Hát el sem hiszem, hogy mennyien olvastátok el a Robotzsarus bejegyzésemet! Persze, ez köszönhető annak is, hogy a poszt kikerült az Index főoldalára és az olvasottsága meg sem állt egészen 967-ig. Ezzel ez lett a valaha volt legtöbbet olvasott írásom, pedig hidd el próbálkoztam, nem is keveset. Szóval baromi nagy mosollyal lebegtem végig az elmúlt napokat és meg kellett mondjam, jól esett. 

Hát ilyet! Komolyan mondom, nagyon jólesett!

Ezzel kapcsolatban pedig rájöttem, hogy talán át kell gondolonom a heti rendtartásomat, itt a blogon és nem csak azér,t mert nem akarom szétfaricskálni magamat vagy az írásaimat, de szeretnék olyan posztokat gyártani, ami valóban érdekli az embereket, amit valóban szívesen olvasol. Kicsit meg kell találjam azt a bizonyos arany középutat, amiben nem csak a panetomonomat állíthatom itt fel, hanem téged is élvezetes olvasnivalókkal láthatlak el. Így hát: innentől max. heti 2 posztba sűrítem össze a mondandómat. Magamat is kevésbé stresszelem és minden infót át tudok adni, amit szeretnék. 

És akkor ennek szellemében robog is a blog tovább. Sokat agyaltam, hogy mit is csináljunk a jövő héten, melyik mozi legyen az, amiben nyakig elmerülünk. Három film között vaciláltam, majd ha már rendszeresen sokan leszünk, akkor csinálhatunk szavazást is a következő heti cincálásra, de addig is én döntök, még pedig úgy, hogy megint csak egy olyan filmet választok, ami a gyeremeki lelkemet csiklandozza minden egyes alkalommal, amikor előkerül; Ivan Reitman 1985-ös, két Oscar-díjra jelölt kúl mozija jön, a Szellemírtók. 

"Who you gonna call?"

Na, ezzel kéne, hogy barátkozz a hétvégén és jövő héten már neki is esünk. 

Addig is, ha akarsz közösségeset játszani, ajánlom a Popcorn és Kóla FB csoportot, ahol eddig kemény hárman tartjuk a frontot, de ha jössz, máris többen leszünk. :D Ide például a hétvégei filmélményeidet is posztolgathatod. Itt találod a csopit. 

Szép, hosszú hétvégét.

Csumi!

Faszi

Akár hiszed, akár nem, de a '80-as években még egy akció/sci-fi is tele volt önreflexióval az adott korszakra, filozófiai kérdéseket, társadalomkritikákat fogalmazott meg amellett, hogy brutál jól szórakoztatott. 

A Robotzsaru kapcsán is felmerül néhány ilyen kérdés, ezeket szedtem most neked össze 6+1 pontban.

Detroit a nem túl távoli jövőben. A film nem fest a városról optimista képet, és azóta mint tudjuk, a valóság még kiábrándítóbb lett. 

Mint mindig, most is SPOILERes vagyok. Kérlek, ennek tudatában olvass tovább.

Nos, akkor...

Az alábbiakban néhány fontos filozófiai kérdést és témát emelek ki a Robotzsaru kapcsán, amelyek a film központi elemeiként szolgálnak. Vigyázat! A válaszok néha még több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak.

1. Az emberi identitás és önazonosság kérdése

• Kérdés: Mi tesz valakit emberré? Hol húzódik a határ az emberi lény és a gép között?
• Válasz: Alex Murphy, miután halálosan megsebesül, egy félig ember, félig gép lényként tér vissza. Ő lesz a Robotzsaru. Mint kiderül; a tudatát nem sikerült kiírtani a gépből, ezért a film során Murphy azzal küzd, hogy visszanyerje emberi identitását és emlékeit, miközben a belé programozott direktívák és parancsok igyekeznek irányíthatóvá tenni őt. A film felveti a kérdést, hogy ha valaki fizikailag géppé válik, megmarad-e embernek, és mi történik az emberi tudattal és önazonossággal? Hol van a határ gép és ember között? Egyáltalán megoldható a tudat ilyen formában történő megőrzése és ha igen, milyen felelősséggel járna egy ilyen áthelyezés?

"Dögös leszel, érted? Dögös!" Murphy épp átalakul Robotzsaruvá.

2. Szabad akarat vs. determináció

• Kérdés: Van-e valódi szabad akaratunk, vagy tetteink előre meghatározottak? Megörökölheti-e a testet a halál után a munkáltató? És rendelkezhet-e vele, ha a tudat visszatér?
• Válasz: Murphy szabad akaratát erősen korlátozzák a belé programozott direktívák és az OCP által beállított szabályok. A film kérdése, hogy mennyire rendelkezik szabad akarattal egy olyan lény, akinek a döntéseit előre meghatározzák. Ez a dilemma egyben az emberi lét általános kérdéseit is érinti: mennyire vagyunk mi magunk szabadok döntéseinkben, vagy mennyire irányítanak bennünket külső erők, legyenek azok társadalmi, kulturális vagy technológiai természetűek. A kérdés másik fele talán még félelmetesebb, mint az első. Napjainkban rengeteg helyen fizetünk az adatainkkal bizonyos szolgáltatásokért. Nem nehéz elképzelni egy olyan jövőt, ahol a munkáltató igényt tarthat a testre a halál után. Talán még a tudatra is. Murphy esetében hiába nyerte vissza a tudatát, a testét, az életét többé nem kaphatja vissza. Érdekes munkaszerződés lehetett az övé...

Murphy, miután saját kezébe akarta venni a sorsát, a saját kaszniján érzi meg, mennyire nem értenek vele egyet a főnökei. 

3. Az etika és a technológia kapcsolata

• Kérdés: Milyen etikai kérdéseket vet fel az emberi test és elme technológiai átalakítása? Van-e határa a technológiai fejlesztésnek?
• Válasz: A filmben az OCP által végrehajtott kísérlet, amely során Murphy-t egy robottestbe helyezik, komoly etikai kérdéseket vet fel. Az egyik központi kérdés, hogy meddig mehet el az ember a technológia és a tudomány felhasználásában, mielőtt elveszíti emberségét. (Vagy a lelkét. Ugye, ez sem újdonság, elég sok sci-fi fogalalkozik ezzel már a Frankeinstein óta. Választ eddig nem emlékszem, hoyg kaptunk volna, de ha valamiről lemaradtam, akkor szólj.) Továbbá, milyen jogokkal rendelkezik egy olyan lény, aki részben ember, részben gép? 

Murphy útban egy másik élet felé. 

4. A vállalati kapzsiság és morális felelősség

• Kérdés: Milyen felelősséggel tartoznak a nagyvállalatok a társadalom iránt? Hogyan befolyásolja a kapitalizmus a morális értékeket?
• Válasz: Az OCP, mint a film fő antagonistája, a profithajhászás érdekében figyelmen kívül hagyja az emberi élet értékét és a morális felelősséget. Emlékezz csak a jelentre, miközben Dick Jones felvezeti az ő robotrendőr verzióját, az ED-209 et. Háború, pusztítás, erőszak jelenik meg a legtöbb képernyőn. A film arra figyelmeztet, hogy a korlátlan vállalati hatalom és kapzsiság milyen káros hatásokkal lehet a társadalomra. Ez a kérdés a mai kor nagyvállalatainak felelősségét és hatását is érinti. Úgy tűnik, azóta sem sikerült ezeket a kérdéseket megfelelően kezelnije a döntéshozóknak.

Dick Jonesnak még a szeme sem áll jól, nem hogy a mosolya.

5. Az emberi test és lélek szétválaszthatósága

• Kérdés: Elválasztható-e az emberi tudat a testtől? Ha igen, mi történik a lélekkel?
• Válasz: Murphy teste nagyrészt gép, de emberi tudata megmaradt. Ez felveti a kérdést, hogy mennyire független az emberi lélek vagy tudat a fizikai testtől, és mi történik a lélekkel, ha a test géppé válik. A film ezen keresztül a transzhumanizmus kérdésével is foglalkozik, amely azt vizsgálja, hogyan lehetne az emberi létet technológiai úton meghosszabbítani vagy feljavítani.

Murphynek először van ideje végigondolni a közelmúlt eseményeit. Nem lehet könnyű.

6. Igazságosság és erőszak

• Kérdés: Igazolja-e az erőszak a cél elérését? Lehet-e igazságot szolgáltatni erőszakkal?
• Válasz: A Robotzsaru brutális erőszakot alkalmaz a bűnözők ellen, ami a film egyik központi kérdését veti fel: vajon igazságos-e ilyen módon fellépni? A film kritikai szemszögből mutatja be, hogy az erőszakra épülő igazságszolgáltatás hosszú távon milyen következményekkel járhat a társadalomra nézve, és hogy az erőszakos eszközök alkalmazása mennyire igazolható.

Clerence most végre megérzi, milyen, amikor őt ütik.

+1. A média hatalma és manipulációja

• Kérdés: Milyen szerepet játszik a média az igazság formálásában és a társadalom irányításában?
• Válasz: A filmben a média manipulációjának erejét látjuk, ahogy a híradók és reklámok trivializálják az erőszakot és a társadalmi problémákat. A film felveti a kérdést, hogy a média milyen hatással van a valóság érzékelésére, és hogyan használható eszközként a hatalom és az irányítás megszerzésére.

A híradó és a reklámok. Nem tudod, nevess vagy elborzadj.

Érdekes, hogy sok ilyen kérdést még ma sem sikerült megválaszolnunk. Ha visszanézünk, az emberiség talán nem a legjobb döntéseit hozta meg az elmúlt 30-40 évben. Szerintem ezért is aktuális lehet ez a film napjainkban is. Épp olyan tükröt igyekszik elénk tartani, mitn 1987-ben.

Bocs, ha kissé komoly oldalról fogtam meg ezt a mozit, de a teljes képhez egy ilyen elemzés is hozzátartozik. 

Murphynek nincs más választása, mint, hogy elfogadja; már nem ember többé.

A héten még a film zenéjéről, valamint a rendezői és az operatőri munkáról értekezünk majd. Pénteken pedig kapod a jövő heti házi feladatodat. A többit meg tudod.

Ja, és a képek ezúttal is a Film-grab.com-ról vannak.

Csá!

Faszi

Ugye, figyelsz egy kicsit? A bejegyzés erőszakos képeket és leírásokat tartalmaz, épp ezért szigorúan korhatáros, 18 ÉV ALATT NEM AJÁNLOTT az olvasása. 

Ja, és továbbra is SPOILERezek! Csak, hogy tudd!

Fú, el sem tudom mondani, milyen régóta bele vagyok zúgva ebbe a filmbe! '89 vagy talán '90 lehetett, amikor nagynémén egy másolt, de szinkronos VHS-en elhozta egy családi disznóvágásra, hogy a lehető legkevesebbet legyek a felnőttek lába alatt. (A kazettán az első film a 1977-es Pókember volt. Bár nem a legjobb alkotás, bemelegítésképpen a nagy, hollywoodi kasszasiker előtt akkor éppen megfelelt.)

A Robotzsaru az első perctől elvarázsolt. Tetszett a képi világ, a design, a zene és nem mellékesen az erőszakossága, a brutalitása. Szerintem nem én voltam az első kisfiú, akinek emiatt is csillogott a szeme.

Mind a mai napig remek filmélménynek tartom és kitűnő példa arra, hogy ha egy mozi rendesen össze van rakva, akkor az kiállja az idő próbáját.  Pedig már majdnem 40 éves és még mindig baromi dögös! ;)

Robotzsaru nem szórakozik. Jön, rendet tesz, figyel az áldozat lelki életére és már robog is tovább, mert valahol épp bűntényt követnek el. 

Szóval eheti filmünk Paul Verhoven csiszoltlan gyémántja a Robotzsaru.

Röviden a filmről:

Az 1987-es "Robotzsaru" ("RoboCop") című film a közeli jövőben játszódik Detroit városában, ahol a bűnözés és korrupció az egekbe szökik. A történet főszereplője Alex Murphy, egy elkötelezett rendőr, akit brutálisan meggyilkolnak szolgálat közben. A halála után a rendőrséget is üzemeltető megacég, az OCP (Omni Consumer Products) Murphy testét felhasználva létrehozza a Robotzsarut, egy kibernetikus, félig ember, félig gép rendőrt. A Robotzsaru programozása szerint szolgálja a törvényt és védi az ártatlanokat, de hamarosan elkezd emlékezni előző életére és arra, hogyan halt meg.

Ahogy Robotzsaru kezdi visszanyerni emberi emlékeit és érzelmeit, ráébred, hogy meg kell bosszulnia saját halálát. Nyomozása során szembesül a város legnagyobb bűnszervezetével, aminek a feje az OCP igazgatóhelyettese, Dick Jones. Az ő irányításával vezeti Clarence Boddicker és a bandája a Detoriti alvilágot, akik többek között Murphy halálát is okozták. És ha ez még nem minden, ott van az OCP korrupciója is, amely mélyebbre nyúlik, mint ahogy azt Murphy eredetileg gondolta. A film végén Robotzsaru sikeresen leszámol Boddickerrel és szembeszáll Dick Jones-szal is. A film zárásaként Murphy, immár tudatában emberi mivoltának, elfogadja új identitását, és folytatja harcát a bűnözés ellen.

Murphy tökös zsaru, csak kissé alulbecsüli azokat, akikkel szemben áll. 

 És akkor most nézzük is meg, mik az erősségei ennek a mozinak:  

       Kultikus státusz:

A Robotzsaru hamar kultikus státuszra tett szert, elég csak filmet követő folytatásokra,  képregényekre, sorozatra gondolni, de ne felejtsük el, hogy a merchandise is igyekezett táplálni a film és a figurák iránti rajongást. De ha megnézzük, mennyire menő cuccokkal van tele a film, és itt gondolok a robotruhára, ED-209-re, a fegyverekre, tiszta tech az egész, szerintem nem is volt kérdés, hogy ennek a mozinak több jut, mint két hónap vetítés, aztán néhány hét VHS mánia, mielőtt eltűnik a süllyesztőben. A kultikus státusza pedig annyira kitartott, hogy azt hitték, megismételhető a "csoda". Hát persze ebből is készült egy ócska remake, amiről jobb nem is beszélni. Akkor inkább a Robotzsaru 3, annak legalább van indoka rossznak lenni. :)

Az épületek is arról árulkodnak, ez itt már a jövő!

       Innovatív speciális effektusok:

Az 1980-as évek az amerikai filmgyártásban az innovatív speciális effektek aranykora volt. Ebben az időszakban számos technikai újítás és kreatív megoldás született, amelyek jelentős hatással voltak a filmiparra és a vizuális effektek fejlődésére. És igen csak találékonynak kellett lenni akkoriban, mert még szerencsére nem volt CGI, amivel kvázi mindent elő tudtak volna állítani. Így maradt a festett háttér, ebben a filmben az OCP központi épületének felső szintjeit festették az eredeti képhez. Vagy épp a stop-motion animáció, amivel ED-209-et keltették életre. De ugye, ott a robotruha, ami még most is iszonyú menő. Rengeteg FB csoportban futok bele olyan cosplayesekbe, akik Robotzsaruként futkosnak a különböző kosztümös rendezvényeken. 

Az első robotrendőr koncepció, az ED-209. Félelmetes! Főleg, amikor visít! :D

       Paul Verhoeven rendezése:

Nem is tudom, miért nem az első helyre tettem, hiszen Verhoeven nélkül tök ócska lett volna ez a film. (lsd. az előző kommentemet a remakere, na, épp olyan vérszegény és semmitmondó lett volna) Verhoven rendezői stílusa tele van intenzív akcióval és sötét humorral. Ráadásul neki is köszönhető, hogy a film hemzseg az erőszaktól és a brutalitástól, ez pedig ennek a mozinak egy jelentős összetevője, hiszen a kemény bűnözők ellen, egy kemény zsaru kell. Ugye, hogy milyen sok film jut eszedbe ebből az időszakból, amire ráillik ez a mondat? Egyébként Verhovernnek ez volt a második, amerikai rendezése, amit a Total Recall - Emlékmás, majd az Elemi ösztön című filmek követtek. Szerintem elég jó kis sor lett belőlük. 

Paul Verhoven  és Peter Weller a Robotzsaru forgatásán 

       Társadalomkritika:

A film erőteljesen kritizálja a kapitalizmus és a vállalati hatalom túlkapásait. Az OCP vállalat például teljes kontrollt gyakorol Detroit városa felett, és gyakran átlép minden etikai határt. A "Robotzsaru" nem csak egy akciófilm, hanem erőteljes társadalmi szatíra is. Az erőszak ábrázolása gyakran szándékosan eltúlzott, hogy rámutasson a média, a vállalati kapzsiság és az erkölcsi hanyatlás kritikájára. Paul Verhoeven rendező célja az volt, hogy a nyers erőszakot egyfajta ironikus tükörként használja, amelyben a néző szembesül a társadalom erőszakkal szembeni érzéketlenségével és a korabeli Amerika erőszakos kultúrájával. A történet olyan kérdéseket is felvet, mint a rendfenntartás, a bűnözés és a technológia szerepe a társadalomban. Robotzsaru karaktere például a technológiai fejlődés pozitív és negatív aspektusait is bemutatja.

Delta City; Detroit a jövőben. Az OCP víziója, miközben egy járókelőt punkok zaklatnak.

       Akciójelenetek:

A film egyik legnagyobb erőssége a látványos és emlékezetes akciójelenetekben rejlik. Ezek a nemcsak az izgalmas harcokat és üldözéseket mutatják be, hanem fontos szerepet játszanak a film társadalmi és politikai üzeneteinek közvetítésében is. Feljethetetlen Murphy kivégzése, a Robotzsaru harca ED-209-el, vagy a végső ütközet Clerence badájával, ami egy keretbe is helyezi Murphy történetét; kettejük sztorija ott végződik, ahol elkezdődött.  

A Robotzsaru akcióban. Emil épp megtanulja, hogy nem érdemes ujjat húzni Robóval.

       Ikonikus karakterek:

Robotzsaru egyike a legismertebb sci-fi karaktereknek. Verhoven egyfajta amerikai Jézusnak tekintette a figurát, az egyik interjújában arról vallott, hogy szándékosan vonta a karaktert keresztény kultúrkörbe; Murphy kivégzése egyfajta keresztrefeszítés, majd a feltámadás után, egy új, sérthetetlenebb testben szolgáltat igazságot az őt és másokat ért attrocitások miatt. A "jézussága" miatt "jár vízen" a Robotzsaru, mielőtt kinyírná Clerence-t a film végén.*  De nem csak a robotrendőr az egyetlen király karakter a filmben; ilyen jó gonszokat is csak keresve talál az ember mozivásznon. Ott van Dick Jones, az OCP igazgatóhelyettese, aki a háttérből mozgatja a szálakat. Az ő projektje az ED-209-es harci robot is, ami az első perctől kiabál egy kemény harcért a Robotzsaruval, de a Nancy Allen által játszott Lewis is remek side-kick-je lett a fémbe öltöztetett Murphynek. 

Lewis az utolsókig kitart egykori társa mellett.

       Emlékezetes szövegek:

A film tele van olyan idézetekkel, amelyek mélyen beivódtak a popkultúrába. Gondolom, minden rajongó vágja a 4 direktívát, ami alapján Robo rendszere működik, de ugyanilyen jó duma az is, mikor Emil a bezinkutas találkozó alkalmával rájön, hogy egyszer már megölték Murphyt. Amúgy a film tényleg tele van jó dumákkal, sajnos nem jegyzeteltem ki őket. Meaculpa, meaculpa. De úgyis tudod, hogy miről beszélek, ha pedig nem, akkor nézd meg a filmet. :D

       Disztópikus jövőkép:

A film disztópikus jövőképe erős társadalmi kommentárként is szolgál, amely figyelmeztet a kapitalizmus, a technológia és a média túlkapásainak veszélyeire. A disztópikus elemek sokrétűek, és több szempontból is alátámasztják a film sötét, pesszimista hangulatát. Ilyen például a vállalati uralom és a korrupció, lásd az OCP a megacorporation, amely privatizálta a rendőrséget. Amelyiknek az elsődleges célja a profit növelése, és nem a közösség szolgálata. A filmben jól látható az OCP kegyetlensége és könyörtelensége, ahogy a saját alkalmazottait és a közbiztonságot is feláldozza az üzleti érdekeiért. Ismerős? Na, van még ebből. 

Detroit a filmben egy bűnözéssel fertőzött város. A film bemutatja a város utcáin zajló mindennapi erőszakot, a rablásokat, gyilkosságokat és a drogkereskedelmet. Ez a folyamatos bűnözés és erőszak egy szétesett társadalom képét festi le, ahol a lakosság kiszolgáltatott és a törvény gyakorlatilag megszűnt létezni. Menjünk tovább. A Robotzsaru maga is a szimbóluma annak, hogy a technológia milyen mélyen beavatkozik az emberi életbe. Alex Murphy, miután halálosan megsebesül, gyakorlatilag egy termékké válik, akit az OCP a saját céljaira használ fel. A filmben bemutatott technológia egyike sem az emberek javát szolgálja, hanem inkább eszköz az ellenőrzésre és a hatalomgyakorlásra (Oké, kivéve a Yamaha műszív a Família Szívközpontban). 

De a film jövőbelátó módon mesél a média hatalmáról és manipulációs képességéről. A híradások és reklámok torz módon mutatják be a valóságot, gyakran trivializálják vagy szenzációhajhászó módon ábrázolják az erőszakot és a társadalmi problémákat. Ez a médiaképe a társadalom dehumanizálódását tükrözi, ahol az emberek egyre érzéketlenebbé válnak a valóságos tragédiák és erőszak iránt. Nem akarok politizálni, de szerintem nem csak nekem tűnik ismerősnek a filmben lefestett világkép.

A film nem túlzottan optimista. A kép, amit a jövőről fest egyáltalán nem tűnik kedvesnek, biztonságosnak. A képen épp Detorit utcáit verik szét a különböző bandák.

       Eredeti zenei aláfestés:

Basil Poledouris zenei aláfestése tökéletesen illeszkedik a film hangulatához, fokozza a feszültséget és az érzelmi töltetet. Az ikonikus főtéma azonnal felismerhető és emlékezetes. Poledouris zenéje nemcsak aláfestést nyújt a jelenetekhez, hanem aktívan hozzájárul a történetmeséléshez és a karakterek mélyebb megértéséhez. De a zenéről majd még később beszélgetünk.

       Erőszak ábrázolása:

Mint azt már említettem, az erőszak ábrázolása a filmben megrázó. Gyakran szándékosan eltúlzott, hogy rámutasson a média, a vállalati kapzsiság és az erkölcsi hanyatlás kritikájára. Paul Verhoeven rendező célja az volt, hogy a nyers erőszakot egyfajta ironikus tükörként használja, amelyben a néző szembesül a társadalom erőszakkal szembeni érzéketlenségével és a korabeli Amerika erőszakos kultúrájával. A filmet sok kritika érte az erőszakossága miatt, és néhány országban cenzúrázták is. (Létezik egy rendezői változat is a filmből, amiben ezek a jelenetek még elnyújtottabbak, volt, amelyik már nekem is kíméletlennek tűnt, például ED-209-es meghibásodása a bemutatón. Szegény Kinney-t annyira szétlövi, hogy a végén csak fasírozott maradt belőle.) Viszont ezek a jelenetek nem csak öncélúak és nem csak a fizikai brutalitást mutatják be; ennél jóval mélyebb társadalmi kommentárt is adnak a vállalati hatalomról, az igazságszolgáltatásról és a modern társadalom állapotáról, amiről már egyébként is szó volt.

Szegény Murphy, milyen csúnyán végzi!

Fú, oldalakat lehetne írni erről a filmről és még akkor sem tudnánk mindent megbeszélni! Szerintem zseniális, de gondolom, a fenti lelkendezésemből számodra is kiderült, milyen sokra tartom ezt a mozit. Rádaásul ez is olyan brutál jól mutat kivetítőn, nagyvásznon, hogy elmondani sem tudom. Ha van rá lehetőséged, egyszer mindenképpen nézd meg ebben a formátumban is. 

A héten lesz még poszt a filmről; akarok beszélni a film filozófiai kérdéseiről, a filmzenéről, a rendezésről és az operatőri munkáról, számomra ezek kiemelkedőek ebben a moziban. Persze, ott vannak még a trükkök is, de arra, azt hiszem, most nem jut majd idő, ahogy a hiábak és kliséket is kihagyom ezúttal. Talán majd egy másik alkalommal megnézzük ezeket. 

Helényi Tibor baromi jó, kézzel rajzolt plakátja a film magyar bemutatójához.

Addig is, csumi. Tali később.

*Hivatkozott interjú: https://www.theguardian.com/culture/2022/may/16/robocop-american-jesus-paul-verhoeven-ultra-violent-cult-classic-pter-weller-chin

A képek a Film-grab.com oldalról valók, kivéve a "Paul Verhoven  és Peter Weller a Robotzsaru forgatásán", azt egy Fb-os csoportban találtam, itt. 

Aztán, közben lassan úgy néz ki, hogy lesz időm foglalkozni a blog kibeszélős Fb csoportjával, a Popcorn és Kólá-val is. Egyelőre nem ígérek semmi rednszereset, de ha van valami érdekesség ezekkel a régi filmekkel kapcsolatban, akkor azt odaviszem. És persze te is hozhtasz minden infót, amit csak tudsz, adózzunk imádattal együtt ezeknek a filmeknek. :) A csoportért katt ide.

Faszi

A filmzene fontos, sokszor észre se vesszük, hogy mennyire. Sőt, az a legjobb, ha egyébként nem tudod elkülöníteni a filmélménytől, mert egy igazán jó filmzenének a képi világgal együttműködve kell hatnia rád. 

Általában azután hallgatom meg külön, miután már láttam a filmet. Vannak olyan score-ok, amiket nem kedvelek egyedül, csak a filmmel, de ezt itt bármikor, bármeddig el tudnám hallgatni. Szerintem egy nagyon sikerült filmzene a Kampókézé, néhány pontban megnézzük, hogy mi jellemző rá és aztán hagyok itt egy kevéske hallgatnivalót is. ;)

Na, szóval...

A "Kampókéz" filmzenéjét Philip Glass, a minimalista zene egyik legjelentősebb alakja komponálta. Glass zenei stílusa és a film atmoszférája tökéletesen kiegészítik egymást, hozzájárulva a film hátborzongató és nyomasztó hangulatához. 

Néhány szóban Glassről:

Philip Glass (1937. január 31-én született Baltimore-ban) amerikai zeneszerző és zongorista. Széles körben a 20. század végének egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjeként tartják számon. Glass munkásságát a minimalizmussal hozzák kapcsolatba, zenéje ismétlődő frázisokból és váltakozó rétegekből építkezik. Glass magát egyébként az "ismétlődő struktúrájú zene" zeneszerzőjeként jellemzi.
Glass alapította a Philip Glass Ensemble-t, amely ma is létezik, de Glass már nem lép fel az együttessel. 97 évesen ez talán érthető is. 15 operát, számos kamaraoperát és zenés színházi művet, 14 szimfóniát, 12 versenyművet, 9 vonósnégyest, sok más kamarazenei művet és tucatnyi filmzenét írt. Ez utóbbiakból hármat Oscar-díjra is jelölték. 

A Kampókéz zenéje

1. Minimalista Kompozíció

Philip Glass minimalista zenei stílusa áthatja a "Kampókéz" filmzenéjét. Ismétlődő motívumokat, egyszerű harmóniákat és fokozatosan változó szerkezeteket használ, amelyek hipnotikus és kísérteties hatást keltenek. Ez a stílus kiválóan illeszkedik a film lassan kibontakozó feszültségéhez és misztikus atmoszférájához.

2. Melankolikus és Komor Hangulat

A filmzenében uralkodó melankolikus és komor dallamok tovább fokozzák a történet sötét tónusát. Szerintem nagyon egyedi dallamíveket használ, szerintem nagyon szépek az itt-ott beszűkülő melódiák. Glass zenei motívumai gyakran visszatérnek, és érzelmileg gazdag, szívszorító hatást keltenek. Ez a melankolikus hangulat is segít a nézőnek jobban átérezni Helen és a többi szereplő belső küzdelmeit és félelmeit.

3. Orgona és Kórus Használata

A zene egyik jellegzetes eleme az orgona és a kórus használata. Az orgona sötét, templomi hangzása szakrális és misztikus érzetet kelt, amely tökéletesen illik a Kampókéz legendájához és a történet misztikumához. A kórusok éteri, szinte szakrális hangzása pedig fokozza a film kísérteties atmoszféráját.

4. Témák és Motívumok Ismétlése

Philip Glass zenéjében gyakori az ismétlődő témák és motívumok használata, amelyek egyfajta ritmikus és harmónikus folytonosságot hoznak létre. Ezek az elemek a film különböző jeleneteiben rendre visszatérnek, összekötve az eseményeket és növelve a feszültséget. Ez az ismétlődés különösen hatásos a horror műfajban, mert egyre fokozódó nyugtalanságot kelt a nézőben.

5. Kontrasztok és Dinamika

Glass zenéjében a dinamikai kontrasztok és a hirtelen váltások is fontos szerepet játszanak. Ezek a zenei elemek segítenek a feszültség építésében és a váratlan fordulatok hangsúlyozásában. A halk és finom részek után hirtelen bekövetkező erőteljes zenei elemek meglepő és ijesztő hatást keltenek, amelyek jól illeszkednek a film horrorisztikus jeleneteihez. 

6. Emocionális Mélység

Philip Glass zenei stílusa képes mély érzelmi hatást kelteni, anélkül hogy túlságosan melodramatikussá válna. A "Kampókéz" zenéje egyszerre elegáns és kísérteties, amely mélyebb réteget ad a film narratívájának és karaktereinek. Ez az emocionális mélység segít a nézőnek jobban kapcsolódni a történethez és a szereplők érzelmi állapotához.

Remélem egyetártesz velem abban, hogy a "Kampókéz" filmzenéje egy mesterien megkomponált mű, amely  különleges zenei élményt nyújt, és tökéletesen kiegészíti a film történetét és vizuális világát.

Sajnos egyik zenei streaming platformon sincs fent kizárólag ennek a filmnek a score-ja. De, nem tudom, hallotál- e már az Internet Archive-ról, ahol rengeteg régi cucc van fennt, könyvek, videók, nagyrészt angolul, de jelen esetben ez egyáltalán nem számít, mert itt viszont meglett ennek a remek filmzenének minden darabja. Ha meg akarod hallgatni, katt ide.

És ha megy a zongorázás, akkor megpróbálhatod megtanulni az filmzene egyik témáját. A kottát a Scribd-ről tudod letölteni, itt.

És akkor a házi feladatod.

Jövő héten Paul Verhoven méltán híres mozijával foglalkozunk, mégpedig az 1987-es Robotzsaru lesz terítéken. Ebből készüljetek. :)

És akkor még egy kis infó.

 Sajnos, úgy tűnik, megint túlvállaltam magam, szóval a készítők a héten már lemaradnak, sajnos nem lesz rájuk időm. Ezért a jövő héttől kicsit átvariálom majd posztokat, azt hiszem, ismét túl sokat vállaltam, bár ez már nem nagy újdonság, mindig ezt csinálom! :D szóval, kevesebb poszt a jövő héttől.

Jó hétvégét neked!

Igen, tudom, tegnap lett volna a film "negatív" napja, sajnos megcsúsztam a dolgaimmal, így ma terítem ki eléd a véleményemnek ezt a sarkát. :)

És bármennyi hibát is találok benne, akkor is imádom ezt a filmet, azt hiszem, ezt már korábban is írtam. De az objektív képhez hozzátartozik, hogy ettől még ennek a mozinak is vannak gyenge pontjai. Hogy szerintem mik azok? 

Na, gyere, mutatom. 

Milyen gyönyörű fan art! Annyira elkapta a film hangulatát. A művész instájáért katt ide.

Figyelem, innentől erősen SPIOLERES az írás.

Előljáróban illik figyelembe venni; ezt a filmet 1992-ben mutatták be, tehát bizonyos "hibák" fakadhatnak abból is, hogy más volt az igénye akkoriban az embereknek a filmekkel kapcsolatban. Szeretem és igyekszem is az akkori időkhöz mércéjével értékelni és kritizálni ezeket a filmeket. Ha nem sikerülne, csak szólj.

    Néhol következetlen és hiányos

A cselekményben logikai hibákat és következetlenségek találhat az ember. Nem sokat, de egy idő után feltűnőek lesznek, főleg, ha már sokadjáranézi meg az ember a filmet. Például Kampókéz pontos motivációi és képességei néha nem teljesen világosak, ami zavaró lehet a nézők számára. Bár imádom, amikor a végén kiderül, hogy egy korábbi életében Helen volt az a nő, aki miatt megölték Kampókezet, mégis kicsit olyan, mintha Rose (forgatókönyvíró-rendező) ezt a szerelmi szálat csak a film vége felé találta volna ki. (Persze, biztos, hogy nem, én is tudom, csak hát...) Én úgy tanultam, hogy ha egy filmbeli esemény ennyire fontos (márpedig az, hiszen például emiatt nem öli meg egyszerűen Kampókéz Helent), akkor azt illik úgy bemutatni, vagy elmesélni, hogy a nézőnek ne kelljen agyalni azon, hogy jól éri-e a narratívát. De például azt sem tudjuk meg, van-e indoka Trevornak megcsalni Helent, vagy csak egyszerűen nem bír a vérével.

Míg másokat azonnal kampóvégre hány, Helennel nagyon elnéző Kampókéz. Csak a film vége felé derül ki, hogy miért.

      A szereplők kidolgozottsága

Látható, hogy Rose a két főszereplőjére koncentrált igazán; Helen és Kampókéz karaktere elég jól ki van dolgozva, ez sajnos más karakterekről, különösen a mellékszereplőkről nem mondható el. A legtöbbjük sekélyes, egyszerű és kevésbé körülírt. Például Helen férje, Trevor, és annak barátnője, de akár említhetjük Bernadette-t is, akivel Helen közösen írja szakdolgozatát a városi legendákról, egyszerű, klisés figurák. Igazság szerint nem kapnak elég hátteret, emiatt nehezebb hozzájuk érzelmileg kapcsolódni. Bár, az sem lehetetlen, hogy ezt Rose éppen így akarta, mert emiatt a reflektorfény csak még inkább Helenre és Kampókézre vetül.  

Trevor az egyik, akit nem tudunk sajnálni, mikor pillanatokkal később Helen feltrancsírozza. És ez nem csak azért van mert egy lelketlen szemétláda.

       A tempó

A film tempója néha egyenetlen. Bár a lassú építkezés a feszültséget növeli (és imááádom is emiatt), mégis néhány jelenet így túl hosszúra nyúlik, ami lelassítja a cselekményt és elvesz a film élvezetéből. Az intenzívebb és gyorsabb jelenetek mellett a lassabb részek néha elveszítik a nézők figyelmét, könnyebb elkalandozni.  

     Társadalmi mélységek

Sajnos a film épp csak elegyensúlyoz a horror és a társadalmi dráma között. Szerintem szuper, hogy a film számos mély társadalmi kérdést feszeget, úgyis, mint a rasszizmus és a különféle társadalmi csoportok közötti igazságtalanság, de ezek a témák nem mindig kapnak egyértelmű vagy kielégítő megfejtést vagy megjelenítést. Sajnos nincs ideje a filmnek ezekben jobban elmrülni, emiatt az az érzésem, hogy a készítőknek nem is volt célja a korrekt ábrázolás vagy egyfajta megoldás keresése, inkább csak a hangulat miatt használják ennyire erősen a szegény feketék kontra tehetősebb fehérek formulát.  

Helen ablakából jól látszik a Cabrini negyed sziluettje.

    "Há' nem zárják le?"

Az egyik haverom fakadt ki így a film végén, ő egy zárt konklúziót várt el, különösen egy ilyen komplex és misztikus történet után. És bár én imádom a nyitott befejezéseket, vannak, akik jobban szeretik a lekerekített lezárásokat. Persze, ennek a 90-es években más szerepe is volt; mivel akkoriban nem volt annyira bizots, hogy minden esetben készülhet majd folytatás az adott filmből, viszont remek pénzeket lehetett kasszírozni egy újabb runddal egy, a néző számára már ismerős történetben, általában direkt nem zárták le a filmet az alkotók, hogy később könnyebben fel tudják venni a fonalat, ha a stúdió úgy dönt, készít még egy pár folytatást a filmhez. (Ehhez is készültek, egy remake is, ez utóbbit kár volt erőltetni Jordan Pelee).

Sokat sejtető pillanat. Vajon azzal, hogy Jake a kampót Helen sírjába dobja, továbbörökíti az azzal járó hatalmat is? Pár perc és kiderül. 

És akkor még pár szó a klisékről, mert hát szerintem abból van néhány ebben a remek moziban.

     Mindig az a bizonyos "városi legenda"

Igen, tudom, hogy a 80-as és 90-es években könnyebb volt eredetinek lenni, de az amerikai "városi legenda" toposzt már ezekben sz időkben is elkezdte használni Hollywood. Jó példa erre például az Alligátor 1980-ból vagy a Christine 1983-ból. (mondjuk, szerintem a Kampókéz mindkettőt felülmúlta, és ezt a véleményemet más is osztja). Mégis úgy érzem, hogy lassacskán elkezdett elhasználódni az ereje ennek a klisének, főképp úgy, hogy Kampókéz karaktere egy mitikus lény, akitől mindenki fél, és akiről mindenki hallott, de senki sem hisz benne igazán, amíg személyesen nem találkozik vele. Hát épp erről beszélek. És mondd, ha nincs igazam.

      A tükör és név, mint szeánsz kellékek

Igazad van, ha azt gondolod, hogy ez utóbbi az előző kliséből fakad, de mint tudjuk, rengeteg legenda, rejtély és mítosz használja a tükröt. Ráadásul, a kimondott szónak (jelen esetben névnek) hatalma van, ezúttal is végzi a dolgát; megidézi a szörnyet. Bár az még mindig nem tisztázott számomra, pedig biztosan láttam már vagy 50-szer ezt a filmet, hogy Kampókéz folyamatosan figyel-e vagy csak a hívásra jelenik meg. És más városban is megidézhető vagy kizárólag Chichagóban kísért? Nem mellesleg, mint tudjuk, Bloody Mary is csak a tükörhívásra hallgat. 

Nem hiszel Kampókézben? Semmi baj. Csak mondd ki ötször a nevét a tükör előtt állva.

      Elhagyatott és nyomasztó helyszínek

Persze, ez egy horrorfilm, milyen legyen a képi világa? Csillogós, rózsaszínes, én-kicsi-pónimos? Persze, hogy nem, és persze, hogy kellenek a filmbe olyan helyszínek, mint Cabrini negyed, annak minden sötét és elhagyatott zugával, hogy még jobban borzolja az ember kedélyét. És igen, többek között a helyszínek miatt is imádom ezt a filmet, mégis úgy érzem, ekkora már sok horror lefolyt Hollywood folyóin és 1992-re már eléggé sablonosnak számítottak ezek az elhagyatott helyszínek. 

Helen, itt még hitetlenül nyomoz Kampókéz után egy elhagyatott lakásban.

       A tudós, (női) főszereplő, aki nem hisz a természetfelettiben

A főszereplő, Helen, egy szkeptikus tudós (mondjuk tudósként nem is lehetne másmilyen), aki eleinte nem hisz a természetfeletti jelenségekben. Bezzeg, amikor a saját bőrén tapasztalja meg Kampókéz valóságát!  És szerintem te is tudod, hogy ez egy gyakori trükk a filmesek kezében, ahol a főhős kezdetben szkeptikus, majd fokozatosan ráébred; itt tényleg természetfeletti erők működnek. Egy ilyen helyzetben sokkal könnyebb a nézőnek a karakterrel azonosluni, mert mind azonos utat járnak be. De ettől még klisé ez, úgy bizony. 

Helen a film vége felé lassan megérti, micsoda erőket szabadított el.

       Ártatlanul megvádolt főszereplő

Ez pedig az előzőből következik valahol, és szintén könnyíti a történetmesélést az írónak, a néző pedig még jobban kötödik a karakterhez, érzelmileg kapcsolódhat vele, együtt érez - jelen esetben - Helennel, akit a Kampókéz által elkövetett gyilkosságokkal vádolnak. (Mondjuk, elég logikus is, hogy ez történik, hiszen eleinte senki más nem látja a szellemet, csak Helen.) Viszont az ártatlanul megvádolt főszereplő motívuma gyakran előfordul horrorfilmekben, fokozva a feszültséget és a drámát és bár jól működik, de a klisé, az klisé.

       Jump Scares

Nem szeretem a jump scares horrofilmeket, mert úgy gondolom, hogy ennél olcsóbban nem is lehet feszültséget generálni a nézőbnen, mint amikor egy vártalan pillanatban a frászt hozzák rá a készítők. Szerencsére a Kampókézben nincs túl sok jumpy jelenet, ettől függetlenül akad néhány. Ezért jár a pontlevonás.

Anne-Marie rottweilere nem szereti az idegeneket. Minek is jól megijeszt, nem csak Helent és Bernadette-et.

       A múltbeli trauma rémséges hatása a jelenre

A filmben Kampókéz karakterének tragikus halála az alapja a film későbbi történéseinek. Ráadásul nem is tudjuk meg, hogy miért áll bosszút azokon, akik kimondják a nevét, főképp, ha egyetlen szállal sem kapcsolódnak a gyilkosaihoz. És mivel a szerelmi szál is csak később realizálódik, valahogy sántít egy ez az egész megöltek-de-visszatérek-bosszút-állni sztori.

      A természetfeletti lény elpusztíthatatlansága

Bennem sokszor kérdés az ilyen filmekben, hogy mért éppen ez az áldozat válik később vosszúszomjas szellemé, szörnnyé. Mi predesztinálja erre a sorsra? És ha már megtörténik ez a kiválasztódás, honna meríti erejét a karakter? Kampókéz, mint természetfeletti entitás, látszólag elpusztíthatatlan, újra és újra megjelenik, hiába próbálják legyőzni. Ez a motívum szintén gyakori a horrorfilmekben, ahol a gonosz entitás mindig visszatér, függetlenül attól, milyen erőfeszítéseket tesznek ellene. Ráadásul, a végén kiderül, hogy csak el kellett volna égetni. De hát ő egy szellem? Vagy, akkor most mi van? 

Pusztuljon a gonosz! De vajon meg tud semmisülni?

     Figyelmeztető karakterek

Figyelj, ők mindig kellenek és én imádom a függöny mögé belátó, mindent megsejtő figurákat, akik sejtelmesen néznek rád, miközben elmesélik, hogy miért is ne szórakozz a sötétség lényeivel. A filmben több karakter is figyelmezteti Helent a Kampókéz veszélyeire, de ő ezeket a figyelmeztetéseket természetesen figyelmen kívül hagyja. Az ilyen figyelmeztető karakterek (általában helyi lakosok vagy "túlélők") gyakoriak a horrorfilmekben, és előrevetítik a főszereplő közelgő veszélyét.

Jake is egy ilyen figyelmeztető karakter, aki kisfiú létére elég sokat tud Kampókézről.

     Tovább öröklődik a bosszúvágy

A film végén Helen valamilyen módon a Kampókéz mitológiájának részévé válik, ami arra utal, hogy a természetfeletti lény hatalma és befolyása túlmutat az egyszerű fizikai világon és nem az adott karakterhez kapcsolódik, sőt az erő továbbszállhat, továbbadható igaz, ezúttal sem tudjuk meg, hogy mi alapján történik mindez. Talán a szerelmi szál? Vagy Helennek van oka bosszút állni? Ez a motívum szintén gyakori a horror műfajban, ahol a főszereplő valamilyen módon összekapcsolódik a gonosszal.

A film végére az üres lakás festménye is megváltozik, Helen felmagasztosul a Gabrini negyed lakóinak szemében. 

Na, hát nekem ezek lettek volna az észrevételeim ezzel a filmmel kapcsolatban, mind az erényei, mind a hibái tekintetében. Holnap még a készítőkről ejtünk pár szót és persze maradva az eredeti elképzelésnél, a film zenéjéről is beszélünk, hiszen az is épp olyan fontos, mint a képi világ. A kettő együtt adja ki ezt a remek mozit. Plusz megkapod a hétvégi házi feladatodat, vagyis azt a filmet, amivel a jövő héten foglalkozunk majd. Szóval, gyere holnap is, lesz miről olvasni. :)

Közben csináltam egy FB csoportot is Popcorn és Kóla néven, úgy döntöttem, hogy oda fogom posztolgatni a filmmel kapcsolatos és az inetrneten fellelhető érdekességeket. Szóval, filmfanatikusok és filmmániások, gyertek  mazsolázgassatok. Egyébként ott is traccsolhatunk még a filmekről, talán kicsit egyszerűbben, mint itt. Ja, be is teszem a linkjét, katt ide.

 Tali holnap!

Csövike.

Faszi

Hogy még nagyobb kedvet csináljak a Kampókéz című filmhez, íme 6 ok, amiért mindenképpen érdemes megnézned ezt a mozit. 

1. Eredeti Történet és mélyülő témák

A "Kampókéz" Clive Barker "The Forbidden" című novelláján alapul, amiben az író egyedi megközelítéssel dolgozza fel a városi legendák témáját. A film sokat merített ebből a hangulatból, bár igaz, hogy Bernard Rose sokat hozzátett az eredetihez, például a novellában Kampókéz egy brit, fehér férfi, nagyon sápadt bőrrel és szőke hajjal és nem kabátot hord, hanem egy színes hacukát. A helyszín is más, a novellában egy angliai nyomortelepen szedi Kampókéz az áldozatait, míg a filmen a chicago-i Cabrini negyed fekete lakosságát kísérti. 

Jake a Cabrini negyed nyilvános WC-jénél, ahol Helent fejbevágó élmény éri

Ezek a változtatások tették lehetővé, hogy Rose mélyebb társadalmi kérdéseket is feszegethessen ebben a nem mindennapi horrorfilmben, mint például a rasszizmus, a társadalmi igazságtalanság vagy az urbanizáció. A chicagói Cabrini-Green lakótelep valósághű és nyomasztó kontextust ad a történetnek, kiemelve a városi szegénység és a társadalmi rétegződés problémáit.

2. Emlékezetes Alakítások

A film főszereplője mindenképpen a Virginia Madsen által alakított Helen, akinek én totálisan elhittem minden tettét. Remekül megjeleníti a '90-es évek, a férfiaktól egyre függetlenebb, karrierista nőtípusát, aki bátor, merész, sokszor még bátrabb is, mint a férfi karakterek. Az ő játéka egyfajta ellenpólus; Tony Todd ezáltal válik valóban  a félelmetes és karizmatikus Kampókézzé, mindketten egyszerre lenyűgözőek és ikonikusak. És nekünk, magyaroknak a szinkron is sokat hozzátesz a filmhez. Az egyik legjobban sikerült, amit valaha hallottam, Konz Gábor vérfagyasztó Kampókéz hangjaként, Vándor Éva is remek választás Helen hangjaként, akárcsak az én örök kedvenc hangom, Hegyi Barbara, aki Helen barátnőjét és kollégáját, Bernadettet szólaltatja meg. 

Helen egyre közelebb kerül Kampókéz valódiságához.

3. Erőteljes Atmoszféra és Rendezés

Nem vagyok egy Bernard Rose fan, nem is igazán ismerek tőle más filmet a Kampókéz-en kívül, de ez a  rendezése kiválóan teremt feszült és hátborzongató légkört. A film elég lassan építkezik (van, akinek egy gond lehet, én imádom a szépen kibomló történeteket), fokozatosan növeli a feszültséget és a rettegést, miközben a nézőt egyre mélyebbre vonja a történetbe. A rendezés mellett a film operatőri munkája is kiemelkedő, amely segít megteremteni a nyomasztó és misztikus hangulatot. Az kedvenceim a légifelvételek, amikből gyönyörű adagot kapunk a főcím alatt is. A képek Anthony B. Richmond-ot dícsérik. 

Már a főcím alatt lenyűgöz a gyönyörű operatőri munka!

A Cabrini negyed ellentéte - Itt lakik Helen és a férje egy luxus-öröklakásban

4. Zene és Hanghatások

Philip Glass zenéje tökéletesen illeszkedik a film sötét és melankolikus tónusához. A komor és szívszorító dallamok tovább fokozzák a jelenetek érzelmi hatását és a horror élményt. (Itt most csak röviden ennyi a filmzenéről, mert majd ezt is szépen kivesézzük.)

Helen itt még nem is sejti, micsoda szörnyű fordulatot vett az élete.

5. Kultikus Státusz és Hatás

A "Kampókéz" gyorsan kultikus státuszt ért el a horror rajongók körében, és számos folytatást és újraértelmezést ihletett. Sajnos egyik folytatás sem ér fel az első részhez és légyszi, Jordan Pelee szörnyű újragondolásáról szó se essék az eredeti társaságában! (Amúgy is, hagyják békén a régi, jó filmjeinket!) A film hatása a műfajra és a popkultúrára a mai napig érezhető, és sokan, köztük én is, a '90-es évek egyik legjelentősebb horrorfilmjeként tartják számon. Maga Kampókéz figurája is csatlakozott a nagy elődökhöz, mint Freddy, Jason vagy Bőrpofa, méltó helyet foglalva el a horrorfilm-szörnyek képzeletbeli csarnokában.

Helen csak későn jön rá, hogy Kampókéz már egy ideje figyelemmel kíséri őt.

6. Vizsgálja a városi legendák hatalmát

A "Kampókéz" egy mélyreható vizsgálatot nyújt arról, hogy hogyan formálják a városi legendák és a kollektív félelmek a társadalmi tudatot. A film arra ösztönzi a nézőt, hogy elgondolkodjon a történetek és mítoszok hatalmán, és azon, hogy milyen könnyen válhatnak ezek valósággá. Emellett a filmben felfedezhetünk egyfajta kordokumentumot; jól konzerválta a '90-es évek elején beinduló változásokat, melyek még jobban tágították a szegények és jobbmódúak közötti szakadékot. 

Helen végre megérti, kettejük kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. 

     +1 Baromi jól áll neki a nagyvászon

Ha van projektorod és meg is tudod szerezni ezt a filmet, akkor próbáld ki nagyvásznon is. Tudom, hogy a legtöbb film moziban mutat jól, de a Kampókéznek kifejezetten jól áll a vászon. Minél nagyobb formában tudod kivetíteni, annál vagányabb lesz az élmény. 

Csodaszép képek, remek forgatókönyv, szuper rendezés és szereplők. 

Szóval, ha szereted az intelligens, félelmetes és emlékezetes horrorfilmeket, amely több, mint egy egyszerű ijesztgetés, akkor a "Kampókéz" neked való. Tessék megnézni! Tetszeni fog. ;)

Faszi

Na, ki vele! Suttogtad már ezt a nevet éjfélkor a tükör előtt állva? Ugye, hogy igen? És abban is biztos vagyok, hogy nem merted ötször kimondani a nevét, mert persze, nem hiszel ilyen marhaságokban, mint a Kampókéz legendája, de azért biztos, ami biztos. Mert hát ha meg mégis létezik... Hiszen az a szőke csaj, akit a Virginia Madsen játszik a filmben, az is így járt. Butaságnak tartotta, városi legendának, ezért megidézte; kimondta ötször az átkozott nevet és hát a többi már horrortörténelem.

A Kampókéz amerikai plakátja

Ám mielőtt belefognék szétcincálni ezt a filmet, szólok, minden írás, ami itt a blogon van/volt/lesz, SPOILERES! Értve?

Miért? Mert másképp nem lehet darabjaira szedni és kibeszélni egyetlen filmet sem. Szóval, ha még nem láttad, és szereted magad felfedezni minden kockáját, akkor sipirc megnézni, aztán meg gyere vissza, elmondani, mit szóltál hozzá.

Ha pedig már láttad vagy nem bánod, hogy én ismeretetlek meg vele először, nos, adj egy ötöst, aztán már hozzá is látunk ehhez a szuper filmhez. 

És akkor kezdjük is. 

Ez az első nap a héten, tehát általánosságban összefoglalom a filmet neked. Ha tudsz, vagy akarsz valamit hozzátenni, kommentben jöhet minden.

Tehát...

A "Kampókéz" (eredeti címe: "Candyman") egy 1992-ben bemutatott amerikai horrorfilm, amelyet Bernard Rose rendezett. A film Clive Barker "The Forbidden" című novelláján alapul, és Virginia Madsen, Tony Todd és Xander Berkeley főszereplésével készült. A "Kampókéz" gyorsan kultikus státuszra tett szert a horror műfajban, ez köszönhető a jól megírt forgatókönyvnek és az emlékezetes alakításoknak. 

Helen (Virginia Madsen) és Bernadette (Kasi Lemmons) egy gyilkosság helyszínén kutatják Kampókéz nyomát a Cabrini negyed egyik lepukkant bérházában.

A történet középpontjában Helen Lyle (Virginia Madsen) áll, egy chicagói egyetemi hallgató, aki egy kolléganőjével/barátnőjével (Kasi Lemmons), a városi legendákat kutatja. Vizsgálódásaik során Helen belefut egy helyi rémtörténetbe, a "Kampókéz" legendájába. Kampókéz (Tony Todd) egy fekete festőművész volt, kivételes, ösztönös tehetséggel, de szerencsétlenségére beleszeretett az egyik vagyonos megrendelő lányába. A két fiatal megélte szerelmét, ennek nyomán a lány terhes lett. Az apa szörnyű haragra gerjedt és brutálisan meggyilkoltatta a fiatalembert. Jobb kezét levágták, aztén pedig vad, éhes méhekkel hlálra szúrkáltatták, majd testét elégették és hamvait a későbbi Cabrini negyed fölött szórták szét.

(Mondjuk, az érdekelne, hogy a 19. században hogyan tudták a hamvakat egy terület fölött szétszórni, de talán ennyi bicsaklás belefér a történetbe. Később majd láthatjuk, lesznek a filmnek egyéb, szembetűnőbb hibái is, de ezekről majd később.)   

Szóval, a hamvak szétszórása máris előrevetíti, hogy Kampókéz megidézhető, mégpedig a következőképpen: az embernek ötször kell kimondani a nevét a tükör előtt.

A két barátnő nem tudja, micsoda erőket szabadítanak el azzal, hogy ötször kimondják a tükör előtt a szellem nevét.

Helen kezdetben szkeptikus, de érdekesnek tartja a történetet, így felveszi a fonalat és igyekszik kideríteni, hogy milyen banda vagy bandák használhatják fel Kampókéz nevét, hogy gyilkosságokat kövessenek el, majd a szellemre hivatkozva saját felelősségüket elrejtsék mások elől. 

A film feszültsége fokozódik, ahogy Helen egyre mélyebbre merül Kampókéz mítoszába, mígnem a szellem saját maga jelenik meg Helen előtt, hogy bizonyítsa a nőnek a létezését. Tony Todd egyébként lenyűgöző alakítást nyújt, mint a félelmetes és karizmatikus Kampókéz, amely a karaktert az egyik legismertebb horrorikonok közé emelte. És ehhez nekünk magyarként hihetelenül sokat tesz hozzá Koncz Gábor, mint Kampókéz szinkronhangja. 

Eleinte nem tudjuk, hogy Helen csak képzeli-e a szörnyet. Épp egy támadáson van túl, épp csak felépült belőle, a fejét ért ütés miatt gondolhatja a néző eleinte, hogy Helen csak hallucinál. Aztán, amikor Kampókéz elkezdi öldököli Helen körül az embereket, egyre inkább megbizonyosodunk róla, hogy a szellem valódi. 

Kampókéz (Tony Todd) megjelenik Helennek, hogy bebizonyítsa létezését.

A film vége felé megtudjuk, amit élelmes és figyelmes filmbolond már az elején megsejthetett: Kampókéz vonzalma Helen iránt nem újkeletű. Ugyanis Helen az a nő, akit Kampókéz még fiatalemberként megszeretett és teherbe ejtett. Így a sorsuk, legalábbis Kampókéz szerint sokkal több, mint azt gondolták; ketten, egy hatalmas áldozati máglyán megégve egy sokkal hatalmasabb és félelmetesebb legendává kell válniuk. Persze erről Helennek teljesen más véleménye van. Elhatárolódik a szörnytől, elpusztítja, majd miután megmenti  a máglya közepén lévőt kisgyereket, meghal. 

Helen csak hős akar lenni, mégis, a hőstette miatt legenda lesz.

A temetésére eljönnek a Gabrini negyed lakói, akartalanul is továbbörökítve Kampókéz legendáját, ám ezúttal a megidézhető szellem Helen lesz. 

A "Kampókéz" nem csupán egy szokványos horrorfilm. Bernard Rose rendezése és Clive Barker novellájának adaptációja mélyebb társadalmi és pszichológiai rétegeket is tartalmaz. A film vizsgálja a rasszizmus, a társadalmi igazságtalanság és az urbanizáció témáit. is. A chicagói Cabrini-Green lakótelep háttere valóságos és nyomasztó kontextust ad a történetnek, kiemelve a városi szegénység és a társadalmi rétegződés problémáit.

A Cabrini-Green negyed a filmben. Nem olyan, mintha Kampókéz figyelné fentről a várost?

A film zenéje, amelyet Philip Glass komponált, szintén kiemelkedő. A komor és melankolikus dallamok tökéletesen kiegészítik a film sötét és nyomasztó atmoszféráját, tovább fokozva a nézőkben a feszültséget és a rettegést.

Beszélni kell még az opratőri munkáról is; Anthony B. Richmond szerintem remekül elkapta azt a hangulatot, amelyet a rendező és az író is szerettek volna megjeleníteni a vásznon. Sok esetben, már a film elejétől megvan az az érzésünk, hogy Kampókéz, mint egy szellem lebeg a város felett és figyeli az embereket. 

Ezt az eredeti filmet, két folytatás és egy (szerintem egy nagyon ócska) remake követte. 

Összességében a "Kampókéz" egy maradandó horrorfilm, amely nemcsak a félelmetes jelenetek miatt emlékezetes, hanem mert képes mélyebb társadalmi kérdéseket is feszegetni. A film hatása a műfajra és a popkultúrára a mai napig érezhető, és sokak számára a '90-es évek egyik legjelentősebb horrorfilmjeként marad emlékezetes. 

"Mindig te voltál az Helen!" Kampókéz megvallja szerelmét.

Hát eljött az a péntek, amikor kiosztom az első ház feladatodat a hétvégére. Ez lesz az a film, amiről jövő héten minden nap dumálni fogunk, szóval akkor is vesd rá magad, ha már láttad. Tapasztalat, elég sok részlet ki tud esni az embernek, nem is hinnéd, mennyire másképp emlékszünk a régen látott filmekre. Én ezt a múlt héten láttam, szerintem még egyszer megnézem én is, csak hogy tényleg mindenről beszéjek, amiről szeretnék.

Na, szóval, egészen 1992-ig utazunk vissza, amikor is az amerikai nagyvásznakon feltűnt Bernard Rose kifogástalan horrorfilmje, a "Kampókéz", eredeti címén "Candyman" (a magyarországi bemutató 1993.05.14-én volt). 

Szóval ezt a mozit választottam kezdésnek. Sajnos egyik streaming platform kínálatában sem található meg a film, ami azt jelenti, hogy Magyarországon legálisan csak úgy nézheted meg, ha megveszed vagy kikölcsönzöd az ITunes-ban vagy Youtube-on, esetleg megszerzed dvd-n. A többi, nem leglális lehetőséget pedig biztosan ismered, ezeket itt most nem reklámozom.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha filmet nézel, azt a legjobb valamilyen legális formában tenni. És nem csak azért, mert az alkotó megkapja a neki járó pénzeket, hanem mert jobba minőség, ezáltal élvezhetőbb a film, jó esetben kapsz extrákat, kimaradt jeleneteket, "behind-the-scenes" sztorikat, megnézhetetd angolul, szóval rengeteg pozitívuma van, legalábbis az én szememben.

De! Mindenki azt csinál, amit akar.

Tehát, hétfőn kezdünk. Addig is itt van egy VHS előzetes az akkori forgalmazó Mokép-től, kedvcsinálónak:

Na, tegnap megvolt a Házirend ismertetése, akkor, már mutatom is, hogy milyen menetrend alapján fogjuk a filmeket szétcincálni.

Mint, ahogy a cím is utal rá, egy hét alatt egy filmet beszélünk ki. Jól van, igazából négy nap lesz az adott filmre, az ötödiken jön a következő heti házi feladatod, meg hát akkora kis színeseket tervezek, de inkább jobb, ha levezetem itt neked, hogy mire is gondolok pontosan.

Hétfő: a film fő napja, ismertetőre, összefoglalókra számíts, egyfajta általános körbejárására a filmnek, beszélünk az üzenetéről, a zenéjéről és hogy melyek azok a pontjai a filmnek, ami miatt imádom.

Kedd: a film "negatív" napja, megnézzük, melyek a hibái, hogyan öregedett a sztori, az elbeszélés módja, a trükkök, satöbbi

Szerda: a filmzene napja, az utolsó hangig szétszedjük, hogy lássuk, hogyan működik együtt a filmmel, ellátja e azokat a feladatait, amitől jó egy filmzene.

Csütörtök: a film stábjának a napja, megnézzük a szereplőket, a rendezőt, minden alkotót, hol voltak előtte, hol vannak azóta, az adott mozi hol helyezkedik el a karrierjükben, és bónuszként megnézzük van-e bármilyen öröksége a filmnek, voltak-e folytatások, remake-ek, azok milyenek és így tovább.

Péntek: a film érdekességeinek napja, a forgatás körülményeiről, pletykákról, balhék, melléfogások, minden pletyka, hír, ami érdekes lehet az adott moziról + megkapod a következő heti házi feladatodat, vagyis azt a filmet, aminek majd a következő héten ugrok neki. Így egy hétvégéd lesz megnézni és gondolkodni rajta.

És presze remélem, jössz majd dumálni. 

Cső

Faszi, a Filmes Fenegyerek

A héten akartam elindítani filmes szétcincáló szolgáltatásomat, de úgy alakult, hogy pont egy hetet csúszok vele. :) Semmi extra, csak mint mindig, most is 170 projekten "kell" egyszerre dolgozzak és az időbeosztás sosem volt nagy erősségem. De, igazság szerint nem is baj, hogy így alakult, mert legalább tisztázhatunk bizonyos dolgokat, mielőtt elindul ez a hullámvasút. 

Az egyik ilyen topik, a házirend. Itt a blogon és a Facebookon is.

Mielőtt hozzáláttam ehhez a bloghoz, nézegettem, hogyan csinálják mások az ilyen filmes kibeszélős oldalaikat és láttam, micsoda csatákat kell néha vívni a közönséggel bizonyos helyzetekben. Ezt megelőzendő, azt hiszem, az a legjobb, ha még azelőtt meghúzom a határokat, mielőtt ráengedlek benneteket erre a fasza kis játszótérre. 

Az első: ha nálam vagy, csak ésszel és jóérzéssel szólísd meg azt, akihez mondandód van. Nem írom le, hogy miket kell kerülni ilyen esetekben, azt hiszem, már kitéve-betéve tudod, hogy mit várnak el az emberek egy normális kommenttől. Ha meg nem, akkor ezt a szabályt tartsd be; csak olyat írj, ami te is szívesen olvasnál, ha neked írnák. Ne megfojtani akard a másikat, inkább igyekezz tágítani mindkettőtök látóterét. Mindenki jobban jár, ha építő vitákat folyatatunk, ahelyett, hogy szidjuk egymást. 

A második: a '80-as, '90-es, de még a '00-es években is izgalmas, sokrétű és változatos volt a filmtermés, nagyon sok mindenről lehetett beszélni. Szokás volt furcsa, esetleg addig nem hallott, látott dolgokat megmutatni, szociálisan érzékeny témákat felhozni, megbotránkoztatni, felkavarni a közönséget. Az alacsonyabb ingerküszöb miatt ez könnyebben ment, mint manapság, valószínűleg ezért is volt nagyobb merszük a stúdióknak innovatív filmötletekkel foglalkozni. Egy szó, mint száz, belefuthatsz a blogon olyan filmekbe, amelyek a mai szemmel nézve egyáltalán nem píszí formában jelenítenek meg témákat. Bátorítalak, hogy nyugodtan fejezd ki a véleményed (persze betartva a kommentekre vonatkozó elvárását), de ne haragudj a filmekre, ha esetleg felháborítanak. Nem védeni akarom őket, de tudnod kell; ezek egy másik kor lenyomatai. Ekként is érdemes kezelni őket. Magánvélemény, de ha annyira túlszalad valamelyiktől a píszí mérőd, hogy agylobbot akarsz kapni, érdemes megvizsgálnod magadban, hogy miért is érint ennyire rosszul ez a vélemény? Nem biztos, hogy mindig a filmmel van a baj, ;)

A harmadik: mivel nem vagyok sem filmkritikus, sem filmesztéta, sem szépirdalmi szerző így biztosan előfordul majd, hogy olyan cikkeket, posztokat is olvashatsz a blogon, amiből valami kimarad, esetleg a hangben vagy a stílus nem lesz számodra megfelelő.  Az is lehet, hogy egy film vagy egy filmzene egyes elemeit én másképp látom vagy értelezem. Sőt, lehet, hogy bizonyos aspektusokat fel sem ismerek majd. Ha okosabb, esetleg tájékozottabb vagy bizonyos témákban, mint én, köszönöm, ha megosztod velem a plusz információt kommentben vagy üzenetben. Hálás leszek érte. De ha csak fitogtatni akarod a tudásodat, vagy lenyomni engem, esetleg bárki mást itt, akkor csendesen, minden hiszti nélkül búcsúzunk majd egymástól, már, ami a kommentelési lehetőségedet illeti. Ha jobban tudod csinálni nálam, csináld. Ez egy ingyenes felület, nyilván neked is biztosítanak egy blogot a véleményed kifejezésére.

A negyedik: ez egy hobbi blog, egyfajta oltár a kedvenc filmjeimnek. Saját ritmus szerint szeretném csinálni és éppen azzal az alkotással foglalkozni, amelyikhez kedvem van, vagy ami éppen a látóterembe kerül. Persze, simán beajánlhatod a te kedvencedet is, ha találkozik az ízlésünk vagy felkelted vele a figyelmemet, biztos, hogy sorra kerül valamikor. Ha meg nem, ne hari. Nem igazán van már kedvem mindenkinek megfelelni. 

Azt hiszem, ennyivel indulunk el. Ha közben eszembe jut még valami, vagy majd éppen az itt történtek hatására új határt kell húzni, akkor arról úgyis tudni fogsz. Szeriontem megpróbálom valahová oldalra kitűzni a zanzásított változatukat. 

Amúgy meg vedd birtokodba majd ezt a helyet, gyere és dumáljuk ki ezeket a fasza filmeket, megérdemlik az ünneplést. 

Tali legközelebb!

Cső

Faszi, a Filmes Fenegyerek