai napig végigfut rajtam a hideg, ahogyan nézem; ez pedig nem más, mint a pillanat, amikor Angéla megvallja Attilának, hogy ő írta Katinka leveleit. És amikor Attila rákérdez, hogy miért, a lány csak ennyit válaszol:

"Susu bolondság! Nagy hülye vagy Attila!"

Majd faképnél hagyja a fiút.

Ahogyan Tímár Péter megkomponálta ezt a jelentet, a zene a háttérben, a színészek játéka; gyöngyszem. És ez csak két pillanat, de ez a film hemzseg a gyönyörű jelenetektől. 

       Na és akkor itt van az érzelmi hatás!

Ez a film letaglóz. Nincs happyend, legalábbis nem abban a szoksásos, hollywood-majmoló módon, ahogyan a magyar modern vígjátékok teszik. 

Mindezek mellett a Csinibaba sikeresen ötvözi a musical, a vígjáték és a társadalmi dráma elemeit, ezzel is egyedülálló filmélményt nyújtva a nézőknek. Ez a műfaji keveredés lehetővé teszi, hogy a film egyszerre legyen könnyed és szórakoztató, ugyanakkor mélyebb társadalmi és politikai üzeneteket is közvetítsen. A zenei betétek dinamikusak és tele vannak érzelmekkel, még a Csinibaba dal alatt vonatozó közönség is gyönyörű lenyomata a bulizó magyaroknak, a humoros elemek oldják a drámai feszültséget, míg a társadalmi kommentárok gondolkodásra ösztönzik a nézőt. Ez a műfaji sokszínűség teszi a filmet különlegessé és időtállóvá, sok sok réteget kínál, amelyeket a nézők különböző szinteken élvezhetnek. 

A fiúk a "ritmusdáridót" játszák és meg is nyerik a Ki Mit Tud? selejtezőjét.

Épp emiatt könnyedén fogyasztható, mégis tartalmas a Csinibaba, mert sikeresen egyensúlyozik a szórakoztatás és a társadalmi kritika között. A gyors és lendületes tempóval folyamatosan fenntartja a néző figyelmét, és szinte minden percben szemtalálod magad egy szép vagy épp egy humoros pillanattal.

Összefoglalva: a Csinibaba képes mély érzelmi hatást gyakorolni a nézőire, egyszerre nevettetve meg és elgondolkodtatva őket. A humoros jelenetek felszabadítóan hatnak, míg a drámai pillanatok érzelmi mélységet adnak a történetnek. A karakterek sorsán keresztül a nézők átélhetik a korszak kihívásait és örömeit, úgy érezheted magad, mintha te is közöttük élnél.

       Üzenete a mai kor emberének

És hogy van-e a filmnek üzenete a jelen kor emberének? Hát persze, hogy van. És ez az üzenet több rétegben is értelmezhető, és számos olyan tanulságot hordoz, amelyek ma is relevánsak:

       Politikai és társadalmi kritikák időtlensége

A film finom, mégis határozott kritikát fogalmaz meg az 1960-as évek Magyarországának politikai és társadalmi rendszereiről, különösen a Kádár-korszak abszurditásairól és képmutatásairól. Ez az üzenet ma is érvényes, hiszen a hatalommal való visszaélés, a társadalmi egyenlőtlenségek és a politikai manipulációk kérdései továbbra is jelen vannak a világban. A film arra emlékeztet, hogy fontos kritikusan szemlélni a hatalmat és tudatosan gondolkodni a társadalmi rendszerekről. 

A stáb kitett magáért; a milliő telitalálat.

       Egyén és rendszer viszonya

A film bemutatja, hogyan próbálnak meg az egyének boldogulni és érvényesülni egy olyan rendszerben, amely korlátozza a szabadságukat és a lehetőségeiket. Ez a téma ma is aktuális, hiszen sokan élnek olyan környezetben, ahol a szabadságjogokat korlátozzák, és folyton csak nehézségekbe ütköznek, ha saját útjukat akarják járni. A film arra ösztönöz, hogy bármilyen rendszerben is élünk, meg kell találni a saját utunkat, és meg kell próbálni érvényesülni, még akkor is, ha ez néha nehézségekkel is jár.

       Nosztalgia és valóság viszonya

A Csinibaba egy idealizált, nosztalgikus képet fest az 1960-as évekről, de ez a nosztalgia egyben ironikus is. A film emlékeztet arra, hogy a múlt lencséjén keresztül nézve az egyszervolt élet gyakran sokkal szebbnek tűnik, mint amilyen valójában volt, és hogy fontos látni, sőt észrevenni a valóságot a nosztalgia mögött. A jelen kor embere számára ez az üzenet különösen releváns, hiszen a gyorsan változó világunkban sokan keresnek menedéket a múltban, anélkül, hogy reálisan értékelnék azt.

       Az egyszerű örömök fontossága

A film karakterei sokszor egyszerű örömökre és boldogságra vágynak, legyen szó zenéről, táncról vagy egy utazásról. Ez az üzenet arra emlékeztet, hogy a boldogság gyakran ezekben a hétköznapi dolgokban rejlik, és hogy a modern, rohanó világban is fontos megtalálni azokat a kis örömöket, amelyekért igazán érdemes élni.

Susu bolondság...

       Társadalmi összetartozás

A Csinibaba közösségi élményekre épít, legyen az egy Ki Mit Tud?, egy közösen megtekintett repülőnap vagy megpróbálni kijutni Nyugatra. A jelenkor embere számára ez az üzenet arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalmi és közösségi kapcsolatok fontosak, és hogy az egyén csak a közösség részeként találhatja meg a helyét és boldogságát.

Összességében a Csinibaba üzenete a jelen kor emberének abban rejlik, hogy az emberi természet, a hatalom és a társadalmi rendszerek kérdései időtlenek. A film emlékeztet arra, hogy fontos kritikusan szemlélni a világot, megbecsülni az egyszerű örömöket, és megtalálni a saját utunkat, függetlenül attól, milyen rendszerek vesznek körül minket. 

És ha már ilyen szépen körvonalazódik ennek a mozinak az üzenete, nézzük meg azt is, hogy miért is vagyunk mi, magyarok olyan jók a szatírákban.

A történelmünk során sokszor kellett a nehézségeket humorral és iróniával kezelnünk. A politikai, társadalmi és gazdasági kihívások – különösen a 20. században – hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarok megtanulják, hogyan fogalmazzanak meg finom kritikát a hatalomról és az emberi viszonyokról. (Nem árt erre emlékeznünk, különösen a mai politikai viszonyok között.) Ez a sajátos életérzés – ahol a keserédes humor, az irónia és az abszurd keveredik – ideális alapot biztosít a szatíra műfajának.

"Két bambit kérünk szívószállal." Márton Gyula Bambi szalmaszállal című novellája volt a film alapja.

Egy jó filmszatíra elkészítéséhez ugyanis több kulcsképesség is szükséges:

• Éles megfigyelőképesség:
  A szatíra alapja a valóság pontos megfigyelése. Egy jó szatirikus film megérteti a nézőkkel a társadalmi, politikai vagy kulturális jelenségek mögötti abszurditást, és ezt reflektálja vissza egy humoros, de elgondolkodtató formában.

• Finom humorérzék:
  A szatíra akkor működik igazán, ha képes nevettetni, miközben tükröt tart a társadalomnak. A finom, rétegzett humorral lehet a legjobban megszólítani a közönséget anélkül, hogy direkt moralizálásba csapna át.

• Társadalmi érzékenység:
  Egy jó szatíra megérteti a közönséggel a társadalmi kérdéseket, de anélkül, hogy túlzóan komolykodna. A szatirikus alkotónak érzékenyen kell egyensúlyoznia a komoly és humoros elemek között, hogy a kritika éppen megfelelő legyen.

• Bátorság és kreativitás:
  A szatíra gyakran a hatalommal, politikával vagy társadalmi tabukkal foglalkozik, így az alkotónak merésznek kell lennie, hogy bemutassa ezeket a témákat, miközben kreatívan találja meg a módját, hogyan tegye mindezt élvezetes és szórakoztató formában.

A magyar filmesek ezekkel a képességekkel azért készítenek jó szatírákat, mert a történelmi tapasztalataik révén jól értik, hogyan lehet egyszerre szórakoztatóan és kritikusan ábrázolni a valóságot, amely gyakran tele van abszurditásokkal és paradoxonokkal. 

Kacagjuk ki a világot!

Tudod, hogy még oldalakig bírnám az írást, de talán erről a filmről, most ennyi elég. 

Ezen a héten kimarad a #MovieGeek poszt, sorry, jövő héttől igyekszem újra formába lendülni.

A következő heti filmet még nem sikerült eldöntenem, szóval meglepi lesz, remélem, nem bánod.

Addig is olvasgasd a régebbi posztokat, ha még nem tetted meg. Tudod, van Robotzsaru, Kampókéz, Szellemirtók, Jól áll neki a halál és Rambo is, de a Moviegeek posztokban is olyan izgalmas dolgokról társalogtunk, mint a CGI a 90-es években, vagy hogy miben is különbözhet a Rambo film és regény változata. Szóval, hajrá. 

És akkor jövő héten tali. 

Addig is csokisfánk!

Faszi