Ugye bár horror hónapot tartunk, így számíthastz rá, hogy a heti MovieGeek posztok is ehhez a műfajhoz kapcsolódnak majd. És hát a héten adott a testhorror témája. 

Na, de mi is az a testhorror? Mikor alakult ki? És hogyan változott az évtizedek folyamán? Ebben a bejegyzésben igyekszem minden kérdésre válszolni, ami csak felmerülhet a témában. 

De mielőtt belekezdünk....

Mivel filmes példák is szerepelnek a bejegyzésben, előfordulhat, hogy bizonyos információk SPOILER-esek lehetnek, szóval ezt is vedd számításba az olvasásánál. 

Ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet az eheti poszt, amit David Cronenberg zseniális látomásáról, A légyről írtam, akkor ne hagyd ki, mert itt is fogunk hivatkozni rá. 

Mivel horror filmekről lesz szó, ezért előfordulhat, hogy a tartalom zavaró vagy felkavaró lenne annak, aki érzékeny az ilyesmire. Ezért csak 18 éven felüliknek ajánlom ezt a bejegyzést. 

Szuper. Ha ezeket tisztáztuk, akkor máris kezdhetünk.

Frankenstein szörnye a testhorror az egyik legkorábbi megjelenése. Itt épp Robert De Niro alakításában.

Először is, nézzük meg, hogy mi is pontosan a testhorror és hol helyezkedik el a műfajon belül. 

A testhorror (angolul body horror) egy speciális horror al-műfaj, amely az emberi test deformációját, torzulását, mutációját vagy kontrollvesztését állítja a középpontba. Az ilyen típusú horrorok fókusza az emberi test átalakulása, bomlása, amely gyakran groteszk, undort keltő, és a néző számára mélyen nyugtalanító módon történik meg. Általában az emberi test fizikai határainak megsértését vagy átlépését mutatja be, ami lehet természetfeletti, tudományos, biológiai vagy technológiai okokra visszavezethető.

A testhorror általában olyan félelmeket vizsgál, mint a kontroll elvesztése a saját test felett, a betegség, fertőzés vagy mutáció; a technológia és a tudomány visszafordíthatatlan következményei az emberi testre, az identitás és a test kapcsolatának széthullása. 

És akkor itt érdemes még egy másik al-műfajt is megemlíteni, amit gyakran könnyű összekeverni a testhorroral, ez pedig nem más, mint a (rendes, magyar megfelelő híján csak úgy hívom, hogy) sokkhorror vagy megbotránkoztató horror (angolul shock horror). (Ha esetleg ismersz egy megfelelőbb nevet neki, akkor ne habozz, írd meg nekem. Köszi.)

És akkor már itt az elején tisztázhatjuk is, mi a különbség a két al-műfaj között. 

A testhorror és a sokkhorror közötti eltérés alapvetően a fókuszpontban és a célban rejlik, bár van átfedés a két műfaj között. Mindkettő szélsőséges érzelmek kiváltására törekszik a nézőkből, de eltérő eszközökkel és célokkal teszi mindezt.

David Cronenberg Videodrome-ja is remek példa a testhorrorra.

Testhorror

A body horror középpontjában az emberi test áll. A testhorror olyan narratívákat és képeket használ, amelyek a test átalakulását, torzulását, bomlását vagy mutációját ábrázolják. (Ugye, ezt már átvettük.) A test változásai általában visszafordíthatatlanok, groteszkek és félelmetesek; az emberi test korlátait, sebezhetőségét és a kontrollvesztést hangsúlyozzák. A műfaj az identitás, a tudomány, a technológia, a biológia és a betegségek iránti félelmeket is vizsgálja.

A testhorror nem csupán sokkolni akarja a nézőt, hanem mélyebb filozófiai, pszichológiai vagy egzisztenciális kérdéseket is felvet. A body horror a testi és lelki integritás elvesztését kutatja, és gyakran arra törekszik, hogy elgondolkodtassa a nézőt a saját teste feletti kontroll kérdésén, vagy a test és tudat kapcsolatán.

Példák: David Cronenberg filmjei, mint A légy vagy a Videodrome nagyszerű példái a testhorrornak. Ezek a filmek nemcsak groteszk átváltozásokat mutatnak be, hanem az emberi létezés mélyebb aspektusait is vizsgálják, például a technológia, a betegségek vagy a tudományos fejlődés hatásait a testre és a tudatra. 

Sokkhorror vagy megbotránkoztató horror

A sokkhorror a meglepetés és az érzelmi sokk erejét használja fel. Az ilyen típusú horror célja, hogy felzaklassa vagy megbotránkoztassa a nézőt, gyakran erőszakos, brutális, vagy tabutémák bemutatásával. A shock horror nem mindig a test átalakulásáról szól, de lehet, hogy felhasznál testhorror elemeket is, hogy még megrázóbb vizuális élményt nyújtson.

Elsősorban a néző azonnali érzelmi reakciójára, sokkolására épít, gyakran kifejezetten provokatív módon. Nem feltétlenül akar mélyebb filozófiai vagy pszichológiai kérdéseket feszegetni, hanem inkább az undor, a borzalom vagy a döbbenet kiváltása a cél. A sokkhorror filmek gyakran a tabudöntögetésre törekednek, a túlzott erőszak, kínzás vagy szexuális deviancia eszközeivel.

Példák: Az emberi százlábú (2009) egy jól ismert sokkhorror, amit a műfaj kedvelőinek azt hiszem, nem kell bemutatni. Sajátos groteszk és megbotránkoztató tartalommal sokkolja a közönségét. Egy másik példa az A szerb film (2010), amely szélsőséges erőszakkal és tabudöntögető jelenetekkel szándékozik felzaklatni a nézőt.

Egyébként azt tapasztaltam, hogy sokan félreértik a sokkhorrort, mélyebb tartalmat, értelmet várnak tőle. Sajnos gyakran ők azok, akik nincsenek igazán tisztában a horror műfaj különböző alkategóriáival és emiatt a filmes oldalakon lepontozzák a mozikat, rossz értékeléseket írnak róluk. 

Emiatt is fontos, hogy az ember nyugodtan nézze meg, ami egy leírás vagy egy kép alapján megtetszik neki, tök mindegy, hány pontot kapott az IMDb-n vagy hány százalékot a Rotten Tomatoes-on. Ne mások véleménye legyen a döntő abban, hogy milyen filmes szórakozást választ magának az ember. És ebbe az én véleményem is erősen beletartozik. Elvégre a saját ízlésünket csak is mi ismerjük a legjobban. ;)

Sokkhorror testhorror elemekkel; Az emberi százlábú plakátja

Na, de menjünk is tovább. Most nézzük meg, melyek a hasonlóságok és melyek a különbségek a két al-műfaj között. 

Hasonlóságok

Vizualitás és groteszkség: Mindkét műfaj gyakran használ groteszk és az erőteljes vizuális elemeket. Testhorrorban és sokkhorrorban is gyakori az erőszakos vagy extrém jelenetek ábrázolása, különösen a test fizikai szenvedésének bemutatásakor.

Hatások a nézőre: Mindkét műfaj intenzív reakciókat vált ki a nézőből, de eltérő céllal. A body horror a nyugtalanító testi átalakulásokon keresztül próbál hosszabb távú félelmeket és undort kiváltani, míg a shock horror rövid távú, intenzív sokkot akar okozni.

Különbségek

Mélység vs. hatáskeltés: A body horror általában mélyebb, filozófiai kérdésekkel is foglalkozik a testi átalakulások révén, míg a shock horror célja az azonnali hatás, gyakran sokkoló és provokatív jelenetekkel, kevésbé összetett narratívával és sokszor magyarázat nélkül hagyja az erőszakot, emiatt akár öncélúnak is tűnhet. 

Kontrollvesztés vs. megbotránkoztatás: A body horror lényege az emberi test feletti kontroll elvesztése, legyen az mutáció, betegség, vagy külső erők általi deformálódás. A shock horror viszont szándékosan feszegeti a határokat, hogy undort vagy döbbenetet váltson ki a nézőből, sokszor a tartalom érdekében áldozva fel a mélységet.

Mint te is látod, a határvonal vékony, mivel a két műfaj gyakran átfedi egymást, különösen azokban a filmekben, amelyek a test extrém torzulásait és az erőszakot hangsúlyozzák. Egyes alkotások, például az Emberi százlábú mindkét műfaj jegyeit magán hordozzák: testhorror elemekkel operálnak (az emberek groteszk átalakítása), de ez a film inkább sokkhorror, mert a fő cél a közönség sokkolása és megbotránkoztatása.

Tehát akkor összegzésként elmondhatjuk, hogy míg a body horror elsősorban a test átalakulásával, annak filozófiai és pszichológiai következményeivel foglalkozik, addig a sokkhorror célja, hogy a tabudöntögetés és a megbotránkoztatás révén sokkolja a nézőt. A két műfaj közötti határ azonban gyakran elmosódik, különösen a groteszk, brutális ábrázolásokban. 

Ma már kissé nevetségesnek tűnhet az 1931-es Mr. Hyde, de a történet erősen átitatott a testhorror elemeivel.

És akkor ha már sikerült letisztáznunk a különbségeket is a két al-műfaj között, ideje rátérni a mai MovieGeek poszt főszereplőjére.

A testhorror, mint film- és irodalmi műfaj fokozatosan fejlődött ki, a gyökerei azonban mélyebbre nyúlnak vissza, mint a modern horrorfilmek. Bár nem lehet egyetlen konkrét filmhez kötni a műfaj kialakulását, több történeti és kulturális tényező segítette a testhorror megjelenését a vásznon.

Testhorror eredete

A testhorror az emberi test iránti régi félelmekből ered, különösen a test deformálódása, kontrollvesztése és átalakulása iránti rettegésből. Ez a téma már az ókori mitológiákban és irodalomban is megjelent, ahol gyakran ábrázoltak szörnyeket és átváltozásokat (pl. a görög mitológia szörnyei, mint Medúza, vagy a metamorfózisok Ovidius költészetében). A viktoriánus kor tudományos fejlődése, különösen Charles Darwin evolúciós elméletei és a biológia fejlődése hozzájárultak az emberi test határainak és törékenységének újraértelmezéséhez.

Az irodalomban az egyik legkorábbi testhorror elemeket tartalmazó mű Mary Shelley Frankenstein (1818) című regénye volt, amelyben a tudományos kísérletezés eredményeképpen egy csúf, groteszk lény születik. A regény a tudomány, az emberi test és a lélek közötti határokat feszegeti. Ebbe a kategóriába tartozik még Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete (1886), amely szintén a test átalakulását és az emberi természet kettősségét vizsgálja.

Testhorror a vásznon

Az első testhorror elemeket tartalmazó filmeket a korai 20. század némafilmjeiben találhatjuk meg, a német expresszionista filmekben ütik fel bizonyos stílusjegyek először a fejüket. Ezek a filmek erőteljes vizuális stílust használtak az emberi test deformálódásának és torzulásának ábrázolására. Robert Wiene Dr. Caligari (1920) például egy olyan álomszerű világot mutat be, amely tele van furcsa és groteszk alakokkal, amelyek már magukban hordozzák a testhorror esztétikáját.

A farkasember (1941) egy másik korai példa a testhorrorra, ahol egy ember farkassá való átalakulása válik a központi témává. A vérfarkas és a vámpír témák közös vonása egyébként egyértelműen az emberi test kontrollálhatatlan átalakulása, ami alapvető motívum a testhorror műfajában.

A farkasember figurája is jó példa a testhorrorra, itt éppen Benicio del Toro alakításában

Az első valódi testhorror filmek

Az első filmek, amelyekben a test átalakulása, torzulása és pusztulása központi témaként jelenik meg, a '50-es és '60-as években készültek, de a testhorror, mint műfaj csak a '70-es és '80-as években alakult ki igazán.

1. A Quatermass kísérlet (The Quatermass Xperiment, 1955): Ez a brit sci-fi film a testhorror korai példája. A filmben egy űrhajós visszatér a Földre és szörnyű mutációkon megy keresztül, ahogy egy idegen organizmus megfertőzi a testét. Bár még nem teljesen testhorror, ez az egyik korai film, amely az emberi test átalakulását központi elemként használja.

2. David Cronenberg korai munkái: Cronenberg a testhorror mesterévé vált, és az ő filmjei vezették be a műfajt a köztudatba. Az egyik első kifejezetten testhorrornak nevezhető filmje a Parazita (Shivers, 1975) . A filmben egy parazita terjed el egy lakóépületben, amely szexuális vágyakat és erőszakos cselekedeteket idéz elő, miközben a testeket groteszk módon átalakítja. Ez volt az első film, amelyben Cronenberg a test változását és bomlását központi elemként használta.

3. Veszett (Rabid, 1977): Szintén Cronenberg műve, amelyben egy nő egy kísérleti műtét után szörnyű átalakulásokon megy keresztül, és vámpírszerű lényként kezd el élni. A filmben erőteljesen megjelenik a test kontrollvesztése és a fertőzés elterjedése, ami a későbbi testhorror filmek egyik központi motívumává válik.

A Parazita Blu-Ray borítója. Cronenberg egy zseni, ha testhorrorról van szó.

Az első valódi testhorror film

Bár nincs egyetlen „első” testhorror film, David Cronenberg Paraziták című alkotása talán az egyik legkorábbi példa arra, amit ma testhorrorként ismerünk. Ez volt az a film, amelyben a testhorror modern formája először megjelent, és amely Cronenberg későbbi műveit is előre jelezte.

Cronenberg filmjei egyébként alapvetően meghatározták a műfajt a '70-es és '80-as években, és őt tekintik a testhorror legfontosabb úttörőjének. A Parazitát később olyan filmek követték, mint a Videodrome vagy A légy amelyek megerősítették a testhorror központi helyét a horror műfaján belül.

A testhorror a 80-as években az egyik legkülönlegesebb és legikonikusabb ága volt a horror műfajnak. A korszak különösen kedvezett a testhorrornak, hiszen a speciális effektek technológiája ekkor indult igazán fejlődésnek, így a vizuális megjelenítés látványossá és megrázóvá vált. A praktikus effektek, maszkmesterek és különleges látványvilág kulcsszerepet játszottak ebben a műfajban.

Ikonikus testhorror-filmek a '80-as évekből

1. David Cronenberg munkássága: Cronenberg a testhorror mestereként ismert, ezt mostanra már tudjuk. Filmjei gyakran foglalkoznak az emberi test és a technológia vagy biológiai változások közötti határvonalakkal.

   • A légy (The Fly, 1986): Egy tudós kísérlet közben genetikai mutációt szenved, és lassan egy legyévé alakul. A film az emberi test bomlásának és átalakulásának vizuális megjelenítése miatt vált híressé.
   • Videodrome (1983): Egy televíziós műsorszolgáltató felfedez egy titokzatos sugárzást, amely megváltoztatja és átalakítja az emberi testet. A film a technológia és a test kapcsolatáról szól, és tele van vizuálisan sokkoló jelenetekkel.
   • A Meztelen ebéd (Naked Lunch, 1991): Bár ez egy kicsit későbbi, Cronenberg testhorrorjának extrém formája, drogokkal és írói képzelgéssel fűszerezve.

2. John Carpenter: A dolog (The Thing, 1982): Ez az egyik legismertebb testhorror, amely egy sarkvidéki kutatóállomáson játszódik, ahol egy idegen életforma képes bármely élőlény alakját felvenni. A film híres a praktikus effektekről, amelyek bemutatják, ahogy az idegen lény brutálisan szétválik, összeforr és átalakul. A groteszk testtranszformációk sokkolóak és ikonikusak lettek.

3. Hellraiser (1987): Clive Barker rendezői debütálása a testhorror egyik legemlékezetesebb alkotása. A film egy szadomazochista másvilágot mutat be, ahol démoni lények (cenobiták) kínozzák az embereket. A bőr és hús átalakulása, a testet marcangoló láncok vizuálisa erőteljes ábrázolást kapott, így a filmélmény is különleges.

4. Félelmetes társaság (Society, 1989): Brian Yuzna filmje egy gazdag elit titkos társaságát mutatja be, akik szó szerint "összeolvadnak" egymással groteszk, emberfeletti orgiák során. A testek átalakulása undorító és felkavaró, a film pedig erős társadalomkritikát fogalmaz meg.

A dolog; hát nem gyönyörű? :D

Filmek, amelyek jó próbálkozások voltak, de nem sikerültek

1. The Incredible Melting Man (1977): Bár nem a '80-as években készült, gyakran ide sorolják, mert megjelenik benne a kezdeti testhorror hatása. Egy asztronauta visszatér a Földre, és lassan megolvad. A látvány és az effektusok kezdetlegesek és olcsók voltak, így a film nem vált kultklasszikussá, de érdekes próbálkozás a testtorzulás horrorjának megjelenítésére.

2. The Stuff (1985): Egy vicces, de sikertelen próbálkozás a testhorror terén. A film egy furcsa, élő joghurtszerű anyagról szól, amely az embereket megfertőzi és belülről pusztítja el őket. Bár a filmnek van némi társadalmi szatírája (fogyasztói társadalom kritikája), a speciális effektek és a történet nem volt elég erős ahhoz, hogy komolyan vegyék.

3. Tágra nyílt elme (From Beyond, 1986): Stuart Gordon rendezésében készült film H.P. Lovecraft története alapján. A testátalakulás és a más dimenziók lényeivel való találkozás központi eleme a filmnek. Bár a filmnek megvannak a groteszk pillanatai, a történetvezetés és a karakterfejlődés nem volt elég erős, így nem érte el a nagyobb testhorror-filmek kultuszstátuszát.

A testhorror a '80-as években sokféle irányba fejlődött, és olyan filmek születtek, amelyek művészi szempontból is kiemelkedőek, miközben vizuálisan és tematikailag is sokkoltak. Még azok a filmek is, amelyek esetleg nem lettek kritikai sikernek, hozzájárultak a testhorror esztétikai és kulturális fejlődéséhez.

1990-es évek: A testhorror átalakulása

A '90-es években a testhorror megőrizte korábbi elemeit, de elkezdett több irányba fejlődni. Ebben az időszakban már nem voltak olyan egyértelműen uralkodó rendezők, mint David Cronenberg a '70-es és '80-as években, de Cronenbergnek még mindig komoly hatása volt a műfajra.

Főbb filmek

1. Tetsuo: Vasember (Tetsuo: The Iron Man, 1989): Bár japán film, és a '80-as évek végén készült, hatása a '90-es évekre is átterjedt. Shinya Tsukamoto kultikus alkotása egy ipari rémálom, ahol az emberi test és a gép összeolvadása groteszk, fémmel borított lényeket eredményez. Ez a cyberpunk testhorror a technológiai fejlődés és a test átalakulásának félelmét vizsgálja, és az évtized elején alapvetően meghatározta a műfaj egyes irányait.

2. A lény (Species, 1995): Ebben a filmben egy idegen létforma a főszereplő, amely emberi DNS-sel keveredve mutálódik. Afilm a testhorror klasszikus elemeit viszi tovább. A főszereplő női alak folyamatosan átalakul, és a filmet átszövi a szexualitás, a test és az idegenség témája.

3. eXistenZ (1999): David Cronenberg egy újabb filmje a '90-es évekből, amely a testhorror és a virtuális valóság kapcsolatát vizsgálja. A test és a technológia összeolvadásával foglalkozó filmben a virtuális világban történtek fizikai hatásokat váltanak ki a valóságban. Ez a film a test és az identitás kérdéseit modern technológiai környezetbe helyezte.

Csak a design változik, a testhorror lényege ugyanaz marad. A lény 1995-ből.

Változások a műfajban a '90-es években

Digitális technológia és CGI: A praktikus effektek mellett a digitális technológia is egyre inkább megjelent, bár még nem vált dominánssá. A '90-es évek CGI-je még kezdetleges volt, és inkább csak kiegészítette a praktikus effekteket. A testhorrortól elvárt nyers, fizikai megjelenítést még mindig leginkább a praktikus trükkök szolgáltatták, de a CGI elkezdte átalakítani a műfajt.

Pszichológiai mélység: A testhorror ebben az időszakban elkezdett mélyebb filozófiai és pszichológiai rétegekkel gazdagodni. Cronenberg filmjei mellett a már említett alkotások nemcsak a test fizikai változásait ábrázolták, hanem az emberi identitás, technológia és tudat határainak kérdésével is foglalkoztak.

2000-es évek: Az új félelmek és a digitális átalakulás

A 2000-es években a testhorror műfaja tovább fejlődött, különösen a digitális technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhetően. Ebben az időszakban a CGI használata már kifinomultabbá vált, és egyre több film támaszkodott a digitális effektekre. Ugyanakkor a testhorror továbbra is vizsgálta a test és a tudat kapcsolatait, miközben új, globális félelmekre reagált, mint például a járványok, bioterrorizmus és génmanipuláció.

Főbb filmek

1. A sejt (The Cell, 2000): Tarsem Singh filmje a testhorror és a pszichológiai thriller elemeit keveri, ahol egy szürreális belső világban a test torzulásai központi szerepet kapnak. A film a digitális technológiát és a praktikus effekteket kombinálja, hogy vizuálisan lenyűgöző, groteszk átalakulásokat hozzon létre.

2. Az emberi százlábú (The Human Centipede, 2009): Tom Six híresen hírhedt filmje a sokkhorror filmje a testhorror extremitásait is körüljárja, amelyben egy őrült tudós több ember testét sebészi úton kapcsolja össze. Ez a film az emberi test meggyalázásának egy extrém példája, és nem mellesleg a túlélő horror alműfajának is egyik legszélsőségesebb darabja.

3. Gépész (The Machinist, 2004): Bár kevésbé groteszk vizuális értelemben, ez a film Christian Bale drasztikus fizikai átalakulását mutatja be, amely a testhorror egy finomabb formája. Az elme és a test határaival foglalkozik, és azt mutatja be, hogyan bomlik le a test a pszichológiai traumák hatására.

4. Féltél már nevetve? (Slither, 2006): James Gunn sci-fi/horror filmje visszatér a testhorror klasszikus formájához, ahol egy idegen lény fertőzi meg az embereket groteszk mutációkat okozva. A film tele van praktikus effektekkel és CGI-vel, és a test torzulásainak látványos megjelenítése adja a horrort velejét.

Egyszerre furcsa és érdekes; A sejt 2000-ből.

Változások a műfajban a 2000-es években

• Digitális dominancia: A CGI technológia fejlődésével a testhorror vizuálisan egyre merészebb és komplexebb ábrázolásokat tett lehetővé. A test átalakulásainak és bomlásainak látványát immár digitális eszközökkel is kidolgozottabban mutatták be, ami újfajta groteszk látványvilágot teremtett.

• Biológiai és technológiai félelmek: A modern világ új félelmei, mint a génmanipuláció, a biotechnológia, a járványok és a mesterséges intelligencia, egyre nagyobb szerepet kaptak a testhorrorban. Ezek a témák a test és a tudomány kapcsolatait vizsgálták, és az emberi test sebezhetőségét helyezték középpontba a modern technológia árnyékában.

• Extrém horror és tabu törések: A 2000-es évek második felében megjelentek olyan filmek, amelyek szélsőségesebbé tették a testhorrort, mint például az Emberi százlábú vagy az extrém japán horrorfilmek. Ezek a filmek gyakran feszegették a fizikai és morális határokat, és gyakran a megbotránkoztató horror elemeit is használták.

A testhorror tehát a 90-es és 00-es években a technológia fejlődésével és az új félelmek megjelenésével párhuzamosan változott. A digitális effektek fokozatosan átvették a praktikus effektek helyét, de a műfaj továbbra is megőrizte alapvető témáit: az emberi test törékenységét, a kontrollvesztést, az átalakulást és a félelmet a test feletti hatalom elvesztésétől. Az új évezredben a testhorror egyre inkább a technológia és a bioetika területére lépett, miközben a vizuális határokat tovább feszegette. 

Nos, ezt terveztem erre a hétre. Remélem könnyebben tájékozódsz majd ezután e néhány horror al-műfaj között.

Ismét ajánlom figyelmedbe a már korábbi posztokat, válogass kedvedre a filmes és MovieGeek posztok között. Oldalt, a címkefelhőből eléred őket. 

Ha tetszika  tartalom és több bennfentes infóra, kulisszatitokra végysz, kövesd a Nagyvászon és Hangszóró blog Facebook oldalát. 

Jövő héten tovább folytatjuk a horror hónapot, további infókat a már említett FB oldalon találsz. 

Jó hétvégét, jó filmezést. 

Csumi

Faszi

Valamit meg kell valljak; imádom a trash filmeket. És mivel ezen a blogon a kedvenc filmjeimet ünneplem, azokról is szólni kell, amiért kevesen emelnek szót. :) Ezért minden hónap utolsó hetén kicsit lejjebb merészkedünk a mainstream vonalánál és a kicsit suta, kicsit sánta, kicsit béna, kicsit mindenki által elhagyott filmekkel fogunk foglalkozni. Teszem ezt azért, mert mindenki szinte csak ugyanazokról a mozikról beszél és hát valakinek az elesetteket is fel kell karolnia. :) Hátha van még olyan, aki nem hallott róluk és tetszene neki. Én pedig nagyon szívesen vállalom ezt a feladatot. :) Szóval minden hónap utolsó hetén Trashmozi a Nagyvászon és Hangszóró blogon. Szívesen. :) 

Már az elején le kell szegezzem; ez az egyik kedvenc filmem. És nem azért, mert parádés a szereposztás vagy a forgatókönyv, esetleg annyira kiemelkedő a rendezés vagy az operatőri munka (bár, igaz, hogy azért vannak állati jó pillanatai ennek a filmnek, mindjárt meg is nézzük őket). Gyerekkorom első VHS filmje, természetesen a kornak megfelelően német nyelven, hangalámondással. Ez az a film, amit a legtöbbször néztem meg eddig életemben és bár nem számoltam, több százszor már biztosan láttam. És nem, nem túlzok.

És igen, minden hibáját ismerem és mivel gyerekkori jóbarátom, és nem is tehet róluk, meg is bocsájtottam őket neki. :) Hamarosan megvizsgáljuk, miben ment félre ez a mozi, és mi az, amiben sokkal többet tudott felmutatni, mint más hasonló "kard és varászlat" filmek. Mert hogy van, amiben sokkal merészebb és jobb volt, mint a kortársai. Drágáim, ezen a héten a kedvenc trashfilmem, a Masters of the Universe van terítéken. És csak szólok, ez most hosszú lesz. ;)

Először a közérdekűek:

Mivel rühellem a magyar címet (A világ urai, hát szerintem kicsit lehettek volna kreatívabbak is, de hát ez van), az eredeti angolt használom a cikkben. Köszi a megértést. 

Mind mindig, most is SPOILERes a bejegyzés, szóval csak csínján az olvasással, bár az is igaz, hogy nagy katarzis élményt nem nyújt a film. 

Jut eszembe, az előző posztokat is felpörgethetnéd. :) Valamiért a legutóbbit, amit a Csinibabáról írtam nem rakták ki a blog.hu címplajára. Jó lenne, ha elolvasnád és dobnál egy visszajelzést, tényleg olyan ócska lett? Köszi. :)

A film plakátja

És akkor a film:

De miről is szól?

Skeletor a Kozmikus kulcs segítségével elfoglalta Grayskull kastélyát és foglyul ejtette a Varázslónőt. Eternia utolsó reménye He-Man, aki Teelával és Man-At-Arms-al együtt megment egy ezermester törpét, Gwildort, akiről később kiderül; köze van Skeletor győzelméhez. Evil-Lyn, Skeletor szolgája csellel Gwildor kegyeibe férkőzött, és ellopta a Kozmikus kulcsot, mely interdimenziós kapukat képes nyitni a zene segítségével. A gonoszok nem sejtik, hogy az ezermester készített egy másik kulcsot is, amellyel hőseink megpróbálják kiszabadítani a Varázslónőt. De Skeletor katonái meglepi őket; He-Mannek és társainak menekülniük kell. Gwildor sietve betáplál egy uticélt és a csapat a Földre kerül. De Skeletor zsoldosai ide is követik őket. Megkezdődik a jók vesszőfutása és az idő egyre fogy. Csak pár holdtölte van addig, míg Grayskull Nagy Szeme ki nem nyílik és akkor Skeletor lesz a világmindenség ura.

Jó kis összefoglaló lett, nem? És hát nem is túl bonyolult a sztori, de nem is ez a film erőssége. Ám mielőtt megnézzük, miben jó ez a mozi, lássuk, melyek azok a hibák, amiket az alkotók elkövettek. 

       Na, de mi mehetett félre?

Az 1987-ben bemutatott Masters of the Universe című film a mozi és a popkultúra egyik érdekes időszakában jelent meg, amikor Hollywood egyre inkább a franchisok és a játékok alapján készült filmek felé akart fordulni. (Milyen furcsa ezt a jelenlegi gyártási szokások szemszögéből nézni, nem? Akkoriban még nem volt annyira egyértelmű, hogy folytatás, merchendise készül a filmekhez.) A Star Wars óriási sikere után a filmstúdiók próbálták megtalálni a következő nagy kasszasikerüket, amely összekapcsolhatja a mozifilmet más médiumokkal, például játékokkal, képregényekkel, televíziós sorozatokkal. A film a Mattel népszerű játékfranchise-ára, valamint az 1983 és 1985 között futó, kultikus rajzfilmsorozatra, a He-Man and the Masters of the Universe-re épül. A Mattel játékfigurái a 80-as évek elején és közepén rendkívül népszerűek voltak, de a játékok iránti kereslet a film megjelenése idején már csökkenni kezdett. A mozi egyik célja az volt, hogy újraélessze a franchise iránti érdeklődést, és friss engergiákkal töltse azt meg, de ez végül nem sikerült. 

Ezt a piaci kontextust figyelembe véve látszik; a film inkább kényszerből született, mintsem egy igazán kreatív, művészi kísérletként. A producerek azt várták, hogy a mozi új életet lehel majd a He-Man brandbe, de nem gondolták át eléggé, hogyan lehetne a film valóban izgalmas és eredeti a rajongók számára. Ahelyett, hogy a franchise korábbi sikereire építettek volna, a produkció elbizonytalanodott a között, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek szóljon-e, és ez a köztes állapot sokaknak okozott csalódást.

Többek között ennek is köszönhető, hogy a film viszont mind a rajongók, mind a kritikusok részéről vegyes fogadtatásban részesült. Bár a Masters of the Universe néhány területen kiemelkedett, sajnos nem lehet szó nélkül hagyni azokat a hiányosságokat, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a film végül nem lett kasszasiker. 

Grayskull kastélya; szerintem a látvány lélegzetelállító.

      A forgatókönyv küzdelmei: Az elveszett lehetőségek

Az egyik legnagyobb probléma, bármennyire is imádom, de sajnos a film történetével van. Ahelyett, hogy He-Man világában, Eterniában kalandoznánk, a sztori nagy része a Földön játszódik, ami egy gyenge és olcsó narratív trükk volt, hogy megkerüljék a költséges, komplex díszletek és különleges effektek szükségességét. A rajongók sokkal inkább egy olyan filmet vártak, amely hűen visszaadja a sorozat varázslatos világát, ehelyett azonban egy túlságosan hétköznapi környezetben találták magukat.

A forgatókönyv másik gyenge pontja a jó karakterek hiánya, legalábbis, ami a hősök csapatát illeti. He-Man világának rengeteg izgalmas szereplője van, de a film ezeket vagy teljesen mellőzte, vagy új, kevésbé érdekes karakterekkel helyettesítette, vagy épp jelentéktelen mellékszereplőkké degradálta őket például Teela vagy Man-At-Arms. Ennek eredményeképpen sok rajongó csalódott volt, hiszen a jól ismert és szeretett karakterek helyett inkább ismeretlen figurák kerültek előtérbe. 

A forgatókönyv másik nagy hibája, hogy nem volt teljesen kidolgozott, így a forgatás során a színészeknek és a stábnak gyakran kellett improvizálni, mert sokszor éppen az utolsó pillanatban változtattak a könyvön. Ez néhány jeleneten ott is hagyta a nyomát, látni, hogy a karakterek reakciói vagy tettei kissé spontánnak és összecsapottnak tűnnek. 

Például az a jelenet, amikor He-Man és társai először találkoznak Julie-val (Courteney Cox) a Földön kissé kapkodónak tűnik. Julie szinte azonnal megbízik He-Manben és a barátaiban anélkül, hogy különösebb kételyei lennének, pedig számára teljesen idegenek. A jelenet gyors tempója miatt az átmenet a rémülettől a teljes bizalomig kissé hiteltelennek hat.

Vagy ilyenek péládul Kevin (Robert Duncan McNeil) reakciói az idegen technológiához . Amikor megpróbálja elmagyarázni a Kozmikus kulcs működését Charlie-nak (Barry Livingston) vagy Lubicnak (James Tolkan), hirtelen szinte szakértővé válik, annak ellenére, hogy az eszköz működése számára ismeretlen kellene, hogy legyen. Ez a jelenet kissé összecsapottnak tűnik, mintha csak azért lenne így, hogy a cselekmény előrehaladhasson.

Mint látod, a Masters of the Universe forgatókönyve az egyik legnagyobb hibaforrás, pedig rengeteg kihasználatlan lehetőség rejlett benne. Mert ahelyett, hogy egy nagyobb, epikus történetet meséltek volna el Eterniáról és He-Man világáról, a film inkább egy egyszerű, lineáris történetre koncentrált, amely egy átlagos űrlény-inváziós filmhez hasonlított. Skeletor célja, vagyis hogy megszerezze Grayskull erejét, klisés és túlságosan egyszerű volt, és a forgatókönyv nem tartalmazott semmilyen különösebb fordulatot vagy drámát. Ráadásul abban a jelenetben, amikor Skeletor hadseregével eljön He-Manért és a kulcsért a Földre, sajnos látszik, hogy egy díszletvárosba csöppennek, ahol rajtuk kívül senki más nincs. Pedig elég nagy csinnadrattával érkeznek. Ennyire jó alvó mindenki Los Angelesben?

De ha ezeket meg is oldották volna, még így is maradt volna egy ziccer, a film egyik legnagyobb kihagyott lehetősége, még pedig az, hogy nem mélyítették el a karakterek közötti kapcsolatokat. He-Man és Skeletor örök harca az egyik legérdekesebb eleme a franchise-nak, de a film nem adott megfelelő hátteret ennek a konfliktusnak. Skeletor motivációi egyszerűek és felszínesek voltak, míg He-Man karaktere szinte csak egy bábként funkcionált a cselekményben, ami teljesen megfosztotta a karaktert attól a mélységtől, amelyet a rajongók vártak volna.

Evil-Lyn és a szerintem valaha volt legdögösebb prop; a Kozmikus Kulcs.

       A költségvetés szorítása

A film költségvetése 22 millió dollár körül volt, ami akkoriban közepesnek számított, de ez nem volt elegendő egy epikus sci-fi fantasyhez. Az alkotók kénytelenek voltak kompromisszumokat kötni, különösen a díszletek és a speciális effektek terén. A forgatás során a költségvetési problémák egyre súlyosabbá váltak, ami miatt a stúdió, a Cannon Film kénytelen volt számos jelenetet kihagyni vagy leegyszerűsíteni. Ez különösen a mozi utolsó harci jelenetére vonatkozik, ahol He-Man és Skeletor összecsapása mindössze néhány percesre sikeredett, és szinte teljes sötétségben zajlott. A stáb egyszerűen kifogyott a pénzből, így a rendező, Gary Goddard kénytelen volt gyorsan befejezni a forgatást.

A Masters of the Universe egyik legnagyobb csalódást okozó eleme mégis az volt, hogy a cselekmény nagy része a Földön játszódik, nem pedig Eterniában. Ez a döntés is egyértelműen a költségvetés szűkössége miatt született, hiszen egy teljesen másik világ megteremtése jelentős díszleteket és vizuális effekteket igényelt volna, amit a produkció nem engedhetett meg magának.

A Föld, mint helyszín, sajnos semmit nem ad hozzá a film mitológiájához. A forgatás Los Angelesben zajlott, és többnyire hétköznapi városi helyszíneket használtak, mint például utcákat, raktárakat, üzletet. Ez sokszor olcsónak és fantáziátlannak hat, különösen egy olyan univerzum esetében, mint a He-Mané, ahol varázslatos erők és kozmikus lények harcolnak egymással.

Bár a film egyik célja az volt, hogy He-Man és társai a mi világunkba kerüljenek, ezzel párhuzamosan elveszett az eredeti sorozat varázsa. A rajongók Eterniába, Grayskull kastélyába és He-Man ismeretlen világába akartak belépni, nem pedig egy tipikus amerikai kisvárosba. A történet helyszínválasztása tehát nemcsak a rajongók számára okozott csalódást, hanem csökkentette a film lehetőségeit is arra, hogy egy epikus, nagyszabású kalandot meséljen el.

Ezek a problémák egyértelműen éreztetik a hatásukat a filmben, ami gyakran tűnik olcsónak és félkésznek, különösen akkor, amikor más, korszakbeli sci-fi klasszikusokhoz, például a Star Warshoz vagy a Supermanhez hasonlítjuk.

A film egyébként kicsit több, mint 17 millió dollárt hozott világszerte. Nem túl sok.

       A harci koreográfiák: A kifinomultság hiánya

Az 1980-as évek akciófilmjei nagy hangsúlyt fektettek a harci jelenetekre, de a Masters of the Universe ezen a téren szintén alulmarad. Bár Dolph Lundgren harcművészeti háttere segítette abban, hogy He-Man fizikailag impozáns legyen a vásznon, a harci jelenetek koreográfiája gyakran egyszerű és szinte senkit sem hoz lázba néhány zabolátlan képzeletű, tizenéves kisfiú kivételével, mint amilyen én is voltam. ;)

A film egyik legnagyobb problémája az, hogy He-Man karaktere soha nem használja híres kardját úgy, ahogyan azt a rajzfilmsorozatban láttuk. Ehelyett a fegyvereket főként futurisztikus lézerpuskák és plazmavetők teszik ki. Ez is messzire eltávolodik az eredeti sorozat fantasztikus elemeitől. A rajongók, akik He-Man kardozós csatáira vágytak, tuti, hogy csalódottan hagyták el a mozitermet, mert a film harci jelenetei inkább a Star Wars és más sci-fi filmek lövöldözéseire emlékeztettek.

Már említettem, hogy az utolsó összecsapás He-Man és Skeletor között különösen gyenge volt. A grandiózus, epikus finálé helyett egy összecsapott, kevésbé izgalmas harcot kaptunk, amely nem méltó sem a két ikonikus karakterhez, sem ahhoz a látványhoz, amit a film addig felépített.

       Dolph Lundgren színészi játéka

Dolph Lundren dögös! Ezt nem lehet vitatni. Viszont sajnos ez a látvány is kevés volt ahhoz, hogy megmentse azt a pocsék alakítást, amivel  He-Mant igyekezett életre kelteni a vásznon. Emellett Lundgrennek nem az angol az anyanyelve, szóval a beszéde nem volt mindig világos vagy érthető. A dialógusai néha kissé erőltetettnek és darabosnak tűntek, ami rontotta a karakter hitelességét. A stúdió eredeti tervei szerint egy profi szinkronszínészt kértek volna fel, hogy orvosolják ezt a problémát. Azonban a költségvetési megszorítások miatt végül mégis Lundgren saját hangja került a végső változatba, ami sokak szerint rontott a produkció minőségén. És bár Lundgren később bebizonyította, hogy képes sokkal jobb alakításokra is, ebben a filmben a színészi teljesítménye messze elmaradt az elvárt szinttől.

Tuti sokan csorgatták Dolph-ra a nyálukat. :)

       A rajongók elidegenítése

Már említettem korábban, hogy talán az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy a film alkotói nem tudták eldönteni pontosan kinek is készítik a filmet. A Masters of the Universe rajongói nagyrészt gyerekek voltak (emiatt sem ölhet He-Man embereket a filmben, így lettek Skeletor katonái egyfajta páncélos robotok, akiknek robot mivoltjuk sajnos nem derül ki a játékidő alatt) de a film komorabb, komolyabb hangulata és a realisztikusabb látványvilága inkább a felnőtt nézőközönséget célozta meg. Az eredeti rajzfilm vidámabb, könnyedebb stílusa nem tükröződött a filmben, ami miatt sok rajongó csalódott volt. Ugyanakkor az idősebb közönség sem érezte vonzónak a filmet, mivel a történet és a karakterek túl gyerekesnek tűntek számukra.

Bár a Masters of the Universe a megjelenésekor kereskedelmileg és kritikailag sem vált sikeressé, az évek során egyfajta kultikus státuszt ért el. Sokak számára ez a film egy nosztalgikus utazás vissza az 1980-as évekbe, amikor a szuperhősök még nem uralták Hollywoodot, és amikor a sci-fi filmek még egyedi és különleges hangulattal rendelkeztek.

A rajongók egy része, különösen azok, akik gyerekként szerették a He-Man univerzumot, (Jelen!) a film hibái ellenére is meleg szívvel emlékeznek vissza rá. A mozi retro bája, a jelmezek, a speciális effektek és a színészi alakítások mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Masters of the Universe egy furcsa, de szerethető darabja maradjon a 80-as évek popkultúrájának.

Na, de akkor mik is a film erősségei? Miben nyújt többet, mint más "kard és varázslat" filmek? Már vesszük is sorra őket. :)

       A film vizuális esztétikája: Az 1980-as évek futurisztikus vonzereje

A Masters of the Universe látványvilága a 80-as évek tipikus sci-fi esztétikáját követi. A film készítői egy olyan világot akartak létrehozni, amely egyszerre épít a fantasy és a sci-fi elemeire is. Ezért a díszletek, a jelmezek és a speciális effektek egyaránt az akkori trendeket követik, amiben futurisztikus technológia, fantasztikus varázslat és a képregények világára jellemző túlzások keverednek.

Eternia, He-Man otthona, egyfajta egyvelege a klasszikus fantasynak és a modern sci-finek, ami az 1980-as évek popkultúrájában rendkívül népszerű volt. A film készítői megpróbálták visszaadni ezt a különös egyveleget, ám a már említett költségvetési megszorítások miatt Eternia csak a film első és utolsó jeleneteiben szerepel. A grandiózus látványtervek egy része soha nem valósulhatott meg teljesen, de az, ami megmaradt, még mindig mutat egy sajátos, vizuális bájt. (Megjegyzem, a kor legnagyobb díszletét sikerült felépíteni, amikor Grayskull tróntermét alkották meg.)

A jelmezek is különösen jól sikerültek. He-Man karaktere, aki híres volt ikonikus szőrmés nadrágjáról és fém páncéljáról, a filmben is majdnem ugyanazt a jelmezt viseli, ami hűen visszaadja a rajzfilm karakterének fizikai megjelenését. Skeletor jelmeze és sminkje különösen nagy figyelmet kapott a filmben, és Langella alakítása mellett az egyik legemlékezetesebb eleme lett a produkciónak. Skeletor arca alig kivehető az álarca mögül, de a sminkesek ügyes munkája és a jelmez egyedi kidolgozottsága miatt a karakter egy igazán ijesztő, karizmatikus főgonosz lett. 

A film további jelmezei is magukban hordozzák a 80-as évek futurisztikus látványvilágának jellemzőit. A hősök és a gonoszok mind extravagáns, technológiai kütyükkel és fegyverekkel felszerelt ruházatban jelennek meg. A robotok és különleges katonai ruhák hozzájárulnak a film sci-fi atmoszférájához, de ez néha kontrasztban áll az eredeti rajzfilmsorozat fantasztikus világával, ami egyes rajongók számára zavaró lehetett, mint arról már beszéltünk korábban.

A Masters of the Universe jelmezei és látványvilága magasan kiemelkedik a hasonló műfajú filmek közül. He-Man harci páncélja, Skeletor aranypáncélja, valamint az olyan karakterek, mint Beast Man vagy Evil-Lyn mind különleges, ikonikus jelmezekben pompáznak. Míg más "kard és varázslat" filmek gyakran a durva, barbár világot és egyszerű ruházatot választják, a Masters of the Universe egy vizuálisan sokkal lenyűgözőbb világot mutat be.

Grayskull trónterme.

       Különleges hibrid világ: sci-fi és fantasy keveréke

 Bocs, hogy a múlt hétről erre a hétre csúszott ez a poszt. Vannak napok, amik nem írásra valók....

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Már nem tudom, hogyan találkoztam ezzel a filmmel, vagy, hogy mikor is láttam először. Akkoriban már nagyon ment a videotékázás, szóval valószínűleg VHS-en kölcsönöztem ki, de nincs kizárva, hogy valamelyik tv csatornán ment, azt hiszem a TV3 adhatta le. És még így is megvan a lehetősége, hogy gimiben láttam moziban. De az tuti, hogy ahogy csak lehetett, beszereztem a dalok kottáit, gyakoroltam őket a zongorán, hogy a suliban a többiekkel naphosszat énekelhessünk őket.

Nagy retró fan vagyok (ki hitte volna, igaz?), és valamiért a 60-as, 70-es évek Magyarországa olyan gyermeki ámultatot képes kiváltani belőlem, amire kevés filmes látvány képes. (Őszinte és elkötelezett rajongója vagyok Pap Gábor Zsigmond Retró dokusorozatának, mindegyik megvan és mindegyiket szinte már kívülről fújom, annyit láttam.) 

És az évek alatt a Csinibaba is egy ilyen kedves baráttá vált, szívből mondhatom, az egyik kedvenc filmem lett. Főképp akkor szeretem elővenni, mikor a nyárutó bekúszik a kertek alá. :)

A film minden fronton jól teljesít, akár a rendezést, akár a forgatókönyvet, akár a zenéket, akár a színészeket nézzük. (Valamiért még Németh Kristófot is sikerül elviselnem, pedig nem tartom sokra színészként, de Tímár Péter, úgy tűnik jól tudta terelgetni, mert egészen elfogatható amit a vásznon produkál, pedig micsoda illusztris társaság veszi körbe.) Na, de nem húzom az időt, essünk is neki ennek a remek szatírának, amilyenhez fogható közönségfilm sem addig, sem azóta nem készült Magyarországon. Ez itt a Csinibaba.

Mancit az édes élet egészen Csehszlovákiáig csábítja el.

Tudod, mint mindig, most is SPOILERezek, szóval ne lepődj meg, ha kiderül néhány részlet :)

Na, de miről is szól ez a film?

A 90-es évek filmjei különleges helyet foglalnak el a mozitörténelemben. Ez az időszak a speciális effektusok (VFX) szempontjából is egy valódi aranykor volt, amikor a technológiai innovációk egymás után változtatták meg a filmkészítést, új távlatokat nyitva a rendezők és a közönség számára egyaránt. Az iparág fejlődése ebben az évtizedben látványos volt, amelyet számos ikonikus film és emlékezetes jelenet fémjelez. 

És akkor itt meg is állunk egy pillanatra, hogy tisztázzuk: van különbség a VFX és a CGI között?

A válasz pedig az, hogy igen, van különbség a VFX (Visual Effects) és a CGI (Computer-Generated Imagery) között, bár a két fogalom gyakran kapcsolódik egymáshoz, és sokszor együtt használják őket a filmkészítés során.

Akkor melyik micsoda? 

A CGI (Computer-Generated Imagery) kifejezés konkrétan a számítógépes grafikával előállított képeket jelenti. Ez magában foglalhatja:

• 3D modellezést: Számítógépes programok segítségével létrehozott háromdimenziós objektumok és karakterek.
• Animációt: A CGI nemcsak statikus képeket, hanem mozgóképeket is magában foglalhat, amelyek a 3D modellek animálásával jönnek létre.
• Textúrázást és renderelést: A 3D modellekhez valósághű textúrákat és fényhatásokat adnak, majd a renderelés során ezeket képkockák sorozatává alakítják, amelyek végül a filmben látható jeleneteket alkotják.

A CGI tehát egy eszköz vagy technológia, amelyet speciális effektusok előállítására használnak.

Ellenben a VFX (Visual Effects vagyis bármilyen meglepő :) Vizuális effektek) egy tágabb kifejezés, amely minden olyan vizuális effektust magában foglal, amelyeket utólag adnak hozzá egy filmhez vagy videóhoz. Ez lehet:

• CGI: A VFX része, amikor számítógépes grafikával létrehozott elemeket adnak hozzá a filmhez.
• Matte painting/Festett háttér: Kézzel festett vagy digitális háttérképek, amelyeket egy jelenethez adnak hozzá, hogy nagyobb tájat vagy különleges környezetet teremtsenek.
• Green/Blue screen compositing: Olyan technika, ahol a színészeket egy egyszínű háttér előtt rögzítik, majd a háttér helyére CGI-t, festett háttereket vagy más videókat illesztenek be. (Ez a technológia szinte már bárki számára  megfizethető és elérhető, sőt a legtöbb videóvágó program már automatikusan tudja kezelni a zöld hátteret.)
• Praktikus effektek digitális feldolgozása: Valós fizikai elemek, mint például robbanások, tűz vagy víz, amelyek digitálisan módosítottak vagy kibővítettek.
• Digitális utómunka: Színek, fények és más vizuális elemek digitális javítása vagy módosítása.

A világ Neo szemével. A CGI nélkül a Mátrix megvalósíthatatlan lett volna. 

Vagyis

• A CGI egy konkrét technológia vagy eszköz, amely számítógépes grafikával létrehozott képeket és animációkat jelent.
• A VFX egy általánosabb kifejezés, amely mindenféle vizuális effektust magában foglal, beleértve a CGI-t is, de emellett más technikákat és utólagos feldolgozást is.

A CGI tehát a VFX egyik eszköze, de a VFX szélesebb körű, és számos technológiát és módszert ötvöz a látványos vizuális elemek létrehozásához.

Nos, akkor ha az alapokat tisztáztunk, nézzünk egy kis CGI történelmet.

       A 90-es évek: Az áttörés és a robbanásszerű fejlődés

A 90-es évek a speciális effektusok terén a radikális változások és a technológiai forradalom évtizede volt. Az ebben az időszakban készült filmek nemcsak technikailag előremutatók voltak, de jelentős hatással voltak a későbbi filmkészítésre is. Nézzünk most a CGI fejlődését 5 olyan filmen, amit tuti, hogy mindenki ismer.

       1. Terminátor 2: Az ítélet napja (1991) – A CGI igazi hatalmának megmutatkozása

Az évtized egyik legfontosabb mérföldköve a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991) volt. James Cameron rendezése forradalmi hatással bírt a CGI iparágra, különösen a T-1000-es, folyékony fém robot karakterének megalkotásával. Az Industrial Light & Magic (ILM) által fejlesztett technológia elképesztő látványt nyújtott, és a folyékony fém effektek azóta is a CGI történelem egyik legikonikusabb alkotásai közé tartoznak. Az ILM csapata az Abyss tapasztalataira építve hozta létre ezt a komplex karaktert, ami bebizonyította, hogy a CGI nemcsak díszítésként, hanem a történet szerves részeként is funkcionálhat. 

Szinte kitörölhetetlenek a közös filmes tudatból a T-1000-es átalakulásai, amikor folyékony fémből formálódik különböző alakokra. Ezek a jelenetek amellett, hogy nagyon jól néztek ki a CGI erejét demonstrálták, és a karakter azóta is a legemlékezetesebb filmes gonoszok közé tartozik. Az ilyen jelenetek nemcsak lenyűgöztek, hanem újraértelmezték azt is, mire képes a filmkészítés.

A T-1000-es álcát vadászik magának a filmtörténet egyik legikonikusabb jelenetében.

       2. Jurassic Park (1993) – Amikor a CGI életre kelt

Steven Spielberg Jurassic Park című filmje (1993) új szintre emelte a speciális effektusok világát. A film célja az volt, hogy élethű dinoszauruszokat mutasson be, és a CGI megoldások, amelyeket az ILM fejlesztett, teljes mértékben képesek voltak ezt a célt elérni. A korábban stop-motion technikával készült filmek dinoszauruszaihoz képest a Jurassic Park CGI dinoszauruszai hihetetlenül valóságosnak tűntek, és az effektek olyan részletgazdagságot mutattak, amit korábban még nem láttunk. A film sikere és a benne használt CGI technológia bebizonyította, hogy a számítógépes grafika képes a valósághoz hű illúziót teremteni. 

A Jurassic Park azon képessége, hogy meggyőzően ábrázolja a dinoszauruszokat, olyannyira hatásos volt, hogy az állatok szinte valóságosnak tűntek. A Tyrannosaurus Rex azon jelenete, amikor üldözi a főszereplőket a dzsipben, a film egyik legemlékezetesebb pillanata, amely a CGI technológia csúcsának számított akkoriban.

Meghűl az ember ereiben a vér, olyan jól sikerült ez a T-Rex.

       3. A függetlenség napja (1996) – A CGI és a praktikus effektek kombinációja

Roland Emmerich „A függetlenség napja” című filmje (1996) újabb lépcsőfok volt a speciális effektusok terén. A film gigantikus méretű idegen inváziót mutatott be, hatalmas robbanásokkal és lenyűgöző látványvilággal. Érdekes módon, míg a film tele volt CGI jelenetekkel, a készítők nem mondtak le a praktikus effektek használatáról sem. A Fehér Ház felrobbantásának jelenete például egy miniatűr modell segítségével készült el, amit lassított felvétellel rögzítettek. Ez a kombináció – a CGI és a praktikus effektek összekapcsolása – a film varázsát és hihetőségét tovább fokozta.

A Fehér Ház felrobbantásának jelenete a filmben nemcsak technikailag volt figyelemre méltó, hanem szimbolikusan is. Az amerikai hatalom jelképeinek ilyen mértékű pusztítása a közönségre mély hatást gyakorolt, és a film látványvilágának meghatározó eleme lett.

Támadnak az idegenek, mi meg tátjuk a szánkat!

       4. Titanic (1997) – A CGI és a valós díszletek találkozása

James Cameron Titanic című filmje (1997) újabb technológiai bravúrral gazdagította a speciális effektusok történelmét. A film hatalmas, valósághű díszletek és a CGI páratlan kombinációjával teremtette meg a süllyedő Titanic illúzióját. A filmben a hajó számos jelenetét CGI-vel egészítették ki, például a süllyedés közben széteső részeket, vagy a vízben menekülő embereket. A CGI-t és a valós díszleteket úgy kombinálták, hogy a közönség számára a látvány teljesen természetesnek tűnjön, ami a film kasszasikere mellett az Oscar-díjat is meghozta a legjobb vizuális effektek kategóriájában. 

A Titanic süllyedésének jelenete, amely CGI-t és valódi díszleteket ötvözött, hihetetlenül látványos és érzelmes volt. A jelenet megalkotása rendkívüli precizitást és technikai tudást igényelt, és a film egyik legfontosabb pillanata lett, ami hosszú időre bevésődött a nézők emlékezetébe.

Micsoda mozis pillanat! Lenyűgöző!

       5. Mátrix (1999) – A bullet time technika születése

A 90-es évek végét a Mátrix (1999) zárta le, amely szintén új fejezetet nyitott a speciális effektusok világában. A Wachowski testvérek filmje nemcsak a CGI terén hozott újdonságokat, hanem a „bullet time” technika bevezetésével is. A jelenet, amelyben Neo a levegőben hajol el a golyók elől, egyaránt forradalmi és ikonikus lett. A „bullet time” technika lényege, hogy a kamera több szögből rögzíti ugyanazt a pillanatot, majd ezek a képek egyesítve lassított mozgásban jelennek meg. Ez a technika azóta számos más film és reklám alapját képezte, és a Mátrix látványvilágát örökre a mozitörténelem részévé tette. 

A Mátrix bullet time technikája annyira ikonikus lett, hogy számos paródia és utalás született rá a popkultúrában. Ez a technológia nemcsak a film egyik leglátványosabb jelenete lett, hanem az akciófilmek új korszakát is elindította.

Neo a golyókkal küzd, mi meg nem hiszünk a szemünknek!

       Az ILM és más VFX stúdiók szerepe

Az Industrial Light & Magic (ILM) kulcsfontosságú szerepet játszott a 90-es évek CGI forradalmában. George Lucas cége (ami sajnos mára már a Disney kezében van a Lucasfilmmel együtt) már a Star Wars filmekkel is úttörő munkát végzett, de a 90-es években végleg meghatározóvá vált az iparágban. Az ILM mellett olyan stúdiók is komoly sikereket értek el, mint a Digital Domain, amelyet James Cameron alapított, vagy a Sony Pictures Imageworks, amely a Jumanji (1995) és a Starship Troopers (1997) speciális effektjeiért volt felelős.

Még egy baró Verhoven film, a Csillagközi invázió.

       A digitális utómunka térnyerése

A 90-es években a digitális utómunka is egyre fontosabbá vált a filmkészítésben. Míg korábban a praktikus effektek és a mechanikus trükkök domináltak, ebben az évtizedben a digitális eszközök nélkül egyre elképzelhetetlenebb lett a filmgyártás. A filmek vágása, a színek korrekciója, a hanghatások és a vizuális effektek mind a digitális technológia fejlődésének köszönhetően váltak egyre kifinomultabbá. Az ebben az időszakban történt technológiai újítások és a CGI terén elért eredmények a modern filmek alapját képezik.

Az évtized forradalmi CGI újításai megnyitották az utat a digitális effektusok dominanciája előtt. Ma már szinte minden nagyobb hollywoodi produkcióban jelentős szerepet kap a CGI, legyen szó akciófilmekről, sci-firől vagy akár animációs filmekről. A digitális technológia fejlődése lehetővé tette a filmkészítők számára, hogy elképzeléseiket korlátok nélkül valósítsák meg, és a 90-es évek úttörő alkotásai megalapozták ezt a folyamatot.

Bezár a jurakori bazár. A T-Rex teljes pompájában. Wow!

A speciális effektusok lassan kinléptek a fényre, már nem csupán látványos kiegészítések voltak, hanem szerves részét képezték a történetmesélésnek. A CGI és a praktikus effektek kombinálása révén a rendezők képesek voltak olyan világokat és karaktereket létrehozni, amelyek nemcsak vizuálisan, hanem narratív szempontból is jelentősek voltak. Ez a szemléletmód ma is jellemzi a filmkészítést, ahol a látvány és a történet szoros együttműködésben teremt élményt a néző számára.

Egy szó, mit száz, a 90-es évek a speciális effektusok szempontjából is egy forradalmi időszak volt, amely meghatározó hatással volt a modern filmkészítésre. Az ebben az évtizedben készült filmek technológiai újításai, örökre beírták magukat a filmtörténelembe, és megmutatták, hogy a CGI és a speciális effektek hogyan képesek új dimenziókat nyitni a mozi világában. A technológia fejlődése és a kreatív alkalmazások lehetővé tették a filmkészítők számára, hogy olyan elképesztő világokat hozzanak létre, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, és ezzel újraértelmezték a film médiumát.

Nos, itt a vége a mai posztnak. Remélem élvezettel olvastad. Ha valami kimaradt és hiányolod, ne habozz  megosztani velem. 

Ajánlom figyelmedbe a többi posztot is itt a blogon, nyugodtan szemezgess oldalt a címkék között, hiszen egyre több filmről olvashatsz izgalmas és érdekes dolgokat. Van itt Robotzsaru, Jól áll neki a halál, Kampókéz, Szellemirtók, Rambo, hogy a Move Geek posztokat ne is említsem.

A képeket, mint mindig, most is a Filmgrab oldalról válogattam.

Emellett mindig elfelejtem, hogy követhetsz Facebookon és van kibeszélős csoportunk is, a Popcorn és Kóla szóval, ha közösségre vágysz, gyere, alakítsuk együtt. 

A jövő héten maradunk a szatíráknál, de most egy itthoni produkcióban merülünk el. Ez pedig nem más, mint Tímár Péter mesterműve, a Csinibaba. 

Tali jövő héten, addig is jó hétvégét, jó filmezést. 

Csuborka!

Faszi

Még csak tíz éves voltam 1992-ben, szóval ez a film csak évekkel később jutott el hozzám (majd akkor, amikor Ágszi uncsitesómmal elkezdünk tékába járni nyaranta). Akkoriban (érthetően) jobban érdekeltek a horror filmek, a ninjás filmek és hát 1992 a Batman visszatér éve, szóval, láthatod, el voltam foglalva, nem jutott időm a Jól áll neki a halálra. Viszont arra emlékszem, hogy az Ani uncsitesómtól kölcsönkért Popcornban láttam egy rövid cikket a filmről; azzal a képpel reklámozták, amiben Merly Streep épp a zongoránál igyekszik rájönni, hogy merre is áll a feje. Akkor csak tovább lapoztam, de a helyzet azóta, mint látod, megváltozott; nem kell mondjam, nagy a szerelem lobbant köztem és eközött a fekete komádia között.

És akkor indulunk is; drága uraim és hölgyeim, eheti filmünk nem más, mint a korszak egyik legkülönlegesebb mozija; Robert Zemeckis rendezésében, a Jól áll neki a halál.

A szokásos tájékoztató mielőtt hozzákezdünk; csak úgy, mint minden alkalommal, az írás most is tele van SPOILERekkel, csak szólok, hogy ne lepődj meg. :)

Jól áll nekik a halál. Ilyen zseniális szatírát ritkán lát az ember!

Szerintem kevés olyan film létezik, amely a szépség és a fiatalság iránti örökös megszállottságot ennyire szórakoztató és abszurd módon mutatja be a vásznon. Emellett ez a mozi még a speciális effektusok terén is maradandót alkotott, szóval bármelyik oldalról is nézzük, (akár társadalmi szatíraként, akár vígjátékként, akár groteszk fantáziaként aposztrofáljuk), mindenképpen a 90-es évek egyik legemlékezetes mozijával van dolgunk.

Mert, milyen hihetetlenül jó ötlet már, hogy az örök fiatalság titkát nem az irodalmi klasszikusok karakterei, mint például Dorian Gray vagy épp Gilgames, hanem két hiú, egymással örökké versengő nőszemély találja meg. És hát nem is sikerül nekik igazán élni vele, de ezen azt hiszem, senki sem csodálkozik. Szerencsénkre, szörnyű ez a két nő! :D

Madeline plazmaszeparációt akar, de valami sokkal izgalmasabb kezelésre kap meghívást.

Hadd foglaljam össze röviden a film cselekéményét, ha valaki még csak most ismerkedne ezzel a mozival:

"Csekk is jó lesz?" Madeline először nem hisz a bájital varázserejében...,

       Meryl Streep: "Hogyan lettem drámai színésznő"

Meryl Streep a drámai szerepek királynőjeként ismert, és számos díjat nyert már komoly szerepeiért. Ezt a képet árnyalja egy interjúja, amit ennek a filmnek a kapcsán adott a Cinema magazinnak még 1993-ban. Akkor, ott elmondja; saját magát mindig inkább komikának tartotta, a főiskolán is így ismerték. Viszont a sikereit olyan filmekkel érte el, "melyek komoly, mély értelmű dolgokról szóltak." Ezért inkább drámai színésznőként élt a köztudatban, de egy ideje már szeretett volna vígjátékokban is játszani. És ezt a kijelentését tökéletesen bizonytja a Jól áll neki a halálban. Madeline Ashton szerepében Meryl Streep parádésan jeleníti meg a hiú, önző és kissé tragikomikus karaktert, miközben megőrzi azt az érzelmi mélységet, ami a drámai szerepeiből is ismert. Ez a szerep jól mutatja Streep sokoldalúságát és komikai érzékét.

Egyébként Merylnek volt már ezt megelőzően is említésre méltő komikus szerepe; 1989-ben Roseanne Barr és Ed Begley Jr. oldalán parádézott a Nőstényördög című filmben. Valamikor azt is előszedjük majd. :)

... de aztán a saját szemével is megbizonyosodik róla, hogy a hatása lenyűgöző.

       Speciális effektusok

A 90-es években gyorsult fel az a technológiai forradalom, amelynek végén berobban a vásznakra a csilli-villi CGI (Computer-Generated Imagery). Ezek egyik legnagyobb úttörője a Geroge Lucas által 1975-ben alapított Industrial Light & Magic (azaz ILM) volt, akik a Jól áll neki a halál speciális effektjeit is készítették. 

És hát a film egyik legmaradandóbb hatása a speciális effektusok terén jelentkezett. A filmben használt vizuális trükkök, mint például az emberi testek deformálódása vagy az ezzekkel kapcsolatos különböző bizarr effektek, mint a lyuk Helen hasán, vagy Madeline kicsavarodott nyaka, akkoriban úttörőnek számítottak. És szerintem ahhoz képest, hogy egy 34 éves filmről van szó, remek munkát végeztek az ILM számítógépes varázslói. Olyannyira, hogy az Akadémia Oscar-díjjal jutalmazta ezeket az effekteket 1993-ban. Ezek aztán későbbi filmeseket is inspirálták és nagyban hozzájárultak a CGI fejlődéséhez, amely a következő években egyre fontosabb szerepet játszott a hollywoodi produkciókban. 

Itt kezd el körvonalazódni egy pillanat, amikor lassan megváltozik a filmezés. Egyre kevesebb a díszelt, az animatronics, azaz a robottechonlógia, a forgatásokról eltűnnek a bábok, a stop-motion és elindul egyfajta rettegés is a színészek között, lám; milyen könnyen lecserélik majd hús-vér szereplőket digitálisra. (Ez a riadalom majd akkor lángol fel igazán, amikor Brandon Lee halála után Alex Proyas a digitális technológia segítségével fejezi be a Hollót, de erről majd annál a filmnél beszélünk többet.) Egy szó, mint száz, a Jól áll neki a halál az első filmek egyike, ahol a SFX épp olyan fontos szereplője a filmnek, mint a színészek, hiszen az effektek nemcsak látványosak, hanem narratív szerepet is játszanak; megjelenítik a halhatatlanság abszurditását és borzalmait.

       Ironikus humor

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nagyon tetszik az ilyen komédia. A szarkazmus iróniával vegyítve szerintem halálosan jó kombó, főképp amikor a karakterek olyan problémákkal küzdenek, amelyeket éppen saját döntéseik okoztak. És bár sok esetben ez is elég egy jó vígjátékhoz, szerencsére ez a film ennyinél nem áll meg. Mert ezek mellett egyszerre sötét, szatirikus és groteszk is. Robert Zemeckis rendezése mesterien keveri a komédiát a horror elemeivel, hogy nézőként egyszerre nevethessünk és borzonghassunk a szereplők, különösen Meryl Streep és Goldie Hawn karaktereinek kínjain; vicces mennyire kétségbeesetten próbálnak fiatalok és szépek maradni, miközben a valóság kegyetlenül az arcukba vágja az öregedés és halandóság elkerülhetetlenségét.

A film számos vicces és abszurd jelenettel játszik, mint amikor a karakterek teste "megrongálódik", de továbbra is élni próbálnak – egyfajta sötét allegóriát teremtve a szépségipar által kínált, valóságtól elrugaszkodott örök fiatalság ígéreteivel. A humor forrása továbbá a karakterek hiúságában és önimádatában is megjelenik, ahogy egymást próbálják túlszárnyalni a fiatalságért folytatott küzdelemben.

Bruce Willis szokatlan, komikus alakítása szintén hozzájárul a film humorához. Ő az, aki az események közepén egyfajta ártatlan kívülállóként próbál boldogulni. A film komikussága tehát éles társadalmi szatíra, amely egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat a szépség és az élet mulandóságán.

Madeline azt sem tudja, hol áll a feje.

       Kritikus nézőpont a szépségkultuszról

És ha már kinevettette velünk Zemeckis a szépségkultuszt, nem szégyell kritikát is megfogalmazni vele kapcsolatban. Azt hiszem, oldalakon keresztül lehetne taglalni a negatív részét a örök fiatalság hajszolásának, megmutatni micsoda súlyos következményei is lehetnek egy rosszul átgondolt vagy épp nem a megfelelő orovos által végrehajtott műtétnek, beavatkozásnak.

A film szatirikusan mutatja be a modern társadalom szépség és fiatalság iránti megszállottságát.de emellett rávilágít arra is, hogy a szépségipar és a társadalmi nyomás milyen mértékben képes torzítani az emberek önképét és döntéseit. Ez a kritika különösen releváns maradt az évek során, ahogy a szépségkultusz egyre inkább elterjedt.

       Klasszikus '90-es évek hangulat

Ahogyan a Szellemirtók a 80-as évek nagyvárosi létét konzerválta a filmszalagon, a Jól áll neki a halálnak a 90-es években egyre emelkedő sztárkultusz-szellemét sikerült palacka zárnia. (Azért nem tudom, hogy értékeled-e a szóhasználatot ennél a cikknél, mert nem véletlenül tolom tele a szöveget ilyen kis szuper szavakkal.) A film vizuális és esztétikai elemei, a díszletek, a jelmezek és a zene mind mind a '90-es évek elejének hangulatát idézik. Garantálom, ha ebben az időszakban nőttél fel, úgy csap majd arcon a nosztalgia, mint Helen Madeline-t a lapáttal. A film stílusa, amely ötvözi a gótikus és a popkulturális elemeket, egyedülálló és jól megkülönböztethető. Ez a '90-es évek szellemét megragadó hangulat egy újabb réteget ad a film élvezetéhez, és még emlékezetesebbé teszi azt.

Ez pedig sem Madeline-nek, sem Helennek nem sikerül. 

       Jó rendezés

Robert Zemeckis rendezői munkája kiemelkedő ebben a filmben is. Zemeckis, aki olyan sikerekért felelős, mint a Vissza a jövőbe sorozat, remek egyensúlyt teremt a fekete humor és a dráma között, miközben megőrzi a film könnyedségét és szórakoztató jellegét. A rendezésben tetten érhető a részletekre való figyelem, legyen szó a karakterek fejlődéséről, a vizuális trükkök használatáról, vagy a humor időzítéséről. Zemeckis kiválóan vezeti a történetet, és a szereplők játéka is az ő irányítása alatt nyeri el végső formáját.

       Ikonikus jelenetek

A Jól áll neki a halál számos olyan jelenetet tartalmaz, amelyek mélyen bevésődtek a popkultúrába. De hogy melyek is ezek pontosan?

Az egyik legemlékezetesebb jelenet, amikor Ernest, egy veszekedés hevében meglöki Madeline-t, aki leesik a lépcsőn, majd groteszk módon megcsavarodott nyakkal kel fel. Ez a pillanat tökéletesen ötvözi a film fekete humorát és az akkoriban úttörő speciális effektusokat. A jelenet azóta is a „testhorror” humor egyik klasszikus példájaként él a köztudatban.

Helen szintén hasonlóan bizarr sérülést szenved, amikor Madeline egy puskával átlövi a hasát, és egy tökéletesen kerek lyuk marad a testén. Ez a jelenet nemcsak vizuálisan hatásos, de halálosan vicces is, ahogy a karakterek a lehetetlent próbálják elhinni és feldolgozni. Az átlőtt hason át látható dolgok, valamint a sérülés groteszk abszurditása szintén kultikus státuszt értek el. 

De ne felejtkezzünk meg a film zárójelenetéről sem, ahol Madeline és Helen lezuhannak a lépcsőn. És hát ezt a sztorit már láttuk egyszer ebben a moziban. Igen, a forgatókönyvíró is jól vizsgázik mesterségbeli tudásából (David Koepp itt is zseniális, neki sok jó sztorit köszönhetünk majd, mint pl a Jurassic Park, a Pánikszoba vagy aTitkos ablak) amikor megismétli a pillanatot, ami elindította ezt az egész őrültekházát. Ám ezúttal nem csak Madeline pottyan le a lépcsőn, Helen is vele zuhan, hogy a lépcső alján mindkettejük teste darabokra törjön. Szuper lezárás, tökéletes  pont az "i"-re. Ennél groteszkebb képet aligha festhetett volna a film a halhatatlanság vágyának abszurditásáról.

Valakinek karban kell tartani a nőket és Ernest pont megfelel a célra.

       Nem mindennapi történetvezetés

A film cselekménye több váratlan fordulatot és meglepetést tartogat, amelyek folyamatosan fenntartják a néző érdeklődését. A történet kezdete egy szokványos szerelmi háromszögnek tűnik, de hamarosan átvált egy szürreális, groteszk kalandba, ahol a halál és az élet közötti határvonalak elmosódnak. (Érdekes, hog akár zombifilmként is tekinthetünk rá. Ez mondjuk eddig eszembe sem jutott.) A váratlan fordulatok és a karakterek meglepő döntései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a film egyszerre legyen kiszámíthatatlan és szórakoztató. Ez a szokatlan történetvezetés frissen tartja a filmet a teljes játékidő alatt.

       Társadalomkritika

A Jól áll neki a halál finoman, de határozottan fogalmaz meg kritikát a társadalomról, különösen a szépség, a fiatalság és a halál kérdéseiről. A film bemutatja, hogy a modern társadalom mennyire megszállottja a fiatalság megőrzésének, és hogy ez a megszállottság milyen szörnyű következményekkel járhat. A film szatirikus hangvétele révén nemcsak szórakoztat, hanem arra is ösztönzi a nézőt, hogy elgondolkodjon a saját élete értékein és prioritásain. Ez a társadalomkritikai aspektus teszi a filmet mélyebb és gondolatébresztőbb élménnyé.

Helen tudja, mitől döglik a légy. Ernest sem tud neki ellenállni. 

       Erős női karakterek

A film két főszereplője, Madeline Ashton és Helen Sharp, komplex és erős női karakterek, akik nemcsak a külsőségeikre, hanem belső konfliktusaikra is koncentrálnak. Mindkét karakter motivációi és döntései mélyen gyökereznek személyes történeteikben és félelmeikben, amelyek végül groteszk és tragikomikus helyzetekhez vezetnek. A két nő közötti rivalizálás és a halhatatlanság iránti vágyuk erős jellemrajzokat eredményez, amelyek a film egyik legfontosabb hajtóerejét képezik.

Egyébként is imádom Goldie Hawn-t, ezért számíthatsz arra, hogy a legtöbb filmje felbukkan majd itt a blogon.

Megérdemlik egymást. Barátnőkből ellenségek; ellenségekből szövetségesek. 

És hát ennek a filmnek sok mondanivalója van a mai kor emberének is.

Olyan világban élünk, ahol a közösségi média és a szépségipar folyamatosan tökéletes megjelenést sugall. A Jól áll neki a halál figyelmeztet arra, hogy a szépség és fiatalság hajszolása torzíthatja az önképet és a valóságérzékelést. A karakterek tragikomikus sorsa pedig arra emlékeztet, hogy a fizikai megjelenés nem az egyetlen vagy legfontosabb tényező az életben. 

De beszél még a halhatatlanság iránti vágy veszélyeiről; groteszk módon mutatja be ennek árnyoldalait. A főszereplők végül olyan örökkévalósággal szembesülnek, amely már nem kívánatos, sőt, rémisztő a számukra, de már nincs visszaút. A modern társadalom is sokszor idealizálja a hosszú életet és az öregedés elkerülését, de a film rávilágít arra, hogy a halandóság része az emberi tapasztalatnak. A halhatatlanság keresése elvonhatja a figyelmet az életről, annak értékeiről és az idő múlásának természetes szépségéről. 

A film arra is figyelmeztet, hogy az önazonosság és a belső értékek fontosabbak, mint a külsőségek. A szereplők mindent feláldoznak a szépségért, de végül belső ürességgel és boldogtalansággal találják szemben magukat. Ez a tanulság különösen időszerű a mai kor emberének, amikor sokan külső elvárások és társadalmi normák szerint próbálnak élni, miközben elhanyagolják saját belső értékeiket és boldogságukat.

A hiúság és az önimádat a film központi mozgatórugói, amelyek végül tragikus, de komikus helyzetekhez vezetnek. A mai korban, amikor az emberek egyre inkább a külvilág visszajelzései alapján ítélik meg magukat, a film arra figyelmeztet, hogy a túlzott hiúság romboló hatású lehet, és elvonhatja a figyelmet az életről és annak valós értékeiről.

"Újra lány vagyok!" Madeline nem tud betelni magával.

Végül, a film arra is rámutat, hogy a nevetés és a viccek segíthetnek a nehézségek és az élet kihívásainak kezelésében. A groteszk humor, amely a Jól áll neki a halál jellegzetessége, arra ösztönözhet, hogy ne vegyük magunkat és az élet kihívásait túl komolyan, és hogy néha a legnehezebb helyzetekben is találjunk valami nevetnivalót.

A Jól áll neki a halál különleges abban a tekintetben, hogy egyszerre képes szórakoztatni és mélyebb gondolatokat ébreszteni a nézőben. A film humora könnyed és szórakoztató, miközben a történet mögöttes üzenetei, mint a halhatatlanság keresése és a szépség iránti megszállottság, komolyabb filozófiai és társadalmi kérdéseket vetnek fel. Ez a kettősség adja a film erejét: egyszerre lehet rajta nevetni és elgondolkodni azon, hogy mit is jelent igazán élni és megöregedni.

Hát ennyi lett volna mára. Pénteken jön a szokásos #MovieGeek poszt, amiben a korszak speciális effekjeit nézzük meg egy kicsit közelebbről. 

Addig is, a legjobbakat!

Csumedli

Faszi

MovieGeek posztok minden pénteken a Nagyvászon és Hangszóró blogon!

Ez a poszt, ahol még mélyebbre ásunk a heti film rétegei között. És itt bármiről lehet szó; forgatókönyv, rendezés, alakítás, a film hatása, kapcsolata az akkori és a mostani kor emberével, tényleg bármi. Ez a blog úgyis az a hely, ahol menő kockának lenni. Legalábbis, ha a filmekre buksz. :D

Az e heti mozink az 1982-es Rambo (First blood). Ha még nem olvastad volna az összefoglalómat róla, megteheted itt; A háború, mely a hazatérés után is folytatódik - Rambo

Az akciófilm más sosem lesz a régi. Rambo robbantáshoz készülődik. 

A filmet Ted Kotcheff rendezte, a főszerepet Sylvester Stallone játsza. A mozi David Morrell azonos című regényéből készült, ez volt Morrell debütáló könyve. Amerikában 1972-ben jelent meg, a magyar kiadás a Victoria Kft. gondosában debütált Csordás Gábor fordításában 1989-ben. Sajnos, manapság nehezen beszerezhető, viszont, ha tudod, olvasd el. Megéri. A forgatókönyvet Michael Kozoll, William Sackheim és Sylvester Stallone jegyzi. Az executive producerek Andrew G. Vajna és Mario Kassar, a zenét Jerry Goldsmith szerezte. Az operatőr Andrew Laszlo volt. A filmet az Orion Pictures forgalmazta. 

És ha túl vagyunk az alkotókon, lássunk is hozzá boncolgatáshoz.

Forog a kamera. Rambo menekül.

Mint azt már többször említettem, a Rambo nem egy szokványos akciófilm. Jelentős hatással volt a zsáner fejlődésére, gazdagította is azt, megalapozva az akciófilmek új korszakát. A témaválasztása, a főszereplő karakterének felépítése, mind mind olyan szempont, amiben különbözik a 70-es évek sikeres akciófilmjeitől. Nézzük meg néhány pontban ezeket.

1. Karakterábrázolás

• 70-es évek akcióhősei: A korábbi akciófilmekben a főhősök gyakran voltak egyértelműen pozitív figurák, akik erkölcsileg felsőbbrendűek voltak ellenfeleikkel szemben. Ezek a karakterek, mint például Clint Eastwood Piszkos Harry-je, erős, határozott és sokszor sérthetetlen alakok voltak, akik szinte mindig győztek.
• Rambo karaktere: Rambo egy sokkal összetettebb és törékenyebb hős. Nem csak az ellenségekkel, hanem saját traumáival is küzd. A karaktere sebezhető és magányos, akit nem csak a rendszer, de a társadalom is elhagyott. Ezek mélyebb és emberibb dimenziót adnak neki. Rambo nem feltétlenül győztes, hanem egy túlélő, aki kétségbeesetten próbálja megtalálni a helyét és az igazságát egy olyan világban, amely nem érti őt.

2. Téma és társadalmi üzenet

• 70-es évek akciófilmjei: A korábbi filmek gyakran egyszerűbb, lineáris történeteket meséltek el, amelyek középpontjában a rend és a törvény helyreállítása állt. A társadalmi kommentár gyakran másodlagos volt, és a hangsúly inkább a cselekményen és a látványos akción volt.
• Rambo:  A Rambo mélyebb társadalmi kérdéseket is felvetett, mint például a vietnámi háború utáni traumák, a társadalmi kirekesztés és az igazságtalanság. A film nem csupán szórakoztatni akart, hanem reflektálni is egy korszak valós problémáira, így a nézők számára érzelmi és intellektuális kihívást is jelentett.

Rambo egy régi barát nyomában. 

3. Erőszak ábrázolása

• 70-es évek akciófilmjei: Az erőszak ábrázolása gyakran stilizált és viszonylag visszafogott volt. A harcjelenetek és lövöldözések inkább látványosak, mintsem brutálisak voltak, és a halálesetek többnyire következmények nélkül maradtak.
• Rambo: A Rambo erőszakos jelenetei sokkal nyersebbek és realisztikusabbak. A film bemutatja az erőszak következményeit és hatásait, különösen a főhősre, akinek cselekedetei nem hősies, hanem szükségszerű túlélési lépések. Ez a realisztikusabb ábrázolás új szintet hozott a zsánerbe, és felhívta a figyelmet az erőszakra.

4. Hős és rendszer viszonya

• 70-es évek akciófilmjei: A hősök gyakran a törvény és a rend oldalán álltak, még akkor is, ha saját szabályaik szerint cselekedtek. A rendszer ellen harcoltak, de végül annak részei maradtak.
• Rambo: Rambo egy olyan karakter, aki a rendszer áldozata. A film nyíltan kritizálja az intézményeket, különösen a háborús veteránokkal való bánásmódot. Ez a kritikus hangvétel új irányt adott az akciófilmeknek, amelyekben a főhős már nem feltétlenül a rendszer védelmezője, hanem annak áldozata vagy ellenzője.

Hatása a zsánerre

A Rambo nemcsak egy új típusú hőst mutatott be, hanem komoly társadalmi és politikai üzeneteket is közvetített, ezzel új dimenziót adva az akciófilm zsánerének. Ennek hatására a 80-as években egyre több olyan produkció készült, amely komplexebb karaktereket és komolyabb témákat dolgozott fel. 

Rambonak nincsenek jó emlékei a háborúról.

A Rambo hatása tehát számos filmben tetten érhető, különösen azokban, amelyek központi témája a háborús trauma, az egyéni hősök küzdelme a rendszerek ellen, vagy amelyek kiemelik a túlélésért folytatott harcot. De, hoyg ne csak a számat ártassam, íme néhány film, amelyekben felismerhető a Rambo hatása:

       1. Die Hard - Drágán add az életed! (1988)

Bruce Willis karaktere, John McClane, hasonlóan Rambóhoz, egy magányos hős, aki egyedül száll szembe a túlerővel. Az akciókban és a túlélésért folytatott küzdelemben is megjelenik a Rambo hatása.

       2. Kommandó (1985)

Arnold Schwarzenegger filmje egy magányos, elit katonáról szól, aki elrabolt lányát próbálja megmenteni. A karakter és a film stílusa erősen emlékeztet Rambóra.

       3. Ragadozó (1987)

Ismét Arnold Schwarzenegger, akinek csapata egy vadászó idegennel kerül szembe a dzsungelben. A túlélésért folytatott harc és a katonai kiképzésre épülő akciók visszavezethetők a Rambo örökségére.

       4. Rambo II (1985)

Bár közvetlen folytatás, a második Rambo film még inkább befolyásolta a 80-as évek akciófilmjeit, mint az eredeti, hiszen itt Rambó teljes harci dicsőségében jelenik meg, ami később számos akcióhőst inspirált.

       5. Tökéletes katona (1992)

A filmben Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren karakterei génmódosított katonák, akik különböző szempontból küzdenek saját emberiességükkel, ami visszavezethető Rambo belső konfliktusaira.

       6. A szikla (1996)

A filmben Sean Connery és Nicolas Cage karakterei egy szigeten próbálják megállítani az ellenséges katonákat, hasonlóan Rambo szorongatott helyzetéhez, miközben a rendszerrel is szembekerülnek.

        7. Elrabolva (2008)

Liam Neeson karaktere, Bryan Mills, egy magányos akcióhős, aki minden eszközt bevetve üldözi lánya elrablóit, ami Rambóhoz hasonlóan a személyes bosszú és az igazságszolgáltatás köré épül.

       8. A túlélő (2013)

Ez a háborús film Marcus Luttrell valós történetét meséli el, aki egyedül próbál túlélni az ellenséges területen. A film Rambóhoz hasonlóan hangsúlyozza a katonai kiképzést és a túlélési ösztönt.

De persze ez csak néhány film, amelyket valamilyen módon vissza lehet vezetni Ramboig. És miután kitárgyaltunk ennek a mozinak a hatását a következő generációkra, nézzük meg, hogy milyen forrásból táplálkozott a Rambo.

Teasle serrif próbál tújárni Rambo eszén...

Mert a Rambo című film az azonos című (angolul persze csak úgy, mint a film; First blood), David Morrell által írt regényből készült és ahogy az lenni szokott, nem szó szerinti adaptálást látunk a vásznon. Sőt, számos jelentős különbség található a két alkotás között. Ezek a különbségek a karakterek ábrázolásában, a cselekmény részleteiben, valamint a történet által közvetített üzenetekben is megjelennek. De nézzük őket szépen sorban.

1. Rambo karaktere

• A regényben: John Rambo egy sokkal kegyetlenebb figura, aki valódi fenyegetést jelent a környezetére. A regényben Rambo kegyetlenül megöl több rendőrt és katonát, és a történet végére egyre inkább az őrület határára sodródik. A könyv bemutatja, hogy Rambo egy gépezetként működő gyilkológép, akit a háború és a kiképzése teljesen átformált.
• A filmben: Rambo sokkal szimpatikusabb és emberibb karakter. (Ez nagyban köszönhető Stallone-nak, aki szándékosan alakította át a figurát) A filmben Rambo igyekszik elkerülni az erőszakot, és a halálesetek nagy része véletlenül történik, vagy a támadók önhibájából ered. A film Ramboját inkább a túlélés ösztöne hajtja, és erőszakot csak végső eszközként alkalmaz.

2. A történet vége

• A regényben: A történet végén Rambo és Trautman ezredes közötti konfrontáció tragikus kimenetelbe torkollik. Trautman nem lát más lehetőséget, mint hogy megölje Rambót, mert az őrület határára jutott, és már nincs esélye a visszatérésre a normális életbe. Rambo halála szimbolizálja a vietnámi háború pusztító hatását és az amerikai társadalom kudarcát.
• A filmben: A film egy kevésbé végzetes befejezést kínál. Rambo túléli a végső összecsapást, és bár letartóztatják, van remény arra, hogy kezelni lehet a traumáit. A film így egy kevésbé pesszimista képet fest, és lehetőséget hagy a megváltásra.

...de csak Trautman ezredes tudja rávenni Rambot, hogy adja meg magát.

3. Trautman ezredes szerepe

• A regényben: Trautman karaktere sokkal cinikusabb és hidegebb. Ő az, aki Rambo-t a végén megöli, ami azt sugallja, hogy Trautman a rendszer része, amely Rambót először létrehozta, majd elpusztította.
• A filmben: Trautman inkább egy apafigura Rambo számára, aki megpróbálja megmenteni őt, és rávenni, hogy adja meg magát. Bár ő is a rendszer része, a filmben inkább Rambo megmentőjeként jelenik meg, aki próbálja elkerülni a tragédiát.

4. Az erőszak ábrázolása

• A regényben: Az erőszak sokkal explicittebb és brutálisabb. Rambo hidegvérrel öl meg több embert, és a regényben sokkal több haláleset történik.
• A filmben: Az erőszak ábrázolása visszafogottabb. A film inkább az akcióra és a feszültségre helyezi a hangsúlyt, és Rambo nem élvezettel öl, hanem kényszerből, gyakran önvédelemből.

5. A film és a regény által közvetített üzenet

• A regényben: Az üzenet sötétebb és pesszimistább, amely a háború utáni társadalom kudarcaira fókuszál. Rambo karaktere az amerikai társadalom kudarcának szimbóluma, amely nem tudott mit kezdeni a visszatérő veteránokkal.
• A filmben: A film inkább az egyéni túlélésre és a személyes tragédiára koncentrál, egyben reményt is adva. Bár Rambo szembesül a háború utáni traumáival, a film végén van remény arra, hogy kezelhető lesz a helyzete, ami pozitívabb kicsengést ad a történetnek.

Rambo megmutatja mennyi mindenre képes egy katona, ha jó kiképzést kapott.

Összességében, míg a regény egy sötétebb, brutálisabb történetet mesél el, addig a film egy emberibb, empatikusabb megközelítést választott, amely szélesebb közönség számára volt elfogadható és érthető. 

Megint csak ismételni tudom magam, akinek van rá lehetősége, olvassa el ezt a regényt. Sajnos csak antikváriumokban találtam meg, de ha rászánod az időt, biztosan be tudod szerezni valahonnan. 

És hát ezzel a cikkel a hetünk végére értünk. Baromira élveztem ezzel a filmmel foglalkozni, jó volt megint újranézni.

És ha már itt vagy a blogon és még nem tetted meg, olvasd el az előző bejegyzéseket is a Robotzsaruról, a Kampókézről és a Szellemirtókról is. Köszi a támogatást. ;) 

Jövő héten egy fekete komédiára ülünk be, tele a kor szupersztárjaival; Meryl Streep, Goldie Hawn, Bruce Willis, és Isabella Rosselini kalauzolnak el bennünket a, már a 90-es években is túlpörgetett szépségiparba; jön a Jól áll neki a halál.

Jól áll neki a halál. Kíváncsi vagyok, kinek jön még be. :)

Addig is jó hétvégét, jó filmezést.

Tali jövő héten.

Csumedli

Faszi

1987 körül járhatunk, 5-6 éves forma kisfiúként ülök nagybátyámék nappalijában a földön, törökülésben. Körülöttem a család, a videókazi már a magnóban, villany lekapcsolva; végre! Kezdődik a film. Felcsendül a melódia; egy dalnak a refrénje (Dan Hill - It's a long road a címe, amit majd a film végén, a stáblista alatt hallgathatsz végig), egy kürt vagy harsona játsza a dallamot, közben pedig jönnek vörös betűkkel a nevek, a cím. Majd kiválogosodik a kép és egy nyurga pasi sétál le a dombtetőről egy faház mellett. Körülötte erdő, szinte érezni a hideget. 

Rambo és az a bizonyos "long road". Mert hogy az is itt kezdődik. 

Vicces, mennyire belém égett nem csak ez a nyitó szekvencia, de az egész film, pedig maximum egy 55 cm átmérőjű képernyőn láttam először egy zajosra másolt, hangalámondásos VHS-en. (Majd erről is beszélünk valamikor, ha nem tudod mi ez.) Még most is, túl a 40-en, nézve ezt a filmet néha sikerül egy-két érzést visszahozni azokból az időkből; durva, milyen tartósan meg tud maradni néhány emlék pár képkockákban tárolva.

Egyébként úgy emlékszem, ezzel a filmmel kezdődött a kapcsolatom a videókazettán megnézett mozikkal; ezután töménytelen mennyiségben érkeznek a 80-as évek addig kihagyott klasszikusai és ócskaságai, általában hasonló kép-, és hangminőségben. De akkor ez nagy szám volt! Sőt, szinte az egyetlen elérhető formája annak, ha amerikai megaprodukciókat szerettél volna nézni otthon.

Szóval, ebben a kevés nosztalgiával megszállt hangulatban látunk neki Ted Kotcheff 1982-ben bemutatott, azóta jóhéhány folytatással megtoldott akciófilmje, a Rambo szétcincálásához.

A Rambo plakátja. 

De mielőtt belemelegednénk...

Figyelj csak egy kicsit. Az írás, mint mindig, most is SPOILERes és ha ez még nem lenne elég, úgy gondolom, hogy a benne megjelenő erőszak ábrázolása miatt ezt a bejegyzést 18 év alatt nem ajánlom! 

Kérlek, ezek figyelmbevételével olvass tovább. Köszi.

És akkor ahogy szoktuk, rövid összefoglaló a filmről:

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem egyszerűen nem elég a filmekből az a néhány bekezdés, amit itt a blogon, egy posztban össze lehet szedni. Órákig tudnék ezekről a mozikról beszélni, hiszen annyi érdekes dolog van, amitől például a Szellemirtók is működik.

Ott a casting, a forgatókönyv, a rendezés, a speciális effektek és tudjátok, a szokott mániám; a mozi hatása az akkori és a mai korra. Ebben a posztban erről a két utóbbiról akarok kicsit bővebben írni; hogy milyen trükköket használtak a film elkészítésénél és hogy milyen benyomást tett az akkori idők emberére és van-e, amit ma is megfontolhatunk az üzenetei közül. 

Az utolsó pillanatok. Vajon sikerült hőseinknek legyőzni Gózert?

Indulunk is. Elsőként...

       A Szellemirtók speciális effekjei

Mint azt már mondtam, a Szellemirtók látványelemei, effektjei forradalmiak voltak a maguk idejében. Összeszedtem nektek néhány fontosabb speciális effektust, amit használtak a filmben:

     Optikai effektusok

Az optikai effektek a vizuális effektek egy fajtája, amelyeket hagyományosan a film készítése során vagy az utómunkálatokban alkalmaztak a különleges vizuális hatások elérése érdekében, még a digitális technológia elterjedése előtt. Ezek az effektek az 1980-as és 1990-es években voltak széles körben használtak, és számos klasszikus filmben játszottak létfontosságú szerepet.

A Szellemirtók esetében például a szellemek megjelenítése során alkalmazták ezeket a fajta effektusokat. Ezek a különböző fényhatásokkal és rétegezett képekkel hozták létre a szellemek éteri megjelenését. Fénylő, áttetsző alakjuk és az őket körülvevő aura mind az optikai effekteknek köszönhető. 

Hölgy a könyvtárban; szellemirtóink először találkoznak szemtől szemben egy kísértettel.

       Matte painting avagy a festett háttér

Ez is egyfajta optikai effektus, a sokak által jól ismert festett háttér. Ilyen "matte" festészetet használták a film egyes jeleneteiben, hogy a valós környezeteket kibővítsék és még fantasztikusabbá tegyék. Például a film végén, amikor a csapat találkozik Gozerrel a tetőn, "matte" festményeket alkalmaztak a környezet kiterjesztésére. 

Egyébként egy olyan technika, ahol egy, gyakran üveglapra festett képet használnak a háttér létrehozására, amelyet a felvételhez illesztenek. Például, ha egy jelenet egy hatalmas kastély előtt játszódik, ami valójában nem létezik, a festett hátteret kombinálják az élőszereplős jelenettel. Ezt gyakran egy speciális kamera, a "matte kamera" segítségével rögzítik. 

Gózer közel jár; a háttér és az ég is festett.

       Protonsugarak

A protonfegyverek használatakor, amelyeket a szellemirtók a szellemek elfogására használnak, a film készítői különleges fényeffektusokat alkalmaztak. Ezeket az effekteket kézzel rajzolták és rétegezték a filmkockákra, hogy létrehozzák a protonsugarak jellegzetes, világító hatását. 

Egymást keresztező protonnyalábok, miközben a háttérben a Habcsókember elégedetlenkedik.

       Miniatűrök, makettek

Számos jelenetben, különösen a Stay Puft Habcsókembere és a szellemirtók utolsó nagy harcának során, miniatűröket használtak. A város rombolását bemutató jelenetekben a kosztümbe öltözött színész egy makettben tombol; ehhez miniatűr épületeket készítettek, amelyekkel a hatalmas pusztítást ábrázolták. 

A miniatűrök vagy makettek használata az optikai effektek egyik leglátványosabb módja. A filmkészítők gyakran használtak apró modelleket épületekről, járművekről vagy akár egész városokról, amelyeket aztán úgy vettek fel, hogy azok valódi méretűnek tűnjenek. A modelleket speciális technikákkal és optikai effektekkel ötvözték az élőszereplős felvételekkel. Szerintem kapsából tudsz 5-6 filmet mondani, ahol ilyen effekteket használtak. 

Hihetetlen mire voltak képesek a kor effektmesterei; eldurran az ember agya a miniatűrök láttán.

Egyébként az optikai effekteket a filmkészítés különböző szakaszaiban alkalmazzák:

• Előkészítés: A rendezők és látványtervezők előre megtervezik, hogy milyen optikai effekteket alkalmaznak a filmben. Ez magában foglalja a forgatókönyvben lévő speciális jelenetek megtervezését és a szükséges technikai eszközök előkészítését.

• Forgatás: A forgatás során az optikai effektek részben már megvalósulnak, például a blue screen technikával rögzített jeleneteknél vagy a miniatűr modellek használatánál.

• Utómunkálatok: Az utómunkálatok során az optikai effekteket tovább finomítják. A matte festmények hozzáadása, az optikai nyomtatás, a képkockák kombinálása és az egyéb effektek mind ebben a fázisban kerülnek a végső filmbe.

       Stop-motion animáció

A film egyik legismertebb szörnye, a Stay Puft Habcsókembere, részben stop-motion technikával is készült. Ezt használták a szörny mozgásának és arckifejezésének létrehozására. De akár említhetném az épület tetejéről elszabadult kutyaszörnyeket, amiket az alkotók szintén a stop-motion segítségével keltettek életre. Ez a technika lehetővé tette, hogy a hatalmas figura természetesnek tűnjön, miközben rombolja New York városát. 

A stop-motion animáció egy olyan technika, amelyben tárgyakat vagy bábukat képkockánként mozgatnak, majd ezeket a képeket egymás után lejátszva mozgóképet hoznak létre. Minden egyes mozdulatot apró lépésekben hajtanak végre, és minden lépést külön rögzítenek, így a végeredmény egy folyamatos mozgás illúzióját kelti. Ez a technika gyakran használt modellekkel, agyagfigurákkal (claymation) vagy akár napi tárgyakkal. Klasszikus példái közé tartoznak a King Kong (1933) vagy a Jason és az argonauták (1963) harci jelenetei, illetve a Karácsonyi lidércnyomás (1993), amely az egyik legnépszerűbb modern stop-motion film.

Íme néhány a filmben használt stop-motion pillanatból.

               Rotoszkópia

A protonsugarak és más energiahatások létrehozásához rotoszkópiát használtak, amely során a filmkockákra kézzel rajzolták rá a fényeket és az egyéb vizuális effektusokat. Ez a technika segített a protonsugarak valósághűbb megjelenítésében, és emelte a film vizuális élményét. 

        Praktikus effektusok

A filmben számos praktikus effektet alkalmaztak, például a könyvtári szellemnél, ahol mechanikus bábut használtak, amely különféle mozgásokat végezhetett. A szellemek meglepő megjelenéseit és a különböző szörnyek fizikális megvalósítását gyakran bábukkal és különleges mechanikai eszközökkel oldották meg.

       Füst és robbanások

A füst, köd és robbanások gyakran használt elemek voltak a filmben, különösen a csúcspontban, amikor a szellemek elárasztják New York városát. Ezek az effektek fokozzák a jelenetek drámaiságát és a paranormális tevékenységek intenzitását.

A Szellemírtók speciális effektjei ötvözték a hagyományos kézműves technikákat a modern (az akkori) optikai effektusokkal, ami egyedülálló és maradandó vizuális élményt teremtett a nézők számára.

Forgatási szünet; Dan Akroyd, Rick Moranis és Ivan Reitman

Na, de mi a helyzet a film üzenetével? Van neki? És ha igen, milyen hatással lehet a mai kor emberére.

 A Szellemírtók üzenetei több rétegben értelmezhetők, és bár elsődlegesen egy szórakoztató vígjátékról van szó, mégis hordoz bizonyos társadalmi és kulturális üzeneteket, amelyek relevánsak voltak a korabeli közönség számára, és mai napig érvényesek lehetnek.

Üzenetek a korabeli közönség számára:

       Vállalkozói szellem (hahaha)  és innováció

A film megjelenésekor, 1984-ben, az Egyesült Államokban erősödő vállalkozói kultúra és az üzleti innováció volt jellemző. A Szellemirtók egyfajta metaforája lehet a kockázatvállalásnak és a vállalkozói szellemnek, hiszen a főszereplők saját vállalkozást indítanak egy olyan területen, amelyben addig senki sem tevékenykedett. A film arra buzdít, hogy merjünk új dolgokat kipróbálni és legyünk bátrak az új területek felfedezésében.

Venkman épp ráveszi Stantzot, hogy ideje a saját lábukra állni.

       Tudomány és hit keveredése

A film érdekesen keveri a tudományos magyarázatokat és a természetfelettit. A szellemirtók tudományos eszközökkel próbálnak megoldást találni paranormális jelenségekre, ami a korszak társadalmi változásait is tükrözi. A 80-as években a tudomány és technológia gyors fejlődése közepette az emberek egyre inkább nyitottak voltak a hagyományos tudományos nézetek megkérdőjelezésére és az alternatív magyarázatokra.

       Városi élet és modernizáció

A film New York városában játszódik, ami a modern városi élet szimbóluma. A város, mint a modern társadalom epicentruma, a régi és az új világ találkozási pontja. A film szimbolizálja a modernizációval járó kihívásokat és az embereknek azt a törekvését, hogy megtalálják helyüket egy folyamatosan változó környezetben.

Amikor egy tárolónyi szellem kiszabadul, sok jóra ne számíts!

Üzenetek a mai közönség számára:

       Közösség és együttműködés fontossága

A film egyik központi üzenete, hogy a különböző háttérrel rendelkező emberek együttműködése hatékonyabbá teszi a problémamegoldást. A szellemirtók csapata eltérő személyiségű és szaktudású tagokból áll, mégis együtt képesek legyőzni a kihívásokat. Ez az üzenet ma is releváns, amikor a közösségi együttműködés és az interdiszciplináris megközelítés egyre nagyobb szerepet kap a problémamegoldásban.

       Kritikus gondolkodás és szkepticizmus

A mai korban, amikor az álhírek és a félrevezető információk elterjedése miatt a kritikus gondolkodás elengedhetetlen, a film egyik tanulsága, hogy a szkepticizmus és a logikus gondolkodás fontos eszközök lehetnek a problémák megoldásában. A szellemirtók tudományos alapokon közelítenek a paranormális jelenségekhez, ami példát mutat arra, hogy a bizonyítékokon alapuló gondolkodás hogyan segíthet a valóság megértésében.

Hiszem, ha látom, mi? New York lakói meglepődtek.

       Hagyomány és modernitás közötti egyensúly

A Szellemírtók bemutatja, hogyan létezhet együtt a modern technológia és a hagyományos, természetfeletti hitvilág. A film arra is felhívja a figyelmet, hogy a múlt és a jelen értékei hogyan fonódhatnak össze, és hogyan találhatunk egyensúlyt a két világ között.

       Humor és optimizmus

A film egyik legnagyobb üzenete az optimizmus és a humor fontossága a nehéz időkben. Még a legfurcsább és legijesztőbb helyzetekben is, a szellemirtók képesek megőrizni humorérzéküket és pozitív hozzáállásukat, ami a mai világban, ahol sokszor kihívásokkal és bizonytalansággal kell szembenéznünk, inspiráló lehet. 

És Venkman végre megkapja Danát.

Hát, ennyi lett volna még a mondandóm ezzel a filmmel kapcsolatban. Illetve lenne még, de most már érzek egy kevés kielégülést idebent, szóval hagylak, olvass mást is. Viszont ha még töltenél időt a szellemirtókkal, akkor nézd meg a második részt is. Személyes kedvencem és csak azért nem vesszük most nagyító alá, más terveim vannak vele. :) De mindent a maga idejében. 

A jövő héten egy régi, nagy kedvencemet veszem elő, és a pasis oldalam oltárán áldozok; Sylvester Stallone kultikus akciófilmje, a Rambo kerül terítékre.

Gyönyörű szép plakát a Rambo című filmhez.

Tehát jövő héten jükora adrenalinfröccsel koccintunk. Addig is olvasd el a Kampókézről írt posztomat is, de jöhetsz a Facebook csoportba is dumálni, vár rád a Pocorn és Kóla. De követhetsz Facebookon is, itt. 

Jó hétvégét, jó filmezést! Jövő héten tali.

Addig is...

Csokisfánk!

Faszi